KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Halálhajó

Takács Ferenc

 

Science fiction film, mégpedig a komolyabbik fajtából, hiába is próbálják magyarországi forgalmazói már a címadással is lefokozni: a Halálhajó lopott cím, könyvolvasóknak a Traven-regényt (és a belőle készült filmet!) idézi, s jó esetben is legfeljebb valami ponyvalantit ígér, míg az eredeti event horizon, azaz „eseményhorizont” a mai kozmofizika (Nagy Bumm, gravitációs kollapszus, fekete törpék és társaik) egyik gyakran használt szakkifejezése, a modern fizikai világkép végső misztériumaira irányítja a néző képzeletét.

Komoly film abból a szempontból is, hogy a mai stift-mozi folklorisztikus közkincstárában hová nyúl és mit kölcsönöz ki onnan a rendező. A Halálhajó az első Alien-film (akkor még igen szokatlan) űr-naturalizmusával indít, majd amikor témájához elérkezik, bevallva-bevallatlanul Tarkovszkij Solarisára ad variációt: a világ végét megjárt és sokáig elveszettnek vélt Eseményhorizont nevű űrhajó élőlényként tért vissza a túlnanról, s a fedélzetére érkező földi mentőosztag tagjait bűneik és mulasztásaik elfojtott emlékeivel szembesíti, a bennük lakozó pokol bugyrait nyitja fel számukra.

S nem csupán lelkileg, hanem kozmofizikai értelemben is az inferno kapujába visz el a film. A téridőt összehajtogatni képes gravitációs hajtómű ugyanis – mint lassan kiderül – a pokol kapuját üzemelteti: aki a közelébe kerül, azt a maga külön lelki poklából a nagy és közös Pokolba viszi, valahová a kozmoszon túlra. A film páratlanul látványos módon, a mai digitális special effect-technika minden trükkjét bevetve vezényli le önnön vizuális és dramaturgiai átmenetét a technikából a teológiába, az űrmunka ismerős és unott rutinvilágából a pszicho-horror totális kárhozatába: a néző egy huszonegyedik századi filmiparos-Dante pokol-vízióját veheti szemügyre. (Persze ha bírja cérnával: a vetítésen edzett retinájú filmátvevők takarták el szemüket a leginfernálisabb pillanatokban.)

Hogy a (naivságában is komoly) téma csupán ürügy a horrorban való tobzódásra, vagy az időnként valóban már-már az elviselhetetlenségig telített horrorlátványosságok a maguk gyilkosan erőteljes módján is a témát szolgálják, ezen talán lehet vitatkozni. De mindez nem változtat a tényen: a scifi-rajongók és a pszichohorror-hívők egy újabb – hogyan is hívjuk magyarul? – cult movieval lettek gazdagabbak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/12 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1727