KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Arizonai ördögfióka

Kovács Patrik

Raising Arizona – amerikai, 1987. Rendezte: Ethan Coen és Joel Coen. Szereplők: Nicolas Cage, Holly Hunter, John Goodman. Forgalmazó: Bontonfilm. 94 perc.

 

Míg rendezői bemutatkozásuk, a Véresen egyszerű a film noir újraértelmezését célozta, addig a Coen-fivérek második mozija, az Arizonai ördögfióka többrétegű műfajjáték. A meddő házaspár, H.I. (Nicolas Cage) és Ed (Holly Hunter) végső elkeseredésében elrabolja a dúsgazdag bútorkereskedő ikergyermekeinek egyikét, ám az értékes zsákmányra két szökött fegyenc és egy marcona fejvadász is pályázik – a bűntematika a gengszterfilmet, az amerikai Délnyugat ikonikus helyszínei a westernt, a szélsőségesen elrajzolt akciójelenetek pedig a burleszket idézik. Mindezen hatás- és stíluselemek külön-külön ragyogóan működnek, csakhogy mégsem nőnek szervesen egybe, ráadásul a hangnemkeveredés is szétzilálja kissé a filmet. H.I. mélabús narrátorhangja olykor éles kontrasztban áll a cselekmény szilaj akasztófahumorával, s idegennek hatnak az olyan drámai csúcsmozzanatok is, mint a búcsúlevél jelenete vagy a bonyodalmakat váratlan happy enddel feloldó, szívszaggató epilógus.

Az Arizonai ördögfióka kissé pontatlanul szerkesztett, szeszélyes ifjúkori zsenge, viszont lenyűgözően sokrétegű – sőt, számos motívumában már a későbbi Coen-remekműveket előlegezi. Filmtörténeti referenciái páratlanul gazdagok: az abszurd humor Woody Allen (Fogd a pénzt és fuss!), a miliőrajz és a cselekményépítés Malick (Sivár vidék) és Spielberg (Sugarlandi hajtóvadászat) hatásáról árulkodik, a fejvadász Smalls (Randall ’Tex’ Cobb) egyszerre parodisztikus és lázálomszerű figuráját pedig a Max Max ihlette. A rendezőpáros merészségét dicséri, hogy hőseiket látványosan elemelik a valóság talajától: mozgáskultúrájuk szinte már rajzfilmszerű, s a cselekményvilág is ehhez igazodik (a golyó szinte senkin sem fog, s az erőszak ábrázolása is merőben stilizált). Ékesen bizonyítja mindezt az a – nem véletlenül a film közepére időzített – szekvencia, melyben H.I. meghiúsult rablási kísérletét követően fejvesztve menekül üldözői elől, s közben különféle burleszkszerű helyzetekbe lavírozza magát. A jellegzetes délnyugati vidék – akárcsak William Faulkner vagy Mark Twain regényeiben – egyúttal lelki táj is. A végtelen arizonai sivatag nemcsak Ed meddőségének sokatmondó szimbóluma, de a végkifejlet, H.I. és Smalls westernbe illő párbajjelenete a földi Pokol jelképévé is emeli.

Ugyan az Arizonai ördögfióka nem ér fel a Véresen egyszerű expresszionista stílbravúrjával, delíriumos álomjelenetei, ihletett éjszakai felvételei ma is hatásosak, nemkülönben a nagylátószögű objektív használata. Mindemellett a Coen-testvérek második direktori munkája az amerikai álom torz tükre is – számos korabeli amerikai mozival ellentétben lesújtó körképet ad a Janus-arcú Reagan-korszakról, a hagyományos családmodellről és a fegyverlobbiról. A maga idejében szép anyagi sikert ért el, s a kritika is elismerően szólt róla. Nem emelte a főáramba a rendezőpárost, ám egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy kiszabaduljanak a független szcéna karanténjából.

Extrák: Nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/07 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14165