KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Idétlen időkig

Varga Zoltán

Groundhog Day – amerikai, 1993. Rendező: Harold Ramis. Szereplők: Bill Murray, Andie MacDowell, Chris Elliott. Forgalmazó: GHE. 101 perc.

 

Harold Ramis legalább kétszer aranybetűkkel írta be nevét a filmvígjátékok nagykönyvébe: társszerzőként és színészként a Szellemirtók csapatának megalkotásával s egyikük megformálásával, rendezőként (és ismét társíróként) pedig az Idétlen időkig egyszerre nemes tradíciókat idéző-folytató és a posztmodern korszellemre is rezonáló munkájával, melyet negyedszázad elteltével bízvást emlegethetünk a klasszikusok között. A bugyuta hazai címet zseniális filmre aggatták, melynek óhollywoodi előzményei között olyan James Stewart-filmeket találunk, mint Az élet csodaszép és a Harvey. Ramis műve is komédia és fantasy ötvözete, s Capra és Koster meséihez hasonlóan csupán egyetlen mozzanata érvényteleníti a valószerűség elvárásait, ez az „apróság” azonban mindent megváltoztat, és éppen ez vezet a posztmodern kérdéskörökhöz. Főszereplőnk minden nap ugyanazt a napot éli át, újra és újra nekikezdhet a kisvárosi közegben töltött Mormota Napnak. Az egyenes vonalú elbeszélés lebontása, a történettöredékeket és eseményvariációkat sorjázó cselekményvezetés a posztmodern mozi kedvelt fogása – sőt, az Idétlen időkig inspirációja máig kimutatható: az egyetlen nap ismétlődésének szituációja az utóbbi években feltűnt inváziós sci-fiben (A holnap határa), mesefantasyban (Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei), de még slasherfilmben is (Boldog halálnapot!).

Ezzel együtt a klasszikus hollywoodi szemlélet megőrződése is kitapintható: kezdetben kiállhatatlan hősünk jellemfejlődése – mogorva fráterből afféle önkéntes őrangyallá válik – éppoly nyomatékos, mint a szerelmi motiváció beteljesülése, s ez mérsékli a posztmodern hevületet. Ugyanakkor hagyománytörő módon éppen a legnagyobb rejtélyre nincs magyarázat, sohasem derül ki, miért s miként keletkezik a főhőst csapdába ejtő időhurok – s ez rendkívüli módon kedvez a film nyitottságának, filozófiai és teológiai olvasatok sorát ösztönzi. Ramis filmje mégsem intellektuális mélységei, hanem főszereplője, Bill Murray miatt megunhatatlan. Bizonyosan az égben köttetett, hogy a cinikus alakok megformálásában járatos művész – a Szellemes karácsonyban már remekelt hasonló szerepkörben – Phil Connors bőrébe bújjon: ha kisvárosnyi mellékkarakter asszisztál is hozzá, az Idétlen időkig valójában Bill Murray ragyogó egyszemélyes showműsora.

Extrák: Semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/03 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14014