KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Még mindig itt vagyunk

Hegedüs Márk Sebestyén

We’re Still Here – amerikai, 2015. Rendezte és írta: Ted Geoghegan. Kép: Karim Hussain. Zene: Wojciech Golczewski. Szereplők: Barbara Crampton (Anne), Andrew Sensenig (Paul), Lisa Marie (May), Larry Fessenden (Jacob), Susan Gibney (Maddie). Gyártó: Snowfort Pictures. Forgalmazó: Wolf Films. Feliratos. 84 perc.

 

Az utóbbi évtized során a tengerentúli horrorfilmesek előszeretettel fordultak a műfaj dicső múltjához inspirációért: nem csupán a klasszikusokat kizsákmányoló remake-ek, de a fősodorbeli és a függetlenfilmes szcénát egyaránt magával ragadó retró-hullám terén is. Az elmúlt években az amerikai horror utolsó nagy aranykora, az 1980-as évek iránt érzett nosztalgia hatotta át a műfaj legjelentősebb pénzügyi és kritikai sikereit, legyen szó akár a Hollywoodon kívülről érkező meglepetéssikerekről (Valami követ), vagy a mainstreamet meghatározó stúdióhorrorokról (Démonok között-sorozat).

Ted Geoghegan író-rendező bemutatkozó munkája, a Még mindig itt vagyunk sem csinál titkot belőle, hogy jó harminc-negyven évvel ezelőtti zsánerklasszikusok sugallatára született. Lucio Fulci A temetőre épült ház (1981) című splatter-opusához például olyan erős szálakkal kötődik, hogy a film első blikkre egy Fulcihoz írt szerelmeslevélnek is beillene: nemcsak a helyszín (egy New England-i kísértetház), az idő (1979-ben járunk) és a fenyegető erők (rémek a pincében) egyeznek ugyanis, de még a főbb figurák is Fulci filmjének szereplői és alkotói után kapták nevüket.

Még mindig itt vagyunk mégis több mint szimpla Fulci-pastiche: a történetet átszövő filmes és irodalmi utalások jócskán túlmutatnak a forrásművön (felsejlenek Carpenter, Roeg és mindenekfelett Lovecraft munkái is), a finom humor és a hosszú felvezetést követő, vérontásban már-már Fulcira licitáló zárófelvonás pedig inkább a kortárs hatást erősítik, a függetlenfilmes mumblegore-irányzatot, azon belül is elsősorban Ti West (House of the Devil) munkásságát idézik. Westhez hasonlóan Geoghegan is megrögzött horrorista, aki a műfaj keményvonalas rajongóihoz szeretne szólni. A műfajtudatos játékosság és a nyílt rémületkeltés között egyensúlyozó Még mindig itt vagyunk így leginkább azoknak okozhat majd maradandó élményt, akik a rendezőhöz hasonlóan szintén az aranykor bűvöletében élnek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/12 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13925