KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Papírmozi

Franciaország sötét oldala

Papírmozi

Kránicz Bence

„Tisztelt esküdtek, kérem, vizsgálják meg a vádlott lelkét! Én belenéztem, és nem találtam semmit.” A vérszomjasnak mutatkozó ügyész nyilatkozik így Meursault-ról, Albert Camus Az idegenjének főhőséről, de az idézet forrása Jacques Ferrandez képregényadaptációja. Az idegen valóban kultikus mű, olyannyira, hogy ma már könnyű is alábecsülni kultuszának egykori jelentőségét. A magyar kiadásban a 2016-os újrafordításig A közöny címen ismert regény kulcsműve volt azoknak a negyvenes-ötvenes évekbeli francia eszmetörténeti folyamatoknak, amelyek filozófiát, szellemi karaktert adtak egy nemzedék közérzetének, hatékonyan előkészítve az 1968-ban csúcsosódó életmód-forradalmat.

A képregényváltozatot 2013-ban elkészítő, a Camus-életművet A vendég és Az első ember adaptációival is felszínen tartó Ferrandez nem akarja a regénnyel párhuzamosan kiforró filozófiai áramlatok tükrében, az egzisztencializmus illusztrációjaként bemutatni az alapművet – igaz, az egyik epizodista feltűnően hasonlít Sartre-ra. Ugyancsak tartózkodik attól, hogy a regényen túlmutató társadalmi változások irányából értelmezze Az idegent. Ferrandezt a regény egyszerűsége, dísztelensége inspirálta: egy gyilkossá váló ember története, akinek szeretettelensége, bűnbe esése és saját halálos ítélete egyformán „természetes” – a szót és az érzületet a Camus programját részben folytató Kertész Imre Sorstalanságából kölcsönöztem. A kérdés az, mit tud kezdeni a képi ábrázolás kényszerével dolgozó művész azzal a regényhőssel, aki következetesen el van rejtve az olvasó elől. Nemcsak érzelmileg marad távol: ő maga az ember, aki ott se volt. Ferrandez megmutatja Meursault-t, így műve óhatatlanul konvencionálisabbá válik az eredetinél. A kevés arcvonással felépített, szándékosan sematikus alakok viszont híven visszaadják az alapmű ridegségét, miközben a tágas, letisztult kompozíciók és a szikrázóan világos színek egyetemes harmóniát kölcsönöznek az embertelenségnek, vagy inkább az emberi ürességnek. És Ferrandeznél is erőteljes marad a regény delejező zárlata, benne Meursault himnikus, zavarbaejtő monológjával. Az idegen színvonalas, átgondolt adaptáció: képregényként nem remekmű, de képes felidézni, Camus karcsú regénye miért különleges.

Ha a Camus-klasszikus előkészítője, úgy Jodorowsky és Moebius Incalja megkésett folytatása volt a 68-as földindulásnak. A fényes Incal alcímű, eredetileg 1982-ben megjelent kötetben tovább gazdagodik az a tudományos-fantasztikus világ, amelynek részletgazdag megfestése nyilvánvalóan fontosabb volt Jodorowsky számára, mint a hagyományos történetmesélés. Dekadens, hanyatló űrbirodalomban járunk, ahol az elnyomottak felkelése az élveteg uralkodó osztály számára nem több kivetítőn szemlélt valóságshownál, és ahol a folytonosan menekülő főhős, John Difool rendre új szabályokhoz és új üldözőkhöz kénytelen igazodni. A technopapok után most egy metabáró vadászik rá, a címbeli varázstárgy viszont olyan felmérhetetlen hatalmat biztosít neki, amiről nem is álmodhatott. Akinek gőze sincs, mit jelent az előbbi mondat, ne bánkódjon: Moebius egyszerre aprólékos és nagyvonalú rajzainak sodrása lehetővé teszi, hogy ha érteni nem is, élvezni könnyű legyen az Incalt.

Difoolhoz hasonlóan sötét bugyrokba merül alá Blacksad, a hard-boiled kandúr is, az ő esetében viszont ez nem meglepetés. A csupa állatkarakterrel benépesített noirsorozat előző részében konkrét közéleti események – a rettegés a kommunistáktól, a balos művészek ellehetetlenítése – adták a bűnügyi történet hátterét, most viszont fontosabb az új helyszín, New Orleans sajátos atmoszférájának megidézése. Blacksad egy dúsgazdag, ám haldokló lemezkiadó fogadott fiát akarja megtalálni, de úgy tűnik, megbízóján és rajta kívül senki nem szeretné, ha a drogfüggő őstehetség előkerülne. A nyomozás valójában egyszerűbbnek bizonyul, mint valaha, a főhős egy éjszaka leforgása alatt megoldja az ügyet. Az alkotók inkább a kolorlokál érzékletes megteremtésére ügyeltek, stílusérzékük pedig továbbra is kifogástalan: a történet zaklatott ritmusa remekül illik a pezsgő zenei színtérhez.

 

Jacques Ferrandez: Az idegen. Színes, keményfedeles, 136 oldal. Kiadó: Athenaeum.

Alejandro Jodorowsky – Moebius: Incal 2. – A fényes Incal. Színes, keményfedeles, 48 oldal. Kiadó: Pesti Könyv.

Juan Díaz Canales – Juanjo Guarnido: Blacksad – Néma pokol. Színes, keményfedeles, 56 oldal. Kiadó: Pesti Könyv

 



A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/08 64-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13761