KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Sötétben

Germán anya

Schreiber András

Fatih Akin vérbeli, többrétegű társadalmi krimit készített, amiben épp csak érzékelteti a multikulturális Németország problémáit, de a hangsúlyt egészen máshová helyezi.

 

Fatih Akin a török-német (esetleg német-török, és tágabban a másodgenerációs bevándorlók leszármazóiból álló) filmesek – és persze, a legújabb német film – első számú fenegyereke, aki hol súlyos (Villanás az egész, Fallal szemben, A másik oldalon), hol könnyedebbre hangolt filmekben (Soul Kitchen, Tschick) húsz éve mutatja meg, milyen a multi- és transzkulturális társadalom, hol és miért árnyékolja be az élet szépségeit a kisebbségi lét, milyenek a beilleszkedés nehézségei, és miből fakad a transzkulturális generáció identitásválsága.

Mindezt sosem erőltetetten, direkt (társadalom)politikai célzattal teszi. Akin számára ugyanis a multikulturális társadalom nem valami új- és idegenszerű dolog, török bevándorlók hamburgi gyermekeként ebbe született bele, s mint minden hiteles alkotó ember, arról mesél, amit ismer. Ennek megfelelően Akinnál a hangsúly nem a németek és a bevándorlók (tágabban: Nyugat versus Iszlám) látszólag kibékíthetetlen ellentétein van, hanem leginkább a haladáspárti és a hagyományok tiszteletére épülő társadalmi formák kollíziójára helyeződik. A hagyomány (feszítő és sokszor szélsőséges) ideológiáiba pedig a modern nyugati életformával sok esetben szemben álló török tradíciók is beletartoznak (Fallal szemben, A másik oldalon). S hogy teljes legyen a kép, a forgatókönyvíró-rendező a modern életformákból is eredő veszélyekről sem feledkezik meg: debütfilmje, a Villanás az egész (1998) börtönviselt török főhőse hiába akarna új életet kezdeni, barátai (főleg a szerb Bobby) értetlenül állnak a tisztességes polgári lét iránti vágya előtt.

A legújabb Akin-mozi, a Sötétben is többrétegű társadalmi krimi. Érintőlegesen foglalkozik a bevándorlás Európát megosztó kérdésével, de ezt is csak a folyamatos és egyre megosztóbb nagypolitikai polémiák miatt érezhetjük így, mivel Akinnak esze ágában sincs állást foglalni a kérdésben – legalábbis ami a filmet illeti –, a török-német rendező továbbra is tartja magát ahhoz, hogy a nagyvárosi létben a multikulturális identitás adottság. Ez még akkor is igaz, ha a filmet záró inzertben tudatja a nézővel a tényeket: 2000 és 2007 között a Nationalsozialistischer Untergrund nevű német szélsőjobboldali terrorszervezet nyolc török és egy görög bevándorlót, valamint egy rendőrnőt gyilkolt meg és számos egyéb merényletet és bankrablást követett el. A 2011 és 2013 között felszámolt NSU célja eleve az volt, hogy erőszakkal tisztítsa meg Németországot az „idegenektől” – a szervezet beemelése a történetbe viszont a historikus hitelességet, és nem a politikai manifesztót szolgálja. Mert ha a politikai, és nem a humanista állásfoglalás lett volna Akin célja, akkor könnyen csorbul a szándék: lám, a Wilkommenskultur kitermelte a befogadáspolitikát elutasító radikálisokat, a nyitottság természetes velejárója a szélsőséges népharag, a nemzettest védekező mechanizmusa létrehozza a pusztítósejteket, és egyéb orbitális – de a tényeket egyáltalán nem mellőző – lózungok.

A helyzeti adottságokból kiinduló Akin nem aktuálpolitikai és ideológiai alapon foglalkozik a bevándorlással, a Sötétben esetében semmiképp. Nem az a fontos, hogy ki honnan jött, mert ott van és kész. Legyen hasznos vagy haszontalan tagja a német társadalomnak, egyre megy, ha éppenséggel ő az áldozat. A Sötétben kurd-török-német drogdíler bűnözője, Nuri Sekerci (Numan Acar) leülte a büntetését, megházasodott, gyermeke van és – mivel üzleti tanulmányokat folytatott a börtönben – adótanácsadással és fordítással foglalkozik, más bevándorlóknak segít eligazodni a német bürokráciában. Őt és ötéves kisfiát végzik ki a szélsőségesek – szögbombát helyeznek el a férfi hamburgi irodája elé. Persze ebben, és a folytatásban komoly a (bevándorlás)politikai töltet, de Akin nem éri be egyszerű „ki tette” sztorival. Okosan három nagyobb fejezetre osztotta a filmjét, az egyes epizódokat amatőr családi videókkal vezeti fel, börtönesküvőtől a tengerparti családi idillig. A második ilyen fejezetválasztó videónál kapcsol a néző, hogy a politikai kriminek induló film fókuszpontjában nem a merénylet és annak politikai háttere, hanem sokkal inkább a gyász áll, és a család elvesztése a legsúlyosabb témája a lineárisan elmesélt, de meglehetősen összetett filmnek.

A tárgyalótermi résznél persze még mindig erőteljesek a politikai kicsengések. Ebből a szempontból Akin a brutális felvezetést árnyalja, mutatja a visszájáról, amikor a merénylet elkövetésének gyanúját a vallási fanatikusokról és különböző bevándorló csoportok bűnszervezeteiről minden kétséget kizáróan áttereli a nemzeti radikálisokra. Sőt, távlataiban a politikai felhangok nem állnak meg a multikulturális társadalom kérdéseinél, Akin áttételesen azt a kérdést is feszegeti, hogyan birkózhatnak meg a demokráciák a politikai szélsőségesekkel, akik egyszerre célozzák meg a demokrácia intézményeit, és ha a szükség úgy kívánja, bújnak ezek mögé. Ám miközben az első két fejezetben – hol részletesebben, hol érintőlegesen – számos társadalmi jelenséget, csoportot és figurát felvezet, egyre erőteljesebben összpontosít valódi témájára és kulcsszereplőjére. A Sötétben főszerepére sikerült megnyernie a germán női archetípus (ha létezik ilyen egyáltalán) legmarkánsabb kortárs színésznőjét, Diane Krugert. Noha nemzetközi színésznő (gondoljunk csak a Trója Szép Helénájára vagy a Becstelen Brigantykra, amelyben nem mellékesen német színésznőt alakít) és ez az első igazi német filmje, nem csupán a nemzetközi forgalmazás szempontjából tökéletes választás: megjelenésében is hiteles, márpedig Akinnak igazi német nőre volt szüksége. Merthogy a Sötétben társadalmi krimije mögött komoly nő- és családdráma húzódik, ami működhetett volna fordított felállással is (német férfi, török asszony) vagy etnikailag teljesen homogén színészgárdával is. Csakhogy Akin humanista állásfoglalása szerint az egészséges és szerető család lényege nem a származás alapján vett homogenitás, hanem az egészséges szeretet, viszont mindez a többségi társadalomhoz tartozó néző számára érthetőbb, ha az anya ránézésre is német, az apa ránézésre is „idegen”, gyermekük pedig bármelyik lehetne.

Akin nem először teremtett érdekes nőfigurát, elég a „Szerelem-Halál-Gonosz” trilógia első két darabjára gondolni (Fallal szemben, A másik oldalon), így aztán nem meglepő, hogy a trilógiát akár mintegy összegző műként is felfogható Sötétben középpontjában a német nő, valamint a családalapításhoz vezető szerelem, a család széthullásához vezető halál és gonosz áll. Ha a Sötétben társadalmi kriminek álcázott családi dráma, akkor a fejezeteket elválasztó családi videók kiemelt szerephez jutnak. Elsődleges szerepük nem az, hogy felvezetik és tagolják a film három, egyébként teljesen összetartó egységét – az csak alibi. A film színészeivel forgatott, amatőr kiállású „házivideók” ráerősítenek a személyességre, a családi idill bensőséges pillanatai az empátia kiváltásának eszközei, ahogy a kis Rocco is nem sokkal a halála előtt az „empátia” szót betűzi szüleinek. A beleérző képesség teljes hiányának nem kevés köze van a szélsőséges erőszakban kicsúcsosodó szélsőséges nézetekhez: akiben nincs semmi empátia, abban nincs könyörület. Ebből a szempontból szerencsésebb lett volna, ha a forgalmazó nem az angol fordított címet (In The Fade), hanem az eredeti Aus dem Nichts-t („A Semmiből”) ülteti át magyarra. Mert Akin filmjében ebből a lelki Semmiből táplálkozik a Minden halálát okozó ostoba gonoszság.

Kézenfekvőbb címmagyarázat, hogy egy pillanat alatt megsemmisülhet a családi idill (mintegy a semmiből érkezik a baj). Persze érthető és kifejező az angol/magyar cím is: akármi történik is, aki elvesztette a családját, annak az élete örökre megváltozik, leoltották a villanyt. Hosszú távon nem elégítheti ki semmilyen igazságtétel. Ennek a felismerésnek a felkavaró érzékeltetéséhez kellett Akinnak egy hamisítatlan germán anya, no meg ahhoz a mélyen humanista, a valódi áldozatok pártján álló üzenethez, hogy senkinek semmiféle hit vagy eszme nevében nincs joga kioltani egy gyermek életét.

 

SÖTÉTBEN (Aus dem Nichts) – német, 2017. Rendezte és írta: Fatih Akin. Kép: Rainer Klausmann. Zene: Josh Homme. Szereplők: Diane Kruger (Katja), Denis Moschitto (Danilo), Numar Acar (Nuri), Samia Muriel Chancrin (Birgit), Johannes Krisch (Haberbeck). Gyártó: Bombero International / Macassar Productions. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 106 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/03 50-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13574