KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Viktória királynő és Abdul

Kovács Gellért

Victoria & Abdul – brit, 2017. Rendezte: Stephen Frears. Írta: Shrabani Basu könyve alapján Lee Hall. Kép: Danny Chen. Zene: Thomas Newman. Szereplők: Judi Dench (Viktória), Ali Fazal (Abdul), Olivia Williams (Churchill bárónő), Michel Gambon (Lord Salisbury), Eddie Izzard (Bertie). Gyártó: Cross Street Films / Working Title Films / BBC. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos. 112 perc.

 

A trailert látva félő volt, hogy egy gyümölcs lesz a harmadik főszereplő. Dacára annak, hogy Judi Dench (pláne, hogy 20 évvel ezelőtt egyszer Oscar-jelölést érdemlően eljátszotta a fiatalabb Viktóriát is a Botrány a birodalomban című filmben, amikor is a férjét gyászoló uralkodónő skót segítőjével gabalyodik érzelmes kapcsolatba) bármikor képes bármilyen mutatós képeslapot megtölteni élettel, Stephen Frears (Veszedelmes viszonyok, A királynő) filmje előzetesen igencsak súlytalannak ígérkezett. Az indiai tisztviselő, Abdul Karim beszélget az idős királynővel: közvetlenségével, vonzó szelídségével közel kerül hozzá, mesél neki például a mangóról, majd Viktória rendel is egy ilyen egzotikus csemegét, ám mire az megérkezik Indiából, már kissé megbuggyant. Úgy tűnt, Frears hiába tud szinte bármilyen társalgásból filmszerűt kerekíteni, itt bizony a mangó körüli felhajtás szolgáltatja majd a fő konfliktust. Vagy valami ahhoz nagyon hasonló.

Jó ideig sétálunk is komótosan a mangó felé, ám ennek a szlogenszerű történetnek szerencsére tétje is van, nem csak hangulata. Egy indiai férfi Viktória legjobb barátja, lelki tanácsadója lesz, milyen szépen is hangzik... Csakhogy a film azt sem titkolja el, mi a helyzet például azzal az indiai férfival, Mohammeddel, aki Abdullal érkezett a palotába: vele nem beszélget őfelsége, sanyarú is lesz a sorsa. Közben a személyzet és a fontos emberek vicces hüledezése komoly ármánykodássá változik és a néző mosolygása jó eséllyel megrendültebb figyelemmé alakul át. Innentől a magányról, a képmutatásról, a kiszolgáltatottságról, a rasszizmusról is erőteljesebben értekezik Frears – ami addig kedélyes-míves tévéfilmnek tűnt, akár már megható moziélménnyel is szolgálhat. Olyannal, ami ugyan kockázatot nem vállal, de képes arra, hogy ne csak Judi Dench találékony varázsát és a csodálatos kosztümök emlékét vigyük magunkkal belőle. Bár az sem lenne kevés.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/10 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13391