KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A közös szenvedély

Baski Sándor

United Passions – francia, 2014. Rendezte: Fréderic Auburtin. Írta: Fréderic Auburtin és Jean-Paul Delfino. Kép: Inti Briones. Zene: Jean-Pascal Beintus. Szereplők: Tim Roth (Blatter), Sam Neill (Havelange), Thomas Kretschmann (Dassler), Gérard Depardieu (Rimet). Gyártó: Leuviah Films / Thelma Films. Forgalmazó: MTVA. Szinkronizált. 110 perc.

 

A világ talán legkorruptabb nemzetközi szövetségének elnöke úgy akarja megtépázott imázsát helyreállítani, hogy forgattat egy filmet a szervezet dicsőséges történelméről. A bérmunkára szerződtet egy másodvonalbeli francia rendezőt, a főbb szerepekre pedig – hála a 25 millió eurós büdzsének – sikerül olyan színészeket megnyernie, mint Gérard Depardieu, Sam Neill vagy Tim Roth, aki magát az Elnököt, a történet igazi főhősét alakítja. Az elkészült filmet végül Cannes-ban mutatják be, ahol Depardieu és a rendező társaságában a megbízó is végigvonul a vörös szőnyegen.

Mindez sajnos nem A közös szenvedély szinopszisa, hanem születésének története. A FIFA teljhatalmú ura, az újraválasztási kampányára készülő Sepp Blatter valóban megrendelt egy imázsfilmet, sőt állítólag a szkriptbe is belenyúlt. A végeredménnyel csak részben az a probléma, hogy egy kétes hírű szervezetet dicsőít, sokkal kínosabb, hogy ezt ritkán látható dilettantizmussal teszi. A közös szenvedély – és Blatterék – legnagyobb téveszméje, hogy a FIFA 110 éves múltja filmre kívánkozó alapanyag, öltönyös vezetői pedig alkalmasak a hősszerepre. Frédéric Auburtin író-rendező arról szeretné meggyőzni a nézőket, hogy a szövetség története, a megalakulástól, az első világbajnokság kiírásán át a vezetőváltásokig, tele van katartikus és felemelő pillanatokkal. Egy Peter Morgan kaliberű forgatókönyvíró talán képes is lenne dramatizálni az érdekesebb fejezeteket, A közös szenvedély alkotói ellenben csak a szépre emlékeznek, a valódi, drámai konfliktusok hiányoznak a filmből, ahogy természetesen a korrupciós botrányokról sem esik szó. A minden életszagot nélkülöző didaktikus dialógok, a ripacskodó színészek és a primitív cselekményvezetés láttán akár arra is gyanakodhatunk, hogy az alkotók szándékosan forgattak egy önparódiába fulladó posztmodern propagandafilmet, így fricskázva meg a gyanútlan megrendelőt. Innen nézve A közös szenvedély az elmúlt évek legfergetegesebb komédiája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/08 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11749