KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Párizs – Manhattan

Kolozsi László

Paris Manhattan - francia, 2012. Rendezte és írta: Sophie Lellouche. Kép: Laurent Machuel. Zene: Jean-Michel Bernard. Szereplők: Alice Taglioni (Alice), Patrick Bruel (Victor), Marine Delterme (Hélene), Woody Allen. Gyártó: Vendome Production / France2 / SND. Forgalmazó: CineReal. Feliratos. 77 perc.

Ha olyan filmet látunk, melynek egyik legfőbb szereplője, mondhatni, az események menetét meghatározó szereplője Woody Allen, de a filmet nem ő írta és rendezte, okkal kérdezhetjük, jobban járunk-e, ha erre ülünk be, mint egy Woody Allen filmre, vagy inkább maradjunk meg a Mester munkáinál? A Párizs Manhattan egyrészt egy rajongó filmje, tehát a Woody Allen fanok számára olyasféle mű, mint a Star Wars őrülteknek a Fanboys, ugyanakkor hommage is, szerényen abszolvált tiszteletkör, amit a Mester arcképe és filmjei előtt ró le Sophie Lellouche. A hölgy nem rokona az Egy férfi és nő rendezőjének, hiszen a nevét egy l-l írja, de legalább annyira tipikus francia filmet alkotott, mint majdnem-névrokona, tehát társalkodási és szerelmi drámát. És ha innen nézzük, mármint Párizsból, akkor jobban látszik az is, hogy aki láttán megszédül Lellouche, az sem elsősorban a skandináv tragédiákat dolgozta fel életművében, hanem sokkal inkább a franciás, könnyed darabokat. Tehát a francia közegbe helyezve (és ezt bizonyította Woody Allen párizsi filmje is – melynek forgatásáról tudták behívni e filmbe egy cameóra), a Woody Allen-humor még élőbb, élénkebb, még természetesebben hat: mintha ebben a városban, Párizsban, mindenki jól beszélne woody allenül, még Victor, a szimpatikus riasztószerelő is. Akinek – a történet alapja ez – össze kell jönnie a bombázó Alice-szal, azaz Alice Taglionival. Taglioni kisasszony egyébként, éppen szépsége okán, nem számítható tipikus Woody Allen hősnőnek: nem is áll jól neki a szerény, pasit alig találó gyógyszerésznő szerepe. Ha egyszer-egyszer jobb ruhába bujtatják, kirí az átlag-francia, középosztálybéli közegből.

Kevesebb a mindenre elszánt őrült ebben a drámában, mint a másik Allen-fan francia, Julie Delpy filmjeiben – itt is egyébként az idős apa az –, kevesebb benne a komikum is. Még maga Woody Allen sem mond igazán jókat. De minek is tenné. Az ő érdeke az, hogy a nézők inkább egy Woody Allen filmre üljenek be. És ha így tesznek: igazuk is van.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11224