KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az utolsó léghajlító

Roboz Gábor

The Last Airbender­ – amerikai, 2010. Rendezte és írta: M. Night Shyamalan. Kép: Andrew Lesnie. Zene: James Newton Howard. Szereplők: Noah Ringer (Aang), Nicola Peltz (Katara), Jackson Rathbone (Sokka), Dev Patel (Zuko). Gyártó: Paramount Pictures. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 103 perc.

 

Az ígéretes kezdés után elszomorító hanyatlást mutató Shyamalan-életmű legfrissebb darabja radikális váltást jelez műfaji, stiláris és tartalmi értelemben (illetve a költségvetést tekintve) egyaránt. A hírnevét misztikus thrillerekkel megalapozó szerző aktuális mozija nagyszabásúnak szánt fantasy, ami a Nickelodeon népszerű rajzfilm-sorozatának (Avatár – Aang legendája) első évadján alapul. A számos ázsiai forrásból táplálkozó alapmű laza adaptációjának története egy olyan világban játszódik, amelyben a négy őselem (víz, föld, tűz és levegő) tisztelete alapján szerveződő, sokáig békében élő emberi közösségek nyugalmát egy idő után megzavarja a többi kasztot leigázni vágyó Tűz Népe. A hadjáratra induló horda vagdalkozásának egyedül az úgynevezett Avatár vethet véget, aki a világ kiválasztottjaként egymaga képes hajlítani (vagyis irányítani) az összes elemet, a film pedig a hosszú távollét után visszatért békekovács viszontagságos kalandjának első részét meséli el.

A műfajjal eddig csak kacérkodó rendező (Lány a vízben) ezúttal láthatóan epikus fantasyt szándékozott forgatni, a végeredményben azonban a forrásmű érthető karcsúsításánál zavaróbb Shyamalan érthetetlen slendriánsága. Az utolsó léghajlító nem csak párvonalas figuráival, időnként egészen hitvány alakításaival, redundáns párbeszédeivel és kiszámítható cselekményével, hanem fantáziátlan akciójeleneteivel és nem éppen versenyképes CGI-trükkjeivel is bosszantó hatást kelt. Úgy fest, a csattanós történeteivel befutott rendező most már csak akkor okozna igazi meglepetést, ha az egyre esetlenebb és egyre több sebből vérző filmek után újra egy visszafogottabb és mívesebb munkával rukkolna elő.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/08 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10258