KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/június
• Zalán Vince: A tények nem beszélnek önmagukért A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmjeiről
• N. N.: A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmográfiája
• Zsugán István: Mammon-tánc, magyar módra Fogadó az Örök Világossághoz
ESZMECSERE
• Faragó Vilmos: Boldogtalan film
ANIMÁCIÓ
• Sík Csaba: A légy szeme A Pannónia Stúdió rajzfilmjeiről
• Sváby Lajos: Donald Kacsa mosolya, Mona Lisa búja

• Pörös Géza: Az emberi kapcsolatok aszinkronitása Beszélgetés Kovács Andrással
• Gambetti Giacomo: „Párbaj a modern ridegséggel”
• Nemes Nagy Ágnes: Például a Baktérítő Sivatagi show
• Molnár Gál Péter: Koreo-mirákulum Mindhalálig zene
• Bikácsy Gergely: Minotaurusz gyermekei A fiú
• Koltai Ágnes: Az elnyűhetetlen kamaszkor A strand téli őre
• Bársony Éva: Kifosztott szeretők Csak a szerelem
• Csala Károly: Celluloid-kultúra Gondolatok egy kongresszus után
• Zilahi Judit: Az Oscar múltja és jelene
• Gregor Ulrich: A díjazottak évtizede
LÁTTUK MÉG
• Róna-Tas Ákos: Galileo Galilei
• Rózsa Zoltán: A királyi biztos szeretője
• Schéry András: Languszta reggelire
• Harmat György: Üzenet az űrből
• Sulykos Ilona: A végrehajtó
• Iván Gábor: A XX. század kalózai
• Szalai Anna Mária: Kamaszok
• Dániel Ferenc: Hét szeplő
• Loránd Gábor: Hét különleges megbízott
TELEVÍZÓ
• Bernáth László: Börtönrevű a képernyőn jegyzetek a Bűn című sorozatról
• Koltai Ágnes: Az emberek szeretnek várni valamire... Beszéljünk a sorozatokról
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Dalol a flotta
• Bikácsy Gergely: A besúgó
TELEVÍZÓ
• Zolczer János: Műholdról indul a harmadik műsor Televíziózás Pozsonyban
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Jean-Luc Godard: Beveztés egy igazi filmtörténetbe
POSTA
• N. N.: Teta veleta

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Lelkek karneválja

Kovács Marcell

Carnival of Souls – amerikai, 1962. Rendezte: Herk Harvey. Szereplők: Candace Hilligoss, Frances Fiest, Sidney Berger, Art Ellison, Herk Harvey. Forgalmazó: Cinetel. 74 perc.

 

Igazi ínyencfalat a horror műfajában a Lelkek karneválja, varázslatos, kábító látomás, túlzás nélkül illethető a költői jelzővel, miközben ordít róla, hogy aprópénzből készítették hozzá nem értő kezek. Az ellentmondás látszólagos. Az olcsó rémfilmek között tengernyi a dilettáns munka, ám közülük nem egy bizonyítja, hogy a mozgóképes nyugtalanítás és félelemkeltés sikere nem feltétlenül a technikai pallérozottság függvénye. És Herk Harvey nem is volt igazán amatőr, egy oktatófilmeket gyártó kis cégnél dolgozott, de tény, ez volt az első játékfilmes próbálkozása – és ez is maradt az egyetlen. Harvey az ötletgazda, a rendező, a producer, és ő az egyik főszereplő is. A különös filmre jellemző módon a halál néma követének szerepét osztotta magára.

A Lelkek karneválja a legszebb halálfilmek egyike. Mintha Ambrose Bierce Bagoly folyója ihlette volna, azt a rövidke pillanatot ragadja meg és merevíti ki, amelyben a lét a nemlétbe fordul át. Főhőse, Mary, az orgonistalány egy autóbaleset egyetlen túlélőjeként keresi a visszautat az életbe, de úgy érzi, végleg elveszíti a kapcsolatot az élők világával: a járókelők átnéznek rajta, kínzó látomásaiban szellemek üldözik. A korai hatvanas évek gótikus horror divatja idején született Lelkek karneválja dacolni látszik a műfajjal, első pillantásra inkább emancipációs melodrámának tűnik, holott a gótikus horror egy egészen sajátos variációját kínálja. A napsütötte kisvárosi környezet és a dübörgő kocsikkal randalírozó fiatalok stílusidegen motívumai mögül egyre határozottabb kontúrokkal sejlik fel a síri fenyegetés. A gótikus filmek tipikus helyszíne, a sötét bércen magasodó romos várkastély Harvey filmjében kiapadt tó partján árválkodó, egykor díszes fürdőpavilon. Varázslatos hely, a dermesztő homoktengerre néz, nyitott termeit átjárja a szél. Az enyészeté lett, akár az Usherek palotája. Itt gyülekeznek a túlvilág lények, hogy a film emblematikus jelenetében Mary zavarodott orgonajátékára szédült táncba kezdjenek. A vészjósló atmoszférát a különös hangzású zene teljesíti ki, és Gene Moore kísérteties, egyre tébolyultabbá váló orgonafutamai nyugtalanítóbbak, mint bármi, amit Les Baxter Corman Poe-filmjeihez írt. A mind gyakrabban felbukkanó szenvtelen, fakóképű szellemalak azonban inkább rokona a lelkeket az alvilágba szállító Khárónnak, mint Bava vagy Corman romantikus kísérteteinek. Harvey filmje azzal lép túl a kortársak míves munkáin, hogy nem tart igényt a gótikában a cselekményt mozgató szerelmi szálra. Szerencsétlen sorsú hősnőjének semmiféle vigaszt nem nyújt.

A párbeszédes jelenetek azok, amelyek a suta dialógus, a többnyire amatőr szereplőgárda iskolás szövegmondása és a szegényesen berendezett díszletek miatt ügyetlennek hatnak. A fantasztikumot hordozó képsorokban azonban Harvey remekel. A korai szürrealista film montázstechnikáját idéző bizarr képtársításai, a szokatlan világítási ötletek és a fáradhatatlan játék a ritmussal álomszerű hangulatot teremtenek. Ha előképét keressük a nem mindennapi végeredménynek, egészen Dreyer kábult Vámpírjáig kell visszaásnunk.

1962-ben született egy francia feldolgozása is Bierce novellájának. Robert Enrico gyönyörűen fényképezett, impresszionista ragyogású rövidfilmje a cannes-i fődíj után, külföldi filmtől szokatlan módon, az Alkonyzóna tévésorozatban is helyet kapott, hogy azután elvigye a kisfilmes Oscart is. Harvey adaptációja efféle babérokkal nem büszkélkedhet, de máig ható mondanivalójával egyik örök példája a forráshiányos helyzetre fittyet hányó művészi elkötelezettségnek.

A Lelkek karneválja három, kismértékben eltérő változatban létezik, és kísért a világban egy kiadás az utólag színezett kópiával is. A nálunk most megjelenő középső verzió a legjobb formájában mutatja a filmet, megspórol néhány felesleges, túlmagyarázó párbeszédet a nyolcvan perc körüli rendezői változatból, de tartalmazza az elhagyatott fürdőház történetébe beavató baljós beszélgetést, amely a türelmetlen autósmozitulajok által megvágott legkurtábból hiányzik.

Extrák: be kell érnünk egy szerény képgalériával és a film előzetesével.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/06 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8642