KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/június
• Zalán Vince: A tények nem beszélnek önmagukért A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmjeiről
• N. N.: A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmográfiája
• Zsugán István: Mammon-tánc, magyar módra Fogadó az Örök Világossághoz
ESZMECSERE
• Faragó Vilmos: Boldogtalan film
ANIMÁCIÓ
• Sík Csaba: A légy szeme A Pannónia Stúdió rajzfilmjeiről
• Sváby Lajos: Donald Kacsa mosolya, Mona Lisa búja

• Pörös Géza: Az emberi kapcsolatok aszinkronitása Beszélgetés Kovács Andrással
• Gambetti Giacomo: „Párbaj a modern ridegséggel”
• Nemes Nagy Ágnes: Például a Baktérítő Sivatagi show
• Molnár Gál Péter: Koreo-mirákulum Mindhalálig zene
• Bikácsy Gergely: Minotaurusz gyermekei A fiú
• Koltai Ágnes: Az elnyűhetetlen kamaszkor A strand téli őre
• Bársony Éva: Kifosztott szeretők Csak a szerelem
• Csala Károly: Celluloid-kultúra Gondolatok egy kongresszus után
• Zilahi Judit: Az Oscar múltja és jelene
• Gregor Ulrich: A díjazottak évtizede
LÁTTUK MÉG
• Róna-Tas Ákos: Galileo Galilei
• Rózsa Zoltán: A királyi biztos szeretője
• Schéry András: Languszta reggelire
• Harmat György: Üzenet az űrből
• Sulykos Ilona: A végrehajtó
• Iván Gábor: A XX. század kalózai
• Szalai Anna Mária: Kamaszok
• Dániel Ferenc: Hét szeplő
• Loránd Gábor: Hét különleges megbízott
TELEVÍZÓ
• Bernáth László: Börtönrevű a képernyőn jegyzetek a Bűn című sorozatról
• Koltai Ágnes: Az emberek szeretnek várni valamire... Beszéljünk a sorozatokról
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Dalol a flotta
• Bikácsy Gergely: A besúgó
TELEVÍZÓ
• Zolczer János: Műholdról indul a harmadik műsor Televíziózás Pozsonyban
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Jean-Luc Godard: Beveztés egy igazi filmtörténetbe
POSTA
• N. N.: Teta veleta

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az istenek a fejükre estek

Hegyi Gyula

Ha valamely úriember úgy berúg, akár egy csacsi, az ritka látványosságnak aligha nevezhető, ilyesmit elég sokfelé láthatunk – magam olykor akár tükörben is. De ha csacsik, majmok, boldog állatok isszák le magukat amúgy jó embermódra a sárga földig, az mindenképp kivételes látványosságnak számít, s feltétlenül érdemes a filmes megörökítésre. A Sivatagi show című amerikai film alkotója a Kalahari sivatag állatvilágának számos ilyen és ehhez hasonló, groteszk és mulatságos pillanatát leste el (rendezte meg?), a szórakoztató ismeretterjesztés oly sajnálatosan ritka műfajában. Ezúttal a Kalahari sivatag más élőlényeivel: az ott élő emberekkel ismerkedhetünk meg. S mivel, némiképp öntelten, úgy hisszük, hogy az emberi fajról elég sokat tudunk már, a sivatagi komédia e fejezetében a szórakoztatás kiütéses győzelmet arat az ismeretterjesztés felett. A sivatagban bóklászó, üzletelő, misszióra törekvő, szerelmeskedő és szerencsétlenkedő emberek kalandjait számos eredeti és számtalan, másoktól átvett filmes geg élénkíti, s még a jó öreg érzelgősség is becsorog egykét jelenetbe. Ilyen szempontból az állati Show kétségkívül jobb volt: meglehet persze, ha ugyanannyi állat-filmet láttunk volna eddig, mint human love story-t, akkor árnyaltabban fogalmaznánk.

Frappáns és számunkra bizonyos értelemben szokatlan viszont az a látószög, amellyel a film, sok-sok hasraesős tréfa közepette, a sivatag mai arcát, s tágabban a jelen Afrikáját be mutatja. A közeli Dél-Afrika rohanó, környezetpusztító, amerikanizált konzum-civilizációja és a dél-amerikai módra puccsról puccsra vergődő botswanai állam abban mindenesetre azonos, hogy a sivatagi természethez alkalmazkodó élethez már egyikük sem ért. Fehérek és civilizált feketék egyaránt fényévnyi távol élnek a kis busmantól, aki ezek tudományát könnyen elsajátítja, kissé mulatságosnak is találja, de aztán mégiscsak visszamegy az övéihez, a természetbe, ahová viszont az úgynevezett civilizációban születettek számára, legyenek bár európaiak vagy afrikaiak, már nem vezet út. Csak kukkolói lehetnek a sivatagnak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/01 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6229