KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/június
• Zalán Vince: A tények nem beszélnek önmagukért A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmjeiről
• N. N.: A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmográfiája
• Zsugán István: Mammon-tánc, magyar módra Fogadó az Örök Világossághoz
ESZMECSERE
• Faragó Vilmos: Boldogtalan film
ANIMÁCIÓ
• Sík Csaba: A légy szeme A Pannónia Stúdió rajzfilmjeiről
• Sváby Lajos: Donald Kacsa mosolya, Mona Lisa búja

• Pörös Géza: Az emberi kapcsolatok aszinkronitása Beszélgetés Kovács Andrással
• Gambetti Giacomo: „Párbaj a modern ridegséggel”
• Nemes Nagy Ágnes: Például a Baktérítő Sivatagi show
• Molnár Gál Péter: Koreo-mirákulum Mindhalálig zene
• Bikácsy Gergely: Minotaurusz gyermekei A fiú
• Koltai Ágnes: Az elnyűhetetlen kamaszkor A strand téli őre
• Bársony Éva: Kifosztott szeretők Csak a szerelem
• Csala Károly: Celluloid-kultúra Gondolatok egy kongresszus után
• Zilahi Judit: Az Oscar múltja és jelene
• Gregor Ulrich: A díjazottak évtizede
LÁTTUK MÉG
• Róna-Tas Ákos: Galileo Galilei
• Rózsa Zoltán: A királyi biztos szeretője
• Schéry András: Languszta reggelire
• Harmat György: Üzenet az űrből
• Sulykos Ilona: A végrehajtó
• Iván Gábor: A XX. század kalózai
• Szalai Anna Mária: Kamaszok
• Dániel Ferenc: Hét szeplő
• Loránd Gábor: Hét különleges megbízott
TELEVÍZÓ
• Bernáth László: Börtönrevű a képernyőn jegyzetek a Bűn című sorozatról
• Koltai Ágnes: Az emberek szeretnek várni valamire... Beszéljünk a sorozatokról
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Dalol a flotta
• Bikácsy Gergely: A besúgó
TELEVÍZÓ
• Zolczer János: Műholdról indul a harmadik műsor Televíziózás Pozsonyban
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Jean-Luc Godard: Beveztés egy igazi filmtörténetbe
POSTA
• N. N.: Teta veleta

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A filmmúzeumok bemutatói

Az űrkommandó

Herpai Gergely

 

Milyen az, amikor egy számítógépes játék fő designere megrendezi akciójátékának filmváltozatát? Van már Street Fighter és két Mortal Kombat-mozi (ebből az egyik elviselhetetlen, a másik első része viszont határozottan szórakoztató), úgyhogy a játékokban nem túl gyakorlott nézőben, nagyjából egyenlő arányban keveredhet az előítélet és várakozás: hátha valami eredetit láthat? Bár ismeretlenül csenghet Chris Roberts, a Wing Commander játékok alkotójának neve, a számítógépes játékok világában mindenki tudja róla, hogy nem akárki. A látványos űrcsatákban bővelkedő: első rész kirobbanó sikert ért el, a Mark Hammilt és Malcolm McDowellt felsorakoztató harmadik pedig minden idők egyik legnagyobb költségvetésével elkészült interaktív mozijátéka volt. A soron következő i negyedik rész sikere után azonban Roberts többre vágyott: a Wing Commanderből ha törik, ha szakad, mozifilmet készít. Mivel a játékok sztárjai, Hammil és McDowell, nem szerepeltek a stáblistán, nemcsak a mozi, hanem a számítógépes játékok rajongói is kétkedve várták a végeredményt. Meglepő módon a Wing Commander nem emiatt lett gyenge alkotás. Roberts a forgatókönyv írása közben egyszerűen elfelejtkezett arról, hogy a Wing Commander-rajongókon kívül talán más is látogatja a mozikat. Bár már játszottam a sorozat egy-két részével, és elég jól ismerem sztorit, néha mégsem értettem kristálytisztán a történteket. Roberts nem vette a fáradságot, hogy a filmet az átlagnéző számára is érdekessé vagy érthetővé tegye. A látványos űrcsatáknál néha egyszerűen nem derül ki, ki lő kire és miért.

Ebben persze nem kis szerepe van annak, hogy a félelmetes főellenség, a „kilrathiak” (az egész háborút kirobbantó hatalmas ufó-macskák), csak a film vége felé jelennek meg, és akkor is úgy néznek ki, mintha maszkjaikat egy farsangi bál kukáiból válogatták volna össze. Szerencsére Blair, a sármos főszereplő, a film végén lepuffantja őket, s ezzel megmenti az egész emberiséget meg azt a pár szerencsétlen nézőt, aki a legújabb Star Wars-filmre várva betévedt a Wing Commandert.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/09 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4574