KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/június
• Zalán Vince: A tények nem beszélnek önmagukért A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmjeiről
• N. N.: A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmográfiája
• Zsugán István: Mammon-tánc, magyar módra Fogadó az Örök Világossághoz
ESZMECSERE
• Faragó Vilmos: Boldogtalan film
ANIMÁCIÓ
• Sík Csaba: A légy szeme A Pannónia Stúdió rajzfilmjeiről
• Sváby Lajos: Donald Kacsa mosolya, Mona Lisa búja

• Pörös Géza: Az emberi kapcsolatok aszinkronitása Beszélgetés Kovács Andrással
• Gambetti Giacomo: „Párbaj a modern ridegséggel”
• Nemes Nagy Ágnes: Például a Baktérítő Sivatagi show
• Molnár Gál Péter: Koreo-mirákulum Mindhalálig zene
• Bikácsy Gergely: Minotaurusz gyermekei A fiú
• Koltai Ágnes: Az elnyűhetetlen kamaszkor A strand téli őre
• Bársony Éva: Kifosztott szeretők Csak a szerelem
• Csala Károly: Celluloid-kultúra Gondolatok egy kongresszus után
• Zilahi Judit: Az Oscar múltja és jelene
• Gregor Ulrich: A díjazottak évtizede
LÁTTUK MÉG
• Róna-Tas Ákos: Galileo Galilei
• Rózsa Zoltán: A királyi biztos szeretője
• Schéry András: Languszta reggelire
• Harmat György: Üzenet az űrből
• Sulykos Ilona: A végrehajtó
• Iván Gábor: A XX. század kalózai
• Szalai Anna Mária: Kamaszok
• Dániel Ferenc: Hét szeplő
• Loránd Gábor: Hét különleges megbízott
TELEVÍZÓ
• Bernáth László: Börtönrevű a képernyőn jegyzetek a Bűn című sorozatról
• Koltai Ágnes: Az emberek szeretnek várni valamire... Beszéljünk a sorozatokról
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Dalol a flotta
• Bikácsy Gergely: A besúgó
TELEVÍZÓ
• Zolczer János: Műholdról indul a harmadik műsor Televíziózás Pozsonyban
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Jean-Luc Godard: Beveztés egy igazi filmtörténetbe
POSTA
• N. N.: Teta veleta

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A csodagyerek

Hegedüs Márk Sebestyén

The Prodigy – amerikai, 2019. Rendezte: Nicholas McCarthy. Írta: Jeff Buhler. Kép: Bridger Nielson. Zene: Joseph Bishara. Szereplők: Taylor Schilling (Sarah), Jackson Robert Scott (Miles), Colm Feore (Arthur), Brittany Allen (Margaret). Gyártó: Orion Pictures / Vinson Films. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 100 perc.

 

Tömegfilmes élményeink alapján nagyon jól tudjuk, hogy a gyermeki ártatlanság álarca mögött néha igazi kis szörnyetegek bújnak meg. Mervyn LeRoy 1956-os pszichothriller-örökzöldje, a Bad Seed nyomán az eredendően romlott, felnőttvilágot is fenyegető, gyakorta gyilkosságra is képes gyermekek irigylésre méltó karriert futottak be a pszichothriller (A jófiú) és a horrorfilm (Ómen 1-2, Porontyok) műfajaiban egyaránt, csak hogy napjainkra a fősodorbeli hollywoodi horrorfilm talán legelcsépeltebb rémalakjaivá váljanak.

Az éppen aktuális bad seed-horror, A csodagyerek sem tesz hozzá érdemben a mítoszhoz, meglepő módon azonban mégsem teljesen erényektől mentes alkotás. A bűnrossz (Éjféli etetés) vagy egyszerűen csak középszerű horrorokért (Az egyezség) felelős alkotók (Jeff Buhler, Nicholas McCarthy) nevével fémjelzett filmben a játékidő kétharmadáig minden a szokott mederben folyik – az egyedüli meglepetést talán az okozza, hogy a kortárs trendekkel szembemenve nem egy démoni entitás, hanem a Gyerekjátékot idézve egy magyar (a szinkron szerint sajnos szlovák) sorozatgyilkos reinkarnálódott lelke szállja meg a címszereplőt – a végjátékban azonban egy pillanatra mégis felcsillan a remény, hogy a sokszorosan újrahasznosított történet végén valamiféle jutalom várja majd a nézőket.

A csodagyerek a tavalyi év legünnepeltebb független horrorfilmjeihez (Örökség, Hang nélkül) hasonlóan a szülő-gyerek viszony sötét oldalának feltárására vállalkozik, azt kutatja, mi mindenre képes egy édesanya azért, hogy megvédje a gyermekét. A finálé során néhány dermesztő percre úgy tűnik, hogy az alkotók fölöttébb gyomorforgató választ tartogatnak erre a kérdésre, az utolsó pillanatban azonban gyáván megfutamodnak, és inkább újrajátsszák az Ómen zárlatát. Ezért aztán tényleg kár volt ilyen fapofával előadni ezt a már alapkoncepciójában is komolytalan történetet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/03 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14022