KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/június
• Zalán Vince: A tények nem beszélnek önmagukért A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmjeiről
• N. N.: A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmográfiája
• Zsugán István: Mammon-tánc, magyar módra Fogadó az Örök Világossághoz
ESZMECSERE
• Faragó Vilmos: Boldogtalan film
ANIMÁCIÓ
• Sík Csaba: A légy szeme A Pannónia Stúdió rajzfilmjeiről
• Sváby Lajos: Donald Kacsa mosolya, Mona Lisa búja

• Pörös Géza: Az emberi kapcsolatok aszinkronitása Beszélgetés Kovács Andrással
• Gambetti Giacomo: „Párbaj a modern ridegséggel”
• Nemes Nagy Ágnes: Például a Baktérítő Sivatagi show
• Molnár Gál Péter: Koreo-mirákulum Mindhalálig zene
• Bikácsy Gergely: Minotaurusz gyermekei A fiú
• Koltai Ágnes: Az elnyűhetetlen kamaszkor A strand téli őre
• Bársony Éva: Kifosztott szeretők Csak a szerelem
• Csala Károly: Celluloid-kultúra Gondolatok egy kongresszus után
• Zilahi Judit: Az Oscar múltja és jelene
• Gregor Ulrich: A díjazottak évtizede
LÁTTUK MÉG
• Róna-Tas Ákos: Galileo Galilei
• Rózsa Zoltán: A királyi biztos szeretője
• Schéry András: Languszta reggelire
• Harmat György: Üzenet az űrből
• Sulykos Ilona: A végrehajtó
• Iván Gábor: A XX. század kalózai
• Szalai Anna Mária: Kamaszok
• Dániel Ferenc: Hét szeplő
• Loránd Gábor: Hét különleges megbízott
TELEVÍZÓ
• Bernáth László: Börtönrevű a képernyőn jegyzetek a Bűn című sorozatról
• Koltai Ágnes: Az emberek szeretnek várni valamire... Beszéljünk a sorozatokról
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Dalol a flotta
• Bikácsy Gergely: A besúgó
TELEVÍZÓ
• Zolczer János: Műholdról indul a harmadik műsor Televíziózás Pozsonyban
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Jean-Luc Godard: Beveztés egy igazi filmtörténetbe
POSTA
• N. N.: Teta veleta

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Onibaba

Géczi Zoltán

Onibaba – japán, 1964. Rendezte: Kaneto Shindo. Szereplők: Nobuko Otowa, Taiji Tonoyama, Kei Sato. Forgalmazó: Etalon Film. 103 perc.

Kaneto Shindo a háború utáni japán film egyik atyamestere, generációjának legtöbbet dolgozó képviselője; négytucat filmet rendezett (96 évesen még kamera mögött állt!), íróként 238 forgatókönyvhöz kapcsolható a neve, producerként számos rendező munkáját támogatta, röviden: a szó legszorosabb értelmében véve szentelte teljes életét a mozgókép művészetének. Leghíresebb rendezése (Hirosima gyermekei, 1953) a Hibakusha cinema (az atombomba sokkhatását filmes eszközökkel feldolgozni igyekvő zsáner) meghatározó darabja, ugyanakkor munkásságában végig jelen van a háború és a militarista szemlélet kérlelhetetlen kritikája.

Az 1964-ben bemutatott Onibaba történelmi hátterét a XIV. században dúló polgárháború adja, cselekményét pedig egy klasszikus japán történet ihlette, de az előremutató alkotói koncepciót mérnöki precizitással megvalósító film kulcsa továbbra is az antimilitarista attitűdben, a szamuráj eszménykép deheroizálásában keresendő. Főszereplői (Kaneto Shindo ez alkalommal is kedvenc színészeivel dolgozott, mint Nobuko Otowa, Kei Sato, Taiji Tonoyama) a háború névtelen áldozatai, céltalanul kódorgó kutyák, akik az abszurd erőszak tobzódása közepette józan eszüket és erkölcsi érzéküket egyaránt elveszítették, és a legalantasabb gaztetteket is hezitálás nélkül követik el, ha a bűn hozzásegíti őket egyetlen nyomorúságos tál rizshez. A békésen hullámzó virágosnád-tenger közepén tengődő, igencsak beteges viszonyban élő anya és lánya életét először a katonaszökevény Hachi hazatérése forgatja fel, a később felbukkanó, démonmaszkot viselő szamuráj pedig már az elkerülhetetlen isteni igazságszolgáltatás metaforája. A horror-elemekkel átszőtt film vizuális kivitelezésében valóságos vászonköltemény: természetfilmeket megszégyenítő tájképek sorakoznak, a fények és az árnyékok rafinált játékot űznek egymással, de a csodálatos éjszakai felvételek (valójában ezeket is nappal rögzítették) mellett olyan avantgárd megoldások is felbukkannak, mint a tradicionális Taiko-dobok és a kortárs amerikai jazz vegyítése. A szofisztikált képi világ és a finom erotika hatásosan ellenpontozza a nihilista lélektani portrékat, a kárhozat felé menetelő szereplők őrületét, amelyből csak a fiatal lány számára kínál kiutat a rendező – a háború által megfertőzött, elállatiasodott nemzedék tagjai nem menekülhetnek bűneik elől, de a következő generáció talán reménykedhet a megváltásban.

Kaneto Shindo ezen műve is remekül példázza, hogy a rendkívül produktív 1960-as években Japán kritikán felüli produkciókkal járult hozzá az egyetemes filmművészet fejlődéséhez, így az Onibaba megtekintése a mozgókép története iránt komolyan érdeklődők számára erősen javallott.

Extrák: negyven perces werkfilm.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/11 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11666