KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/június
• Zalán Vince: A tények nem beszélnek önmagukért A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmjeiről
• N. N.: A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmográfiája
• Zsugán István: Mammon-tánc, magyar módra Fogadó az Örök Világossághoz
ESZMECSERE
• Faragó Vilmos: Boldogtalan film
ANIMÁCIÓ
• Sík Csaba: A légy szeme A Pannónia Stúdió rajzfilmjeiről
• Sváby Lajos: Donald Kacsa mosolya, Mona Lisa búja

• Pörös Géza: Az emberi kapcsolatok aszinkronitása Beszélgetés Kovács Andrással
• Gambetti Giacomo: „Párbaj a modern ridegséggel”
• Nemes Nagy Ágnes: Például a Baktérítő Sivatagi show
• Molnár Gál Péter: Koreo-mirákulum Mindhalálig zene
• Bikácsy Gergely: Minotaurusz gyermekei A fiú
• Koltai Ágnes: Az elnyűhetetlen kamaszkor A strand téli őre
• Bársony Éva: Kifosztott szeretők Csak a szerelem
• Csala Károly: Celluloid-kultúra Gondolatok egy kongresszus után
• Zilahi Judit: Az Oscar múltja és jelene
• Gregor Ulrich: A díjazottak évtizede
LÁTTUK MÉG
• Róna-Tas Ákos: Galileo Galilei
• Rózsa Zoltán: A királyi biztos szeretője
• Schéry András: Languszta reggelire
• Harmat György: Üzenet az űrből
• Sulykos Ilona: A végrehajtó
• Iván Gábor: A XX. század kalózai
• Szalai Anna Mária: Kamaszok
• Dániel Ferenc: Hét szeplő
• Loránd Gábor: Hét különleges megbízott
TELEVÍZÓ
• Bernáth László: Börtönrevű a képernyőn jegyzetek a Bűn című sorozatról
• Koltai Ágnes: Az emberek szeretnek várni valamire... Beszéljünk a sorozatokról
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Dalol a flotta
• Bikácsy Gergely: A besúgó
TELEVÍZÓ
• Zolczer János: Műholdról indul a harmadik műsor Televíziózás Pozsonyban
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Jean-Luc Godard: Beveztés egy igazi filmtörténetbe
POSTA
• N. N.: Teta veleta

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Camille kétszer

Kovács Kata

Camille redouble – francia, 2012. Rendezte: Noémie Lvovsky. Írta: Maud Ameline, Pierre-Olivier Mattei és Florence Seyvos. Kép: Jean-Marc Fabre. Zene: Joseph Dahan. Szereplők: Noémie Lvovsky (Camille), Samir Guesmi (Eric), Judith Chemla (Josepha), Yolande Moreau (Anya). Gyártó: F Comme Film. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 115 perc.

A Franciaországban népszerű rendező-író-színésznő Noémie Lvovsky a Camille-jal Francis Ford Coppola Előre a múltba című filmjét játssza újra: a középkorú címszereplőnő éppen válni készül, amikor váratlanul negyed századdal és egy elrontott élettel korábban ébred fel egykori tinédzserszobájában. A komédia talán a lehető leglaposabb műfaji választás a szóban forgó történet elmondására, és bár Coppola még ezzel együtt is üde és szórakoztató filmet készített 1986-ban, az időt ugyanekkorra visszacsévélő Camille-ról már nem mondhatunk el hasonlóakat.

A francia közönségfilm örökzöldjeivel, filmes veteránok cameóival (Jean-Pierre Léaud és Mathieu Almaric) és néhány nosztalgia-slágerrel (99 Luftballon, Walking on Sunshine, Lvovsky énekes-táncos produkciójának kíséretében) kitömött Camille nem más, mint egy szeretnivaló, szomorúan piálgató nő története, aki a játékidő kilencvenöt százalékában időutazik, bizarr ismeretségeket köt, a tinédzser haverjaival lóg és megpróbál jobb döntéseket hozni, mint egyszer már végigélt ifjúságában. Az időcsavaron és a „kétszer ugyanabba a folyóba” dilemmán is elmereng, ám a film mintha fekete lyukként nyelne el olyan drámai fordulópontokat, mint édesanyjának ismételt elvesztése és a sors kegyetlen megmásíthatatlanságának felismerése. Nyilvánvaló, hogy Franciaországban nem megy ki a divatból a szentimentális pillanatokkal és abszurd helyzetekkel tarkított, elbűvölőnek szánt retró-komédia (lásd Julie Delpy 2011-es rendezését) – ezek közé tartozik Lvovsky neves francia díjátadókon megfordult mozija is, de a külföldi fesztiválok és kritikusok visszajelzései alapján úgy tűnik, hogy a Camille még a bárdolatlan önirónia és a filmtörténeti kikacsintások dacára is kevés élvezeti értékkel bír a franciául nem beszélők jelentős része számára.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/04 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11418