KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/június
• Zalán Vince: A tények nem beszélnek önmagukért A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmjeiről
• N. N.: A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmográfiája
• Zsugán István: Mammon-tánc, magyar módra Fogadó az Örök Világossághoz
ESZMECSERE
• Faragó Vilmos: Boldogtalan film
ANIMÁCIÓ
• Sík Csaba: A légy szeme A Pannónia Stúdió rajzfilmjeiről
• Sváby Lajos: Donald Kacsa mosolya, Mona Lisa búja

• Pörös Géza: Az emberi kapcsolatok aszinkronitása Beszélgetés Kovács Andrással
• Gambetti Giacomo: „Párbaj a modern ridegséggel”
• Nemes Nagy Ágnes: Például a Baktérítő Sivatagi show
• Molnár Gál Péter: Koreo-mirákulum Mindhalálig zene
• Bikácsy Gergely: Minotaurusz gyermekei A fiú
• Koltai Ágnes: Az elnyűhetetlen kamaszkor A strand téli őre
• Bársony Éva: Kifosztott szeretők Csak a szerelem
• Csala Károly: Celluloid-kultúra Gondolatok egy kongresszus után
• Zilahi Judit: Az Oscar múltja és jelene
• Gregor Ulrich: A díjazottak évtizede
LÁTTUK MÉG
• Róna-Tas Ákos: Galileo Galilei
• Rózsa Zoltán: A királyi biztos szeretője
• Schéry András: Languszta reggelire
• Harmat György: Üzenet az űrből
• Sulykos Ilona: A végrehajtó
• Iván Gábor: A XX. század kalózai
• Szalai Anna Mária: Kamaszok
• Dániel Ferenc: Hét szeplő
• Loránd Gábor: Hét különleges megbízott
TELEVÍZÓ
• Bernáth László: Börtönrevű a képernyőn jegyzetek a Bűn című sorozatról
• Koltai Ágnes: Az emberek szeretnek várni valamire... Beszéljünk a sorozatokról
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Dalol a flotta
• Bikácsy Gergely: A besúgó
TELEVÍZÓ
• Zolczer János: Műholdról indul a harmadik műsor Televíziózás Pozsonyban
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Jean-Luc Godard: Beveztés egy igazi filmtörténetbe
POSTA
• N. N.: Teta veleta

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Havanna, szeretlek

Forgács Nóra Kinga

7 días en la Habana – francia-spanyol, 2012. Rendezte: Laurent Cantet, Benicio Del Toro, Julio Medem, Gaspar Noé, Elia Suleiman, Juan Carlos Tabío és Pablo Trapero. Kép: Daniel Aranyo. Szereplők: Josh Hutcherson (Teddy), Melissa Rivera (Linda), Othello Rensoli (Remigio), Emir Kusturica, Daniel Bühl. Gyártó: Full House / Morena Films. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 129 perc.

Neves nemzetközi rendezőgárda vállalkozott Gaspar Noétől Elia Suleimanon át Benicio del Toróig arra, hogy a város-szkeccsek sorát gazdagítva bemutassák Kuba titokzatos fővárosát egy-egy rövidfilmen keresztül. A végeredmény rendkívül zavarba ejtő, mivel az egyes szegmensek rendre a vártnál rosszabbak, szinte amatőr-filmeknek hatnak, a stílustalanság és a giccs, a kifejtetlenség és a drámaiság halálát okozó önismétlés veszedelmei között hányódnak-vetődnek. A kisfilmekből összeálló egészestés vallomás pedig jóval hosszabb annál, mint amennyit bárki egy ültő helyében szívesen végignéz.

Azonban szemügyre véve Havanna, szeretlek! erényeit rájöhetünk, hogy valami füzetlapra jegyzetelős őszinteség, a turista-lét felelősségtől való mentessége, a mélyebb, emberszabású felelősségvállalás ethosza képes életre kelteni a jeleneteket. A film gyakran félrevezet, a visszatérő karakterek és motívumok összefésült egészet, egy állítást, egy kerek, Havannáról elmondott mondatot ígérnek, az összefüggések azonban koránt sem olyan rendszerszerűek, hogy ez létrejöjjön. Inkább afféle beszélgetést kezdeményező gesztusok: Neked is feltűnt, hogy a szegénység micsoda kettős életeket szül? A taxisofőr valójában mérnök vagy jazzmuzsikus, a pszichológus doktor pedig a főzésből él. Láttad, hogyan sérül az emberi méltóság? Észrevetted, hogy mit tesz a család, mit az okkult tradíció, mit a furcsa kereszténység? Látod, hogy valahol mégis csak az a legfontosabb, hogy emberként éljük meg a szélsőségeket? Ilyesfélékről társalog ez a szkeccs, és éppen ettől a hozzáállástól csúszik néha közelebb a dokumentumfilmezéshez, mint amennyire tiszteletben tartaná a fikciós filmkészítés hagyományát. És „amatőrizmusa” ellenére is szolgáltat bőven olyan alapanyagot, amiből az ember hazaviheti a saját élet-kérdéseit.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11222