KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/május
• Létay Vera: Kis pörköltek és nagy eszmék A mérkőzés
• Zalán Vince: Magyarra fordította... A pogány madonna
• Zsugán István: Egy vezeklés története Beszélgetés Gábor Pállal
• Kézdi-Kovács Zsolt: A valóság és az álom Vita a filmforgalmazásról
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (3.)

• Zalán Vince: Makk mozijában
• Szörény Rezső: A tornádó, melynek neve Makk Károly
• Jancsó Miklós: A jelenlét embere
• N. N.: Makk Károly filmjei
• Elbert János: Grúz ellenpontok Néhány interjú magánügyben
• Hegedűs Zoltán: Elindult a rue des Halles-ból Az élő René Clair
• Bajomi Lázár Endre: A patafizikus filmrendező Az élő René Clair
• N. N.: René Clair filmjei Az élő René Clair
• Nemeskürty István: Gorkij bűvöletében Mark Donszkoj (1901–1981)
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Szerzői filmek – egy sovány tehén esztendeje Sanremo
• Bikácsy Gergely: A mormon család és a kínai vasút Lille
LÁTTUK MÉG
• Dániel Ferenc: Az első nagy vonatrablás
• Koltai Ágnes: Hamburgi betegség
• Báron György: Óvakodj a törpétől!
• Iván Gábor: Bátorság, fussunk!
• Sólyom András: Nyári rét
• Fekete Ibolya: Sheila Levin meghalt, és New Yorkban él
• Kovács András Bálint: Éjjjel-nappal énekelek
• Ambrus Katalin: A félhold árnyékában
• Bikácsy Gergely: Építs házat, ültess fát!
• Koltai Ágnes: Hét januári nap
TELEVÍZÓ
• Vígh Károly: A Századunk új sorozatáról Végjáték a Duna mentén
• Loránd Gábor: Televízió és történelem Egy tanácskozás tanulságai
• Bognár Éva: Az értelem operája Weill–Brecht: A hét főbűn
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A csend és a mű
POSTA
• Berezsnyei L. Ottó: Kubrick Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Elo Havetta

Reneszánsz jókedély

Gelencsér Gábor

Jókedély, amely veszedelmes. Jókedély, amelytől gazdájával együtt jobb volt megszabadulni. Az egykori csehszlovák újhullám még ma is tartogat meglepetéseket.

A pályatárs, Juraj Jakubisko egy visszaemlékezésében Elo Havettát reneszánsz alkatú impresszionista művésznek írta le, akinek korai halálát az 1968 utáni „normalizáció” okozta.

Az 1975-ben, 37 éves korában tragikus körülmények között elhunyt rendező 1967-ben végzett a prágai FAMU-n. Diplomamunkája után (a film címe – Előrejelzés: nulla – önpróféciának bizonyult) Pozsonyban kirakatrendezőként, könyvillusztrátorként, fotósként, grafikusként dolgozott. Emellett kiváló akvarellista volt, forgatókönyveket, elbeszéléseket írt. 1968-tól a Koliba Stúdió rendezője. Sokat dolgozott a televízióban, közkedvelt adássorozatok fűződtek a nevéhez. Első játékfilmje, a Mulatság a füvészkertben 1969-ben készült el. Az 1972-es A mezők liliomait a stúdió ideológusa előbb lelkesen fogadta, majd felsőbb utasításra betiltotta, mivel a film úgymond sértette a szocializmus ideológiáját, és a nyugati gondolkodás befolyása alatt született. Havetta ezután csak rendezőasszisztensként dolgozhatott.

Havetta művei vidéken, falusi közösségekben játszódó, sokszereplős, epizodikus-anekdotikus történetek, népi komédiák. Bahtyini értelemben vett karneváli művészet az övé, amelyben a filozofikus gondolatok derűs bájjal, a drámai fordulatok burleszk vonásokkal felruházva jelennek meg. Képi világában a szürrealista látásmód és a naiv festészet hatása fedezhető fel. Történetei meseivé stilizált környezetben játszódó „álló” pikareszkek: nem a helyszínek változnak a hősök körül, hanem a különleges vonásokkal gazdagított alaptípusok (koldus, bolond, barát, pap, veterán, csavargó, vándormuzsikus, szépasszony), a groteszk

alakok keringenek bolygóként a falusi világ képezte naprendszerben. Olyannyira teljes ez az élet, hogy nem kell a kalandokért útra kelni. Sőt, a két film dramatikus kiindulópontja egyaránt a megérkezés, a messziről jött ember letelepedési vágya, melyben az a fajta szabadságeszme fogalmazódik meg, mely szerint nem tartozunk ugyan sehová, mégis van egy hely, ahol visszavárnak. A Mulatság...-ban a világjáró Pierre próbál otthonra találni és méltóságra szert tenni a közösségben azzal, hogy csodát tesz. A mezők liliomai fő alakjai az első világháborút megjárt bakák, akiktől – mint Havetta írja a film ajánlásában – fiatalságuk legjobb éveit vették el, s most a tisztes életmód és a csavargólét határmezsgyéjén múlatják napjaikat.

Havetta világát spontán életszeretet, öröm, természetes jókedv hatja át, ám mindemögött ott bujkál – nem ellenségként, hanem az élet beteljesedéseként – a halál. Szkepszisre az kényszeríti, hogy az elmúlás egyenlővé vált a pusztulással, a háborúval. A mezők liliomaiban az egyik volt harcos keservesen fakad ki az öldöklés ellen; a film végén társa, az egykori teológusnövendék az ünneplő tömeghez intézett szózata után véletlenül(?) lezuhan a templomtoronyból. Hosszasan repülünk vele a föld fölött, mindentől és mindenkitől elbúcsúzunk, a falutól, a zenekartól, a kolduló hadirokkanttól, a piactól, az erdőtől, a mezőtől, a mezőn szamarával bandukoló kövér ferences baráttól – s aztán megszakad, hirtelen véget ér a film.

A Mulatság a füvészkertben Máriája, a matriarchális családanya nyolc lányt nevel, a família azonban nem lehet teljes, mivel a lányok apja idestova harminc éve újra és újra megriad a házasságtól, visszabújik présházába, s onnan lövöldöz a közeledni merészelő násznépre. Az élet komédiái a csoda szükségességéről és lehetetlenségéről szólnak – több jókedvvel, mint szomorúsággal.

Havetta szívesen reflektál a filmre, a filmtörténetre, egyes filmműfajokra és a filmben rejlő technikai lehetőségekre. Ez a reflexió nem gondolati, nem az önértelmezés része, itt is sokkal inkább az impresszió a meghatározó, az utalás, idézet, formai játék vizuális hatása, látványossága, hangulata, atmoszférája. A Mulatság... Lumière ősfilmjével, A vonat érkezésével kezdődik, méghozzá úgy, mintha ennél mi sem volna természetesebb. A későbbiekben több alkalommal hamisítatlan, harsány burleszket láthatunk, a szokásos rekvizitumok és helyzetek átültetését a szlovák bortermelő falu vidám környezetébe. A mezők liliomai első világháborús „híradófelvételekkel” indul. A csapat támad, majd a harcok szünetében a katonák csoportképhez gyűlnek össze. A fotón látható arcok megelevenednek, a film színvilága azonban megőrzi a régi fényképek barnás tónusát. De nem végig. Egyes jelenetek más színbe váltanak. Szinte „szó szerinti” a színek alkalmazása, mégsem érhető tetten semmiféle színdramaturgia, hiszen a szerelmes jelenetek magától értetődően vörösben, az éjszakaiak mélykékben úsznak. Játékról, „laboratóriumi bolondozásról” van itt inkább szó. A háború kataklizmáját felelevenítő ámokfutásszerű vágtázás során a becsapódó lövedékek hatására elszíneződő, negatívba forduló képek is jobban emlékeztetnek a Méliés-i varázslatra, mint okosan kitervelt formai hatásra. A film nagy fináléja – ahol a mulatozó emberek, a jámbor hívek, a koldusok, a gyerekek, a veteránok mind együtt vannak, együtt énekelnek, s akiknek a templomtoronyból a hamarosan „alászálló” vagabund szónokol – színesben elevenedik meg.

Impresszionizmusa mellett Havetta reneszánsz alkata is tágabb értelemben értendő. Bővérű történeteinek, gazdag jellemeinek megjelenítésekor a hangos-mozgóképes kifejezés teljes eszköztárát felhasználja. A legtöbbször szabadban játszódó jelenetekben sok szereplőt mozgat, gyakoriak a kergetőzéssel, veszekedéssel, verekedéssel végződő csínyek, kedvenc színtere a piacok, vásárok, búcsúk, ünnepségek, mulatságok forgataga. A szereplők – részben amatőrök – nem egyszerűen a falusi öltözet színes ruhadarabjait viselik. Legtöbbjük kiegészíti jelmezét valami személyessel: egy furcsa kalappal, egy zekével, vagy valami hangszerrel, esetleg járművel. A burjánzó képi világ általában kistotálban látható. Ebbe sok minden belefér, ugyanakkor nem távolodunk el annyira az emberektől és a tárgyaktól, hogy ne vehetnénk észre akár a legapróbb részletet is. És szinte mindig szól a lendületes, pattogó ritmusú, vidám zene.

A mezők lilioma, főképp az első világháborúhoz való kötődése miatt, zártabb szerkezetű, a maga módján filozofikusabb, komolyabb, komorabb; míg az első játékfilm valóban filmjáték volt, önfeledt örömmozizás, egy kicsit talán túlságosan is oldott, mármár széteső struktúrával. Havetta művészetében annyira a személyiség dominál, hogy rövid pályafutása áttekintésekor nem is a filmjeiről, hanem inkább őróla kellene beszélni.

Hogy miét éppen A mezők liliomait zárták dobozba, és miért nem a Mulatság...-ot? – ez ma már kideríthetetlen, hiszen bizonyára sosem volt ésszerű indoka. Havetta személyét és műveit mindenesetre tragikusan jól sikerült eltüntetniük a kultúrpolitikusoknak. A magányosan, ismeretlenül elhunyt művész hagyatékát 1990-ben tették közzé Szlovákiában. Megjelentek a rajzai, festményei, elbeszélései, forgatókönyvei, bemutatták filmjeit, hozzákezdtek munkássága értékeléséhez. Havetta újrafelfedezésére hazájában is közel két évtizedet kellett várni. Pedig, mint Antonín Liehmnek adott nyilatkozatában elmondta, semmi mást nem akart, csak a képzelet segítségével az életről filmet készíteni. Betiltói nemcsak képzeletétől, életétől is megfosztották.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/01 37-39. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1376