KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/május
• Létay Vera: Kis pörköltek és nagy eszmék A mérkőzés
• Zalán Vince: Magyarra fordította... A pogány madonna
• Zsugán István: Egy vezeklés története Beszélgetés Gábor Pállal
• Kézdi-Kovács Zsolt: A valóság és az álom Vita a filmforgalmazásról
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (3.)

• Zalán Vince: Makk mozijában
• Szörény Rezső: A tornádó, melynek neve Makk Károly
• Jancsó Miklós: A jelenlét embere
• N. N.: Makk Károly filmjei
• Elbert János: Grúz ellenpontok Néhány interjú magánügyben
• Hegedűs Zoltán: Elindult a rue des Halles-ból Az élő René Clair
• Bajomi Lázár Endre: A patafizikus filmrendező Az élő René Clair
• N. N.: René Clair filmjei Az élő René Clair
• Nemeskürty István: Gorkij bűvöletében Mark Donszkoj (1901–1981)
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Szerzői filmek – egy sovány tehén esztendeje Sanremo
• Bikácsy Gergely: A mormon család és a kínai vasút Lille
LÁTTUK MÉG
• Dániel Ferenc: Az első nagy vonatrablás
• Koltai Ágnes: Hamburgi betegség
• Báron György: Óvakodj a törpétől!
• Iván Gábor: Bátorság, fussunk!
• Sólyom András: Nyári rét
• Fekete Ibolya: Sheila Levin meghalt, és New Yorkban él
• Kovács András Bálint: Éjjjel-nappal énekelek
• Ambrus Katalin: A félhold árnyékában
• Bikácsy Gergely: Építs házat, ültess fát!
• Koltai Ágnes: Hét januári nap
TELEVÍZÓ
• Vígh Károly: A Századunk új sorozatáról Végjáték a Duna mentén
• Loránd Gábor: Televízió és történelem Egy tanácskozás tanulságai
• Bognár Éva: Az értelem operája Weill–Brecht: A hét főbűn
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A csend és a mű
POSTA
• Berezsnyei L. Ottó: Kubrick Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Mustang

Okkal lázadók

Árva Márton

Az Oscar-esélyes, sokszoros fesztiválnyertes török-francia Mustang a női értékekre süket, patriarchális társadalom rajza.

 

„Meg akartam mutatni, milyen ma Törökországban nőnek lenni” – foglalja össze Deniz Gamze Ergüven ankarai születésű, de régóta Franciaországhoz kötődő rendezőnő első egészestésének küldetését. A Mustang a fiúk nyakában ülve megvívott vízicsata önéletrajzi élményéből indul ki, és testközelből vázolja fel azt a sorsokat megpecsételő, szívszorító küzdelmet, melyben a női hősök szabadságvágyánál csak a hagyományoktól vezérelt közeg agresszív férfiközpontúsága erőteljesebb. Mindebből talán már sejthető: Ergüven olyan játszmában borít asztalt, melyben előre leosztotta, és később sem próbálta megkeverni a lapokat.

Mikor a tanév vége szélnek ereszti az öt eleven kamasz-lánytestvért, ők még nem is sejtik, hogy otthonuk – egy eldugott török település, illetve a nagymama és a nagybácsi uralta háztartás – kérlelhetetlenül szabályozott világa mekkora árat szab az említett gyermeki szórakozásnak. A kisközösségben velejéig erkölcstelennek minősülő játék miatt ugyanis híre megy Sonay és húgai könnyűvérűségének, így a pótszülők a további megaláztatásokat elkerülendő bekerített „feleség-gyárrá” alakítják a házat. A lányok pedig ezentúl az élettel teli serdülőkor élvezete helyett konyhai leckékbe, „formátlan, szarszínű ruhákba” és elrendezett házasságokba kényszerítve találják magukat.

A Mustang alaphelyzetében és olykor részleteiben is felidézi az Öngyilkos szüzek amerikai (ellen)párdarabját (lásd az egymás hegyén-hátán fekvő nővérek ikonikus életképét), a francia-török fesztiválkedvenc sajátos hangsúlyait pedig már egy rövid összevetés is érzékletessé teszi. Mert míg Sofia Coppola filmjének művi-glamúros, a legártatlanabb mozzanatokat is érzékiséggel telítő megközelítése játékosan forgatja ki a bigott kertvárosi miliő erkölcscsősz túlzásait, Ergüven a natúr fény és a kézikamera mellett teszi le voksát, ezzel a nála is előforduló mesei vonásokra (lásd a karakterek típusszerűségét) a reprezentációs igény baljós terhét aggatja. Ez utóbbi – a fent idézetthez hasonló nyilatkozatokban visszhangozott – célt Ergüven filmje sajnos egy pillanatra sem téveszti szem elől, és gondoskodik róla, hogy ezt nézője se tudja megtenni. A Mustang realista formanyelvű dolgozata így a Coppola-mű női megfejthetetlenség-mítosza helyébe nagyon is konkrét társadalmi korlátokat és közéleti utalásokat ültet (lásd a valós tapasztalatot mozgató soviniszta politikusi beszédeket vagy a csak nők és gyerekek által látogatható focimeccs esetét); az angyal-szép nővérek után epekedő – és őket elvesztő – férfikörnyezet megrendülését kommentáló narráció helyett pedig az áldozatok segélykiáltását hangosítja ki.

Ezek az alkotói választások a mai európai művészfilm vaskos társadalomkritikai vonulatához mérve is szokatlanul egyértelműen állítják az – egyébként kétségtelenül fontos és támogatandó – ügy illetve üzenet szolgálatába a Mustang kreatív erejének javát. Így, bár Ergüven rátermettsége vitathatatlan, filmjében az ítéletmondás több oldalról bebiztosított gesztusa maga is éles határt szab egy sor frappáns megoldás kibontakozásának. A börtönt jelentő tradíciók és a rebellis tesók egymásnak feszülése komikus jelenetekben (Selma és a szűzhártya meglétét ellenőrző nőgyógyász beszélgetése) és a suspense-t kiaknázva (a sötétített ablak mögé bújt szeretők esete) is az alapproblémát árnyaló, sokatmondó helyzeteket teremt. Ezek ritmusa ráadásul néhol mesteri hangnemkeveréssé érik (lásd a lányok asztali viccelődésének tragédiába torkolló jelenetét). A mindehhez hozzáadott félreérthetetlen szimbolika ismétlődései viszont alaposan leszűkítik az alkotói játékteret. A főcímtől az ostromjelenet csúcspontjáig meghatározó rács-motívumok, a rend oktrojáltságát tudatosító pisztolyok (az esküvőtől a kórházi látogatásig) vagy a patriarchális ideológiát sugárzó, de a meccs és az ajtó-torlasz alkalmával az ellenállás zálogává váló tévé mind találó kifejezőeszközök, összesűrűsödésük viszont tolakodó pátoszt von az egyetemes szabadság-tematika köré.

Így mire a menekülő főhős előtt a felkelő nap fényében, Warren Ellis édesbús vonósaitól átlényegítve végre feltűnik a Boszporusz-híd, a néző már nem annyira egy komplex társadalmi probléma érdemi megbolygatójaként, mint inkább a francia színekben induló Oscar-várományosként tekint majd a Mustangra.

 

MUSTANG (Mustang) – török, 2015. Rendezte: Deniz Gamze Ergüven. Írta: Alice Wincour és Deniz Gamze Ergüven. Kép: David Chizallet és Ersin Gok. Zene: Warren Ellis. Szereplők: Günes Sensoy (Lale), Doga Zeynep Doguslu (Nur), Elit Iscan (Ece), Tugba Sungurolu (Selma), Ilayda Akdogan (Sonay). Gyártó: CG Cineam. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 97 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/01 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12548