KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/május
• Létay Vera: Kis pörköltek és nagy eszmék A mérkőzés
• Zalán Vince: Magyarra fordította... A pogány madonna
• Zsugán István: Egy vezeklés története Beszélgetés Gábor Pállal
• Kézdi-Kovács Zsolt: A valóság és az álom Vita a filmforgalmazásról
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (3.)

• Zalán Vince: Makk mozijában
• Szörény Rezső: A tornádó, melynek neve Makk Károly
• Jancsó Miklós: A jelenlét embere
• N. N.: Makk Károly filmjei
• Elbert János: Grúz ellenpontok Néhány interjú magánügyben
• Hegedűs Zoltán: Elindult a rue des Halles-ból Az élő René Clair
• Bajomi Lázár Endre: A patafizikus filmrendező Az élő René Clair
• N. N.: René Clair filmjei Az élő René Clair
• Nemeskürty István: Gorkij bűvöletében Mark Donszkoj (1901–1981)
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Szerzői filmek – egy sovány tehén esztendeje Sanremo
• Bikácsy Gergely: A mormon család és a kínai vasút Lille
LÁTTUK MÉG
• Dániel Ferenc: Az első nagy vonatrablás
• Koltai Ágnes: Hamburgi betegség
• Báron György: Óvakodj a törpétől!
• Iván Gábor: Bátorság, fussunk!
• Sólyom András: Nyári rét
• Fekete Ibolya: Sheila Levin meghalt, és New Yorkban él
• Kovács András Bálint: Éjjjel-nappal énekelek
• Ambrus Katalin: A félhold árnyékában
• Bikácsy Gergely: Építs házat, ültess fát!
• Koltai Ágnes: Hét januári nap
TELEVÍZÓ
• Vígh Károly: A Századunk új sorozatáról Végjáték a Duna mentén
• Loránd Gábor: Televízió és történelem Egy tanácskozás tanulságai
• Bognár Éva: Az értelem operája Weill–Brecht: A hét főbűn
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A csend és a mű
POSTA
• Berezsnyei L. Ottó: Kubrick Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fekete Amerika

Steven Spielberg: Lincoln

Szoboravatás

Sepsi László

Spielberg mozija kizárólag Lincoln életének utolsó hónapjaira és végső nagy teljesítményére koncentrál.

A spielbergi váltógazdaságban utoljára 2005-ben volt itt az ideje a fajsúlyos tanulságokkal díszített történelmi moralitásjátéknak (München), az azóta eltelt években semmi nem szakította meg a családi és ifjúsági filmek piacára kalibrált masszív zsánermesék csak műfajukban változatos sorát. A Lincolnnal visszatért a Bíborszín és az Amistad Spielbergje, aki örökgyerek alteregójához hasonlóan értékrendjét – utólag retusálva a rasszizmus mindennemű árnyékát – és témáit is Hollywood klasszikus korszakának kínálatából válogatja, ám kalandfilmjeivel szemben itt nem a mesterien megmunkált eszképista esztétikával, hanem erőteljes pedagógiai célzattal próbálja megérinteni a néző lelkének szebbik oldalát. Spielberg filmjének gyökerei Griffith, Ford és John Cromwell a harmincas-negyvenes években készült Lincoln-interpretációiig nyúlnak vissza, melyek a számtalan némafilm-feldolgozás után véghezvitték az utolsó simításokat az Államok tizenhatodik elnökének tömegfilmes imázsán. De míg a klasszikus művek az indulásra és a leendő elnök karrierjének ívére helyezték a hangsúlyt – az Abraham Lincoln életrajzi gyorstalpalójától az Ifjú Mr. Lincoln briliáns tárgyalótermi westernjéig, melyben a címszereplő elhozza a jogot és a civilizációt Springfieldbe, majd tovabotorkál a naplementében –, az új Lincoln-mozi kizárólag Honest Abe életének utolsó hónapjaira és végső nagy teljesítményére koncentrál, mintegy ismertnek véve a társadalmi mobilitás és a self-made man tankönyvi példájának beillő életutat („hordóban talált könyvekből tanult!”).

Lincoln pokrócba burkolt alakja Spielbergnél egyszerre hat habókos öregúrnak és megvilágosodott bölcsnek, aki a legtöbb konfliktusra egy precízen megválasztott és kenetteljesen előadott zen-anekdotával felel, afféle megvénült Forrest Gumpként. Daniel Day-Lewis alakítása annak ellenére visz életet a figurába, hogy Spielberg inkább egy ideál megtestesüléseként tekint rá, így megfosztva például a fizikai erő korábban jellemző attribútumától – lásd például a klasszikus Lincoln-filmek kötelező favágás-jeleneteit, és az ebből a motívumból sarjadt tavalyi akció-horrorfilmeket. Abraham Lincoln idei inkarnációja a színtiszta intellektus világában létezik, ez emeli rendre ellenfényben fotografált ikonná. Míg kollégái és ellenfelei ember-léptékűvé válnak azáltal, hogy gyarló gazdasági (mint a déli államok vezetőit) vagy érzelmi (mint a fekete házvezetőnőjével összemelegedett Stevens képviselőt) motivációk vezérlik őket, Lincoln megszállott ragaszkodása egy magasabb rendű elvhez őt magát is egyfajta absztrakcióvá párolja, amire a film formailag is ráerősít – lásd az elnök első feltűnését (ahol máris önmaga szobraként jelenik meg) vagy az említett ellenfényes beállítások sorát.

A kiváltképp a Hadak útjánhoz képest szembetűnő visszafogottsággal elmesélt politikai dráma azonban nem csupán Lincoln, de az amerikai demokrácia nagyságának megéneklését is vállalja. Míg társai előszeretettel emelik ki a demokrácia háttérjátszmáinak korrumpáló hatását – a tavalyi szezonból lásd a szintén az aktuális választások hullámait meglovagló A hatalom árnyékábant –, Spielberg filmjének elsődleges üzenete, hogy a rendszer mégis működik. Nem tekint el a korrupció és önös alkuk ábrázolásától, csupán – a nagy egészhez képest – bagatellizálja őket, így lesz a pénzzel kitömött képviselő jelenetéből egyszeri geg, a zárt ajtók mögötti egyeztetésekből pedig éles elmék pávatánca, mígnem a végeredmény – a minden ember egyenlőségét kimondó és ezzel a rabszolgatartást betiltó tizenharmadik alkotmány-kiegészítés – fényében minden efféle elhajlás létjogosultságot nyer. Spielberg filmjében a törvénykezéssel járó huzavona és a nagypolitika manőverei jelentik az élhető Államokat, ami ezen kívül van, maga a pokol – ezért keretezi filmjét a polgárháború rövid, de sokkoló képsoraival, amin kifordult belű holttestek és a sárban fuldokló közlegények kínálják a demokrácián túli káosz elrettentő freskóját.

Spielberg ezúttal egy remek alakításokkal megtámogatott, ugyanakkor kortársaihoz képest bájosan anakronisztikus történelmi oktatófilmmel tudta le a kötelező értékteremtést és hozzájárulást Amerika mitológiájához, hogy jövőre a Robopocalypse-szel térjen vissza a felhőtlen szórakoztatáshoz, nagyjából úgy, mint amikor az iskolában a délelőtti szoborkoszorúzást a napköziben már ünnepi videómaraton követi. Csak előtte át kell ismételni Lincolnt és a demokráciát.

 

Lincoln – amerikai-indiai, 2012. Rendezte. Steven Spielberg. Írta: Doris Kearns Goodwin, Tony Kushner. Kép: Janusz Kaminski. Zene: John Williams. Szereplők: Daniel Day-Lewis (Abraham Lincoln), Sally Field (Mary Todd Lincoln), David Strathairn (William Seward), Joseph Gordon-Levitt (Robert Lincoln), Tommy Lee Jones (Thaddeus Stevens). Gyártó: DreamworksFox. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 150 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/02 13-13. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11247