KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/május
• Létay Vera: Kis pörköltek és nagy eszmék A mérkőzés
• Zalán Vince: Magyarra fordította... A pogány madonna
• Zsugán István: Egy vezeklés története Beszélgetés Gábor Pállal
• Kézdi-Kovács Zsolt: A valóság és az álom Vita a filmforgalmazásról
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (3.)

• Zalán Vince: Makk mozijában
• Szörény Rezső: A tornádó, melynek neve Makk Károly
• Jancsó Miklós: A jelenlét embere
• N. N.: Makk Károly filmjei
• Elbert János: Grúz ellenpontok Néhány interjú magánügyben
• Hegedűs Zoltán: Elindult a rue des Halles-ból Az élő René Clair
• Bajomi Lázár Endre: A patafizikus filmrendező Az élő René Clair
• N. N.: René Clair filmjei Az élő René Clair
• Nemeskürty István: Gorkij bűvöletében Mark Donszkoj (1901–1981)
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Szerzői filmek – egy sovány tehén esztendeje Sanremo
• Bikácsy Gergely: A mormon család és a kínai vasút Lille
LÁTTUK MÉG
• Dániel Ferenc: Az első nagy vonatrablás
• Koltai Ágnes: Hamburgi betegség
• Báron György: Óvakodj a törpétől!
• Iván Gábor: Bátorság, fussunk!
• Sólyom András: Nyári rét
• Fekete Ibolya: Sheila Levin meghalt, és New Yorkban él
• Kovács András Bálint: Éjjjel-nappal énekelek
• Ambrus Katalin: A félhold árnyékában
• Bikácsy Gergely: Építs házat, ültess fát!
• Koltai Ágnes: Hét januári nap
TELEVÍZÓ
• Vígh Károly: A Századunk új sorozatáról Végjáték a Duna mentén
• Loránd Gábor: Televízió és történelem Egy tanácskozás tanulságai
• Bognár Éva: Az értelem operája Weill–Brecht: A hét főbűn
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A csend és a mű
POSTA
• Berezsnyei L. Ottó: Kubrick Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Babycall

Sepsi László

Babycall – norvég, 2011. Rendezte és írta: Pål Sletaune. Kép: John Andreas Andersen. Zene: Fernando Vélazquez. Szereplők: Noomi Rapace (Anna), Kristoffer Joner (Helge), Vetle Qvenild Werring (Anders), Stig Amdam (Ole). Gyártó: 4 ½ Film / Pandora Filmproduktion. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 96 perc. 

Hatévnyi hiátus után Pål Sletaune A szomszéd feminin párdarabjával tért vissza: a bűnügyi fekete komédiákkal (Ponyvalevél, Most megfogtál!) indult norvég rendező 2005-ös kamarathrillerében az ízes skandináv szociohumort felváltotta a szürreálba hajló pszichohorror, a Babycall pedig ezt az irányvonalat folytatja, immár a groteszk tébolyspirált is steril szorongáshullámokra cserélve. Szakítás utáni szív- és agybajokkal küszködő fiatalember helyett ezúttal egy erőszakos férj elől rejtőző megviselt családanya és kisfia zárják magukra az ajtót egy Oslo legszélén álló panelházban, ahol a kellőképpen lerobbant asszonynak (A tetovált lányból ismerős Noomi Rapace újabb remek alakítása) elég néhány recsegős hangfoszlány a címbeli babamonitorból, hogy végképp elszakadjon a cérna.

Sletaune a skandináv thrillerek bejáratott stíluselemeivel és motívumaival zsonglőrködik – nők bántalmazása, családon belüli erőszak és egy banálisan bizarr szerelmi szál a jóléti társadalom perifériáján –, miközben A szomszédhoz képest több hangsúlyt fektet a jellegzetes kolorlokál kihasználására, ezáltal visszaköltöztetve hőseit a pályaindító Ponyvalevél panelnyomorának szomszédságába. A Babycall a minimalista skandináv szociodrámák komótos ritmusában vonszolja végig hősnőjét a szorongásból fakadó leépülés stációin (lásd még ugyanezt az ívet a szintén idén mozikba került A folyosóban), de főképp az olcsó csavarra épülő csattanónak köszönhetően Sletaune filmje mégsem lesz több egy sokadik hatás alatt álló nő biztos rutinnal felskiccelt portréjánál. Bár a panelrengetegben felbukkanó szellemgyerekek csak hellyel-közzel kihasznált motívuma izgalmas variációs potenciállal bír, mellyel a Babycall túlléphetett volna az Iszonyat által kijelölt kereteken, ám minden jel szerint Sletaune sem szívesen merészkedik a komfortzóna határain kívülre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11225