KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/április
• Létay Vera: A margón kívül vagy belül Cserepek
• Csala Károly: Tasszili tenyérnyom Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Bikácsy Gergely: A légnadrág Ripacsok
FILMSZEMLE
• Ciment Michel: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• Gambetti Giacomo: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• Robinson David: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• Rubanova Irina: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• N. N.: XIII. Magyar Játékfilmszemle – díjak és díjazottak

• Kardos Ferenc: Filmek, mozik, nézők – a filmrendező szemszögéből
• Gambetti Giacomo: Egy „kívülálló” rendező Giuseppe Ferrara portréjához
• Zsolt Róbert: Rallye, Formula I., Formula II. Autóversenyzők
• Galsai Pongrác: Jogi „love story” Kramer kontra Kramer
• Matos Lajos: Mozi az ördög tornyánál Harmadik típusú találkozások
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Trambulin a világsikerhez Nyugat-Berlin
WILDER
• Ciment Michel: „Ne untasd felebarátodat!” Beszélgetés Billy Wilderrel
• Wilder Billy: Billy Wilder zsebszótárából
• N. N.: Billy Wilder
FILMZENE
• Lőrincz Andrea: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
• Ránki Júlia: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)

• Molnár Gál Péter: A félévszázados siheder Jegyzetek James Deanről
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Hófehér és Rózsapiros
• Béresi Csilla: A repülés megszállottjai
• Dániel Ferenc: Ellopták Jupiter fenekét
• Szalai Anna: Péntek nem ünnep
• Dániel Ferenc: Az emberevő medve
• Sneé Péter: A bestia
• Oravecz Imre: Szárnyalás
• Iván Gábor: Az égő Barcelona
• Sólyom András: Piedone Egyiptomban
• Róna-Tas Ákos: A fekete kutya
• Loránd Gábor: Skorpió
• Palugyai István: Jobb félni, mint ...
• Báron György: Egy holland Jáva szigetén
TELEVÍZÓ
• Kerényi Mária: Hol a színpad: kint-e vagy bent...? A kékszakállú herceg vára
• Veress József: Igazság és Hamisság Közjáték Vichyben; Viadal
• Mészáros Tamás: Ismeri ön Horvátékat? Csáth Géza drámája
• Koltai Ágnes: A képernyő nem türelmes Beszélgetés Érdi Sándorral, a Stúdió főszerkesztőjével

• A szerkesztőség : Filmkritika-pályázatunk eredménye
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Angyalok földje
• Karcsai Kulcsár István: A kétéltű ember
• Karcsai Kulcsár István: Ötcentes mozi
KÖNYV
• Schéry András: A „bénító szintézis” ellen
• Csala Károly: Filmévkönyv, 1979
• Karsai Lucia: Laura Betti önéletrajzi regényéről
POSTA
• Zalán Vince: Lajta Andor

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

A szavak megőrzött jelentése

Faragó Vilmos

Ha van filmglóbusz, lennie kell két pólusának is. Egyik pólusa Hollywood – így látja Báron György –, másik pólusa Marienbad. Könyvvé válogatott filmbírálatainak ezért adta azt a címet, hogy Hollywood és Marienbad. Földrajzi nevek filmföldrajzi jelentéssel. Hollywood: a papa mozija. Marienbad: forradalom a papa mozija ellen. És filmtörténelmi jelentéssel. Hollywood: a film története 1960-ig. Marienbad: a hatvanas évek, a film arany évtizede, a „golden sixties”. Ami utána következik, az Hollywood restaurációja. Új-Hollywood. A „szuperblődlik” kora, mely azzal a veszéllyel fenyegeti a mozit, hogy „vizuális diszkóvá” süllyed. Mint látható, Báron György elfogultan Marienbad-párti. Helyzete paradox, hiszen ő maga már a restaurációs idők gyermeke. Kizárólag olyan filmekről adatott írnia, amelyek a „golden sixties” után készültek. Hanyatló kor, az újkonzervativizmus konjunktúralovagjaié (Spielberg, Lucas és társai), de a forradalom hullámlovagjai sem a régiek már: „…az új film úttörői, Antonionitól Formanig és Godardig, máig sem tudták felülmúlni hatvanas évekbeli remekeiket. Korunk szelleme ismét a látványnak, a mozinak, az álomgyárnak kedvez” – írja Báron.

Mi is lehetne más, a magát igényesnek gondoló civilnéző is Marienbad-párti. De mint a muzulmán, akit tilos evésörömökbe ragadnak gyarló testének vágyai, úgy ül be lopva a papa mozijába. Talán mert ő még a nagypapa mozijával kezdte. Kiskölyök a szagosított nézőtéren, könnyfacsaró némaképek a vásznon, ámuldozás a megmozdult fényképeken, kukucskálás a kivilágosult vászon mögé, vajon oda bújtak-e a gyönyörű emberalakok. Aztán az a zsúfolt nézőtér az Uránia moziban s az a sok szakmai ínyenc a Tavaly Marienbadban első vetítésén. Bíró Yvette jön a vászon elé, okosakat mond a nem-epikus, a nem-lineáris, a nem-irodalmi, a szuverén önmagára lelt filmről, a szmokingos urak és estélyi ruhás hölgyek kezdenek imbolyogni a vásznon, nyírott parkban és fénylő termekben lézengenek, cigarettafüst kígyózik az aranycirádás mennyezet felé, zenei hatású beszédzsongás szüremlik a hangszóróból, még nem tudjuk, hogy a legendás „golden sixties” kortársai vagyunk, ám érezzük, hogy a pillanat filmtörténeti, már félórája imbolyognak és zsonganak, de tudni lehet, hogy teljes órán át imbolyognak és zsonganak még, az igényes Marienbad-párti civil néző alacsony mellvédű páholyban ül, rémülten riad arra, hogy alvásba szédült, s azt álmodta, hogy fejjel előre bukik át a mellvéden, a szakmai ínyencek közé.

Báron Györgynek nemcsak „szuperblődlik” jutnak persze, a világtermés javából szemelgetett standkritikusként, könyvébe pedig a javából is a szimptomatikus filmekről írott bírálatokat válogatta bele; az az évtized, amelyet átfog, Woody Allent kínálta neki, a szovjet új hullámos Mihalkovot, Tarkovszkijt, Klimovot, a magányos bohóc Jacques Tatit, a szociális érzékenységű német Fassbindert, Herzogot, Wenderst, az elbizonytalanodottságában is zseniális Fellinit, az öreg Bergmant, az osztályharcos Bo Widerberget, a cseh Menzelt és Chytilovát. Szerencséje volt egy Wajda-filmhez is, egy Buñuelhez, két Kuroszava Akirához. Bírálataiból háromszázötven oldalas könyv állt össze, rendezőelvét a filmek nemzetisége adja, minden fejezetet elöljáró beszéd vezet be. Jól tagolt, kellemes kezelhetőségű könyv ez – bizonytalan sorssal, mint minden hasonló gyűjtemény. Vajon a szakmabeli okot, a nem szakmabeli késztetést érez-e kézbe venni? Hogy rászolgált a kézbe vevésre, azt a következőkkel gondolom bizonyítani.

– Filmtörténeti kézikönyvként is forgatható: tíz év keresztmetszetét adja, s mert csak olyan filmeket tárgyal, melyeket a magyar néző láthatott, tíz év vásárlás- és forgalmazás-politikájának dokumentuma is.

– Szólni a civilnézőhöz kíván, a filmet nem szakmai-demonstrációs tárgyként, hanem az eleven-érzékeny élet művészi megjelenítéseként kezeli. A huszadik századi ember önkifejeződéseként. A film reánk vonatkozik és készítőjét minősíti. Érvényes-e ez a reánk vonatkozás, mekkora ez az érvény, gazdagodunk-e személyiség- és társadalomismeretben a film által? – ezt firtatja. Annak a mottónak jegyében, mely a könyv szellemét előlegezi summázva, s Jean-Luc Godardtól származik: „…nem véletlen az sem, hogy a vászon fehér: ez a fehér vászon én vagyok. A legközelebbi filmemben úgy beszélek majd róla, hogy ez a vászon a Veronika kendője, és valaminek a nyomát őrzi, a körülöttünk lévő világét.”

– Mi a „zsurnálkritikai” filmbírálat buktatója? A sablon. A szerkezeti elemek gépies ismétlődése. Kerítek egy kis művelődéstörténeti vagy aktuálpolitikai feneket; elmondom a film meséjét; ítélkezem a meséről és sugallatáról; végül jelzőkkel minősítem a rendezőt, az operatőrt, a színészeket. Báron kikerüli ezt a csapdát. Nem recenziót ír, élményelemző beszámolót. Impresszionizmus ez? Horribile dictu, lehet, hogy az. Hat rá a cselekmény, tehát felidézi; ráérez a filmnyelvi újdonságra, tehát visszaigazolja; a rendező minősítve említtetik mindig, a színész sehogyan soha. Mint e zsáner legjobb változataiban, teli a szöveg nyelvi színekkel, ízekkel, eleganciával itt is. Egy beavatott mozinéző naplójaként, folyamatosan olvasható könyv ez, kellemes olvasmány. Azt írja az előszó, hogy a kritikusnak „meg kell szabadulnia a sablonkritika zsargonjától, és olyan nyelven kell megszólalnia, melynek szavai még megőriztek valamit a jelentésből”.

Báron Györgynek sikerült megszabadulnia.

 

Báron György, Hollywood és Marienbad, Gondolat, 1987.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/12 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5146