KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/április
• Létay Vera: A margón kívül vagy belül Cserepek
• Csala Károly: Tasszili tenyérnyom Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Bikácsy Gergely: A légnadrág Ripacsok
FILMSZEMLE
• Ciment Michel: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• Gambetti Giacomo: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• Robinson David: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• Rubanova Irina: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• N. N.: XIII. Magyar Játékfilmszemle – díjak és díjazottak

• Kardos Ferenc: Filmek, mozik, nézők – a filmrendező szemszögéből
• Gambetti Giacomo: Egy „kívülálló” rendező Giuseppe Ferrara portréjához
• Zsolt Róbert: Rallye, Formula I., Formula II. Autóversenyzők
• Galsai Pongrác: Jogi „love story” Kramer kontra Kramer
• Matos Lajos: Mozi az ördög tornyánál Harmadik típusú találkozások
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Trambulin a világsikerhez Nyugat-Berlin
WILDER
• Ciment Michel: „Ne untasd felebarátodat!” Beszélgetés Billy Wilderrel
• Wilder Billy: Billy Wilder zsebszótárából
• N. N.: Billy Wilder
FILMZENE
• Lőrincz Andrea: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
• Ránki Júlia: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)

• Molnár Gál Péter: A félévszázados siheder Jegyzetek James Deanről
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Hófehér és Rózsapiros
• Béresi Csilla: A repülés megszállottjai
• Dániel Ferenc: Ellopták Jupiter fenekét
• Szalai Anna: Péntek nem ünnep
• Dániel Ferenc: Az emberevő medve
• Sneé Péter: A bestia
• Oravecz Imre: Szárnyalás
• Iván Gábor: Az égő Barcelona
• Sólyom András: Piedone Egyiptomban
• Róna-Tas Ákos: A fekete kutya
• Loránd Gábor: Skorpió
• Palugyai István: Jobb félni, mint ...
• Báron György: Egy holland Jáva szigetén
TELEVÍZÓ
• Kerényi Mária: Hol a színpad: kint-e vagy bent...? A kékszakállú herceg vára
• Veress József: Igazság és Hamisság Közjáték Vichyben; Viadal
• Mészáros Tamás: Ismeri ön Horvátékat? Csáth Géza drámája
• Koltai Ágnes: A képernyő nem türelmes Beszélgetés Érdi Sándorral, a Stúdió főszerkesztőjével

• A szerkesztőség : Filmkritika-pályázatunk eredménye
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Angyalok földje
• Karcsai Kulcsár István: A kétéltű ember
• Karcsai Kulcsár István: Ötcentes mozi
KÖNYV
• Schéry András: A „bénító szintézis” ellen
• Csala Károly: Filmévkönyv, 1979
• Karsai Lucia: Laura Betti önéletrajzi regényéről
POSTA
• Zalán Vince: Lajta Andor

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Egy leendő ladomi leletből

Az avatárok eljövetele

Tillmann József A.

A jövő interfészek-lakóinak már moziba sem kell menniük: a térkorrektor segítségével a mozi megy beléjük.

 

Minden technikai médium egyesítése meglepő következményekkel járt. Mivel már egyetlen készülék sem különült el, kezelésük nem kötődött helyhez, és az interfészeket, akárcsak a jelenítőket tetszőleges helyekre lehetett telepíteni. Volt, aki beérte az asztallap kézre álló részével, másnak nemhogy a négy fal, de még a mennyezet sem bizonyult elégnek, és a szenzibilizált padlóra is egy mediterrán sziget rózsaszín fövenyének folyamatos képét kérte le a fölé függesztett Figyelőről. (Ebből adódtak bonyodalmak: néha az átvonuló rákok okoztak riadalmat, máskor meg vörösizzásba váltott, mivel az elboruló ég miatt a színkorrekció túlvezérlődött...)

A interfészkek komfortja, főként az idősebbeknél, fokozott elszigetelődésre és olykor súlyos pszichés problémákra vezetett. Az egyedüllét nehézségét sokan csak úgy voltak képesek elviselni, ha magukat állandóan élőképekkel vették körül. A családi fotóalbum intézményét felváltó szolgáltatás révén bárki élőképpé szintetizáltathatta rég hunyt eleit vagy elenyészett kedveseit. A kultfilmek rajongói pedig a térkorrektor révén akár minden idejüket kedvenceik karéjában tölthették. A realitásérzék széleskörű elvesztése azonban annak volt köszönhető, hogy a szappanoperákat már nemcsak kívülről lehetett nézni, hanem bele is lehetett bújni egy-egy szappanbuborékba.

Jótékonyan hatott, hogy az Egyesítés nyomán mindenkinek magának kellett kialakítania saját interfészkét – hacsak nem akart a kényelmetlen egyenfészkek egyikébe kerülni. Módszeres tűnődést kívánt annak számbavételére, hogy mi az, ami tulajdonosára tartozik; mi is az, ami igazán érinti, és mi mindent kell távol tartania. Nemcsak a kezelhetőség, az arányos kiábrázolás is vetett fel kényes kérdéseket. (Olykor kisebb megrázkódtatásokat okozott a szembesülés a személyes élet szétszéledtségével.)

Konfigurációjának kialakításán túl az adta az interfészek személyes jellegét, hogy csak tulajdonosa hangjára hallgatott (ha akusztikusan vezérelték) és csak kézrátétel révén lehetett hozzáférni (amikor manuálisan kezelték).

Az interfészek igazi forradalma azonban az avatárok eljövetelével kezdődött. Az avatár a fészek szellemének manifesztációja volt, méghozzá tetszés szerint alakítható látszattestben. (Alakját FIGURA-formázóprogrammal tetszés szerint lehetett kialakítani, vagy a személyi tárló képmásaiból szintetizálni.) Az avatárban egy rendkívüli képességű titkár/nő, egy őrangyal és egy intelligens ágens legjobb képességei elegyedtek. Felülmúlhatatlan volt a beérkező jelek szűrésében, a gondoskodásban és a felderítésben. (Fejlettebb formáik arra is képes voltak, hogy – önmagukat a szolgáltatók szűrői számára észrevétlenné tömörítve – átpásztázzanak szédítő adathalmazokat. Ezzel megóvták gazdáikat az ún. információk révén előálló eltompulástól, továbbá a szükségtelen költekezéstől.) Fejlődőképes programozása révén nemcsak sokféle szolgálatra volt képes, de ura/úrnője személyiségének fejlődését is folyamatosan követni tudta. Rövid tanulási fázis után válogatási szempontját is átvette, sőt, ezek lehetséges evolúcióját is extrapolálni tudta. Ez a képessége a lehívott kép-, a szó-, és a hangmintázatok gyakoriságának és összetételének folyamatos elemzésén alapult. (A kezdeti, szavakra szorítkozó szelektálást – az alapjául szolgáló analitikus nyelvfelfogással együtt – a kudarcok tömkelege után föl kellett adni, és magasabb komplexitású jellemzőket kellett keresni.)

Az avatár nem pusztán a képarchitektúrát és alakulását, a kulcsszavak és logikai struktúrák továbbképződését, hanem a felfogott hangok harmonizáltságát és ritmusképleteik fejlődését is követte, s így a gondolatformák evolúcióját is hathatósan támogatni tudta. Egy idő múltán az avatárnak saját mintázat-észlelőképessége fejlődött ki, ami a keresések hatékonyságát is sokszorosára növelte. A megbízatások teljesítése mellett ezért mindig felajánlhatta a látványok, szószövevények és hangalakzatok válogatott kínálatát. Az avatár ajánlata – kedvező kiindulófeltételek mellett – a megismerés kimeríthetetlen mélységeibe vezető lépcső következő fokát képezte. (Kedvezőtlen konstelláció és rossz kalibráltság mellett, persze, a rossz irányába vezető regressziónak is nagy sebességű segédletéül szolgáltak...)

Az avatár a kapcsolatok ápolásában is pótolhatatlanná vált: rendszeresen egyeztette észleléseit a baráti avatárokkal, így az összecsendülések sűrűsödése vagy a széthangzások kritikussá válása esetén szót kérhetett és személyes találkozásokra tehetett javaslatot. (Ez mellesleg elejét vette annak, hogy uraik/úrnőik eltérő irányultsága folytán érintkezésképtelenné váljanak. Mint ahogy megakadályozta azt is, hogy legtágabb társulásuk számtalan szubkultúra összefüggéstelen szövevényére szakadjon szét.)

Mindazonáltal általánossá válásukkal egyidejűleg veszélyes jelenségek is mutatkoztak, és súlyos balesetek is előfordultak. Felülmúlhatatlan hatékonyságú és fürgeségű szolgákként nélkülözhetetlenné tudták tenni magukat, s így akaratlanul is úrrá váltak uraik/úrnőik fölött. Nem egy fészeklakó saját avatárjának áldozatává vált: volt, aki a közreműködése nélkül már nem volt képes elemi műveletek elvégzésére, és a rendszer összeomlása után néhány nappal éhen halt. Tömegesen szedte áldozatait az avatárok által előidézett tespedtségi szindróma is: a térteljes, reállal rivalizáló képek sokak számára nélkülözhetővé tették a közvetlen közelséget, így aztán nemcsak az utazásról szoktak le, hanem idővel járóképességüket is elvesztették.

Kevésbé volt közvetlenül önveszélyes az a mentális átalakulás, ami hatalommániára hajlamos egyéneknél következett be: avatárjaik ténykedése nyomán a mindenhatóság érzése és a mindentudás téveszméje töltötte be elméjüket. (Bár lehet, hogy ez a közreműködésük nélkül is megesett volna velük – hiszen erre már az avatárok eljövetele előtt is bőségesen volt példa.)


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/09 40-41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4568