KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/március
• Zoltai Dénes: A bartóki ihletés Motívumok, témák, modell
• Gombár József: A magyar filmforgalmazás egy évtizede és távlatai
• Létay Vera: Nem minden remekmű elsőfilm Ballagás
• Lázár István: Éljen a budapesti Yard A svéd, akinek nyoma veszett
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (2.)

• Elbert János: Pókláb erdő lovasai A véres trón
• Takács Ferenc: Érosz és Sátán Canterbury mesék
• Tancsik Mária: Elsőfilmesek, 1981
• Boros István: A rózsaszínű Párduc esete
• Lőrincz Andrea: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (2.)
• Ránki Júlia: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (2.)
• Hámori András: Amerikai századforduló Londoni beszélgetés Miloš Formannal
LÁTTUK MÉG
• Ambrus Katalin: Tigriscsapáson
• Grawátsch Péter: Tévúton
• Kemény György: Münchhausen báró csodálatos kalandjai
• Kovács András Bálint: Ess, eső, ess!
• Schéry András: A macska rejtélyes halála
• Bende Monika: Rally
• Róna-Tas Ákos: Menedékhely
• Csala Károly: Minden rendben
• Loránd Gábor: Trófea
TELEVÍZÓ
• Fekete Sándor: A Szabadság tér Petőfije
• Veress József: Köszönöm, rosszul vagyunk Védtelen utazók
• Pánczél György: Színész-vallomások Tíz dráma –hatvan percben
• Simor András: Kordokumentum
• Nógrádi Gábor: Képmagnósok, figyelem!
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Az Ambersonok tündöklése
• Karcsai Kulcsár István: Van, aki forrón szereti
KÖNYV
• Nemeskürty István: Tóbiás Áron: Korda Sándor
• Gellért Gyöngyi: A film Fekete-Afrikában
POSTA
• Gummer Jenő: Januári szám Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szellemirtók

Szemadám György

 

Talán sehol másutt nem lepleződik le olyan nyilvánvalóan, mint a mozi sötétjében, hogy az érzékeinket állandó irritáltságban tartó igény: a Másság érdekességének, a veszélyes Ismeretlennek, illetve ezek pótszereinek, mindenáron hajszolása korunknak sajátosan diabolikus arculatot kölcsönzött. Nem véletlenül találkozunk egyre többször és egyre több változatban a filmvásznon a szokatlannal, a torzzal, a szörnyűségessel, az embertelennel, a kimérákkal és robotokkal, a zombikkal és más félemberi lényekkel, a vámpírokkal és a kísértetekkel, illetve magával az ilyen-olyan alakban megjelenő Gonosszal, aki kétségtelenül a legsokarcúbb lény. (Gondoljunk csak a középkor tudós szerzetes-illusztrátorainak Ördög-ábrázolásaira, melyeken az Alvilág Ura még hasán, sőt: alfelén is groteszk arcot visel!) A fentemlített bestiárium fajtáinak kimeríthetetlenségét talán még maga – a legkülönfélébb szörnyek által sanyargatott – Szent Antal sem ismerhette annyira, mint a mai mozilátogató, aki viszont – előbbivel ellentétben – nincs tisztában avval, hogy önnön elfojtott vágyainak és félelmeinek árnyképeit látja bennük. Ezért aztán e szörnyszülöttek lehetnek riasztóak, undorítóak, vagy akár csábítóak is, de nevetségesek semmiképpen. A nevetés ugyanis szertefoszlatná őket. Ha Ivan Reitman rémfilmjének vetítésekor itt-ott mégis felharsan a kacagás, az senkit ne vezessen félre! Mindig voltak olyan nézők, akik még a nyilvános akasztások alkalmával is a kacagást találták a legmeggyőzőbb önkifejezési formának. Valamilyen szinten valóban nevetséges ez a film, ha nem is épp paródiaként – aminek készült. Az igazán jó paródiák egyik alaptípusát ugyanis talán abban a csetlő-botló cirkuszi bohócban kell látnunk, aki a mindig elegáns légtornászok közt esetlenkedve próbálja utánozni azok mutatványait, miközben még a nadrágja is leesik. Van olyan néző, aki ezen röhög, s van, aki ezt ízléstelennek találja. A Szellemirtók című film körülbelül ezen a szinten nevetséges, szemben a fentemlített produkcióval, melynél a nadrágleesés után minden valamirevaló cirkuszban az következik, hogy a bohócról kiderül: mindent tud, amit a többiek, sőt: ő a legügyesebb a csapatban. Mutatványa így válik igazi paródiává. Nos, miután az alvilági és túlvilági erőkkel szembeszálló tudós „szellemirtók”-ról szóló opusz is ilyesfajta ambíciókkal használta a szörny-filmek kliséit, nem elhanyagolható a megfigyelés, hogy a legviccesebb filmbéli ötlet az évezredek ködéből közénk érkező hettita? sumer? ördög ötlete, s a legtrükkösebb jelenete a megszállott nő lebegése az ágy fölött. Mindkettő Az ördögűző című filmből származik, ahol előbbi még viccesebbnek hat, utóbbi pedig jóval profibb kivitelezésű. Humorforrásként felvonultat még a film King-Kong szerepében egy háznagyságú habcsók-Gólemet, a riasztgatás szándékával egy idős hölgynek tűnő kísértetet, aki a Psycho című Hitchcock-film híres jelenetét utánozva, hirtelen foszlott húsú koponyával vicsorít a kíváncsiskodókra, egy meglehetősen gusztustalanra sikerült, zöld Muppet-show figurát, mint repülő szellemet, végül két visszataszító, óriás kutya-korcsot, melyek talán A jedi visszatér című filmből szöktek meg.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/10 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5498