KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/február
• Csala Károly: Életfogytiglani házépítő Köszönöm, megvagyunk
• Kardos István: Hasonlatok nélkül A Köszönöm, megvagyunk forgatókönyvírójának jegyzetfüzetéből
• Bikácsy Gergely: Ízeveszett történetek Boldogtalan kalap
• Tancsik Mária: Elsőfilmesek, 1981
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (1.)
FILMZENE
• Lőrincz Andrea: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
• Ránki Júlia: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
VITA
• Szále László: A filmek „könyvtárai” Vita a filmklubok és a társadalmi forgalmazás gondjairól

• Hegedűs Zoltán: A téboly kódrendszere Woyzeck
• Palugyai István: A Horizont látóhatára Tévé-mozi és rövidfilm-mozi
• Bikácsy Gergely: „A nulla alól újrakezdeni” Beszélgetés Jean-Luc Godard-ral
• Xantus Judit: „Gondoljunk inkább képekre” Beszélgetés Jean-Luc Godard-ral
• Csala Károly: Szerelmi történetek Új bolgár filmek
FESZTIVÁL
• Fehéri Tamás: Filmesek a barikádokon Lipcse
• Zilahi Judit: Futball és más játékok Osztrák filmnapok
• Zsugán István: Éjféli mozik Figuira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Sólyom András: S.O.S. Concorde
• Hegedűs Tibor: A papa mozija
• Dániel Ferenc: A halál magnószalagon érkezik
• Csala Károly: Férj és feleség
• Boross László: Pugacsov
• A. Kovács Miklós: Talán jövőre
• Iván Gábor: Sem veled, sem nélküled
• Barabás Judit: Vágta
• Báron György: Robotokkal a Szaturnusz körül
• Bende Monika: Nemzeti vadászat

• Reményi József Tamás: Láttuk a Beatles-t Lennonék a filmvásznon
TELEVÍZÓ
• Nemes Nagy Ágnes: Sándor Mátyás kapitány
• Lukácsy Sándor: Korunk hőse pizsamában Hínár
• Veress József: „Úgy szép a magyar, ha részeg” Némafilm
• Eszéki Erzsébet: Téves feltevések a tévés kor gyermekéről
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: VIII. Henrik magánélete
• Karcsai Kulcsár István: A vád tanúja
• Karcsai Kulcsár István: A legyek ura
KÖNYV
• Hegedűs Tibor: Kismonográfia Grigorij Csuhrajról
• Eszéki Erzsébet: Mítosz helyett történelem a vásznon
• Schéry András: Gaál István: Emlékezet és lelkiismeret
POSTA
• Tamás Krisztina: Lancelot lovag Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Bosszúvágy

Huber Zoltán

Death Wish – amerikai, 2018. Rendezte: Eli Roth. Írta: Brian Garfield regényéből Joe Carnahan. Kép: Rogier Stoffers. Zene: Ludwig Göransson. Szereplők: Bruce Willis (Kersey), Dean Norris (Raines), Beau Knapp (Knox), Vincent D’Onofrio (Frank), Elisabeth Shue (Lucy). Gyártó: Cave 76 / MGM. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 108 perc.

 

Bár az igazságszolgáltatást önkényesen saját hatáskörébe utaló magányos fehér férfi mítosza a kezdetek óta organikus része az amerikai identitásnak, a lőporos népmese lecsupaszított, fasisztoid elhajlású nagyvárosi variánsa a hetvenes évek zűrzavarának terméke a Piszkos Harry-szériától a Bosszúvágy-filmekig. A Watergate-botrány és az elszabaduló bűnözési hullám csúcsán Paul Kersey 1974-es hadjárata fikciós szorongásoldóként működött. A felesleges szájtépés és politikai kavarás helyett egy átlagember visszavette az irányítást, majd hatékonyan takarította ki a mocskot a városból. A faék egyszerűségű kisember-fantázia persze a mai napig hatásos. A „vita helyett rend” blöffje Trump megválasztásában is fontos szerepet játszott, a fegyveres tisztogatás ma már finoman szólva ellentmondásos és érzékeny téma. Kersey régóta tervezett újjáélesztése sem véletlenül hánykolódott különböző alkotók fiókjaiban, a történetet érvényesen és izgalmasan újramesélni ugyanis korántsem egyszerű feladat. A megbízást végül a Tarantino-istálló hajdani reménysége, Eli Roth vállalta, aki az egykor szintén szebb napokat látott Bruce Willis ajakpréses arcélével próbált új életet lehelni a karakterbe, igen mérsékelt sikerrel. Pedig Roth nem is keresgél rossz helyen, mikor a mélyebb gondolatok és kommentárok helyett az exploitation szellemisége felé indul. A morbid önirónia határáról sajnos azonban mindig visszatáncol, az önfeledt trancsírozás helyett így egy komoly képpel előadott, elnyújtott, kimondottan buta tucatakciót készített. Az idei újrázás ráadásul nemcsak teljesen felesleges, de a tengerentúli forgalmazó is csúnyán mellényúlt vele. Az amerikai fegyverlobbi nedves mozgóképes álmát másfél héttel egy újabb tragikus iskolai lövöldözés után a mozikba küldeni ugyanis pont arról a fájó érzéketlenségről árulkodik, ami a korlátlan fegyvertartás fanatikus híveit is oly gyakran jellemzi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/04 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13642