KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/február
• Csala Károly: Életfogytiglani házépítő Köszönöm, megvagyunk
• Kardos István: Hasonlatok nélkül A Köszönöm, megvagyunk forgatókönyvírójának jegyzetfüzetéből
• Bikácsy Gergely: Ízeveszett történetek Boldogtalan kalap
• Tancsik Mária: Elsőfilmesek, 1981
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (1.)
FILMZENE
• Lőrincz Andrea: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
• Ránki Júlia: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
VITA
• Szále László: A filmek „könyvtárai” Vita a filmklubok és a társadalmi forgalmazás gondjairól

• Hegedűs Zoltán: A téboly kódrendszere Woyzeck
• Palugyai István: A Horizont látóhatára Tévé-mozi és rövidfilm-mozi
• Bikácsy Gergely: „A nulla alól újrakezdeni” Beszélgetés Jean-Luc Godard-ral
• Xantus Judit: „Gondoljunk inkább képekre” Beszélgetés Jean-Luc Godard-ral
• Csala Károly: Szerelmi történetek Új bolgár filmek
FESZTIVÁL
• Fehéri Tamás: Filmesek a barikádokon Lipcse
• Zilahi Judit: Futball és más játékok Osztrák filmnapok
• Zsugán István: Éjféli mozik Figuira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Sólyom András: S.O.S. Concorde
• Hegedűs Tibor: A papa mozija
• Dániel Ferenc: A halál magnószalagon érkezik
• Csala Károly: Férj és feleség
• Boross László: Pugacsov
• A. Kovács Miklós: Talán jövőre
• Iván Gábor: Sem veled, sem nélküled
• Barabás Judit: Vágta
• Báron György: Robotokkal a Szaturnusz körül
• Bende Monika: Nemzeti vadászat

• Reményi József Tamás: Láttuk a Beatles-t Lennonék a filmvásznon
TELEVÍZÓ
• Nemes Nagy Ágnes: Sándor Mátyás kapitány
• Lukácsy Sándor: Korunk hőse pizsamában Hínár
• Veress József: „Úgy szép a magyar, ha részeg” Némafilm
• Eszéki Erzsébet: Téves feltevések a tévés kor gyermekéről
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: VIII. Henrik magánélete
• Karcsai Kulcsár István: A vád tanúja
• Karcsai Kulcsár István: A legyek ura
KÖNYV
• Hegedűs Tibor: Kismonográfia Grigorij Csuhrajról
• Eszéki Erzsébet: Mítosz helyett történelem a vásznon
• Schéry András: Gaál István: Emlékezet és lelkiismeret
POSTA
• Tamás Krisztina: Lancelot lovag Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A fák tengere

Szántai János

The Sea of Trees – amerikai, 2015. Rendezte: Gus Van Sant. Szereplők: Matthew McConaughey, Ken Watanabe, Naomi Watts. Forgalmazó: Sony. 110 perc.

 

Gus Van Sant csinált már nagyon jó filmeket (Good Will Hunting, Elefánt, Milk), közepeseket (Az utolsó napok vagy a Gerry) és egészen rosszakat (Psycho-remake). 2015-ös munkája, A fák tengere az utóbbi kategóriába sorolható. Pedig van kit nézni a vásznon: Matthew McConaughey, Ken Watanabe és Naomi Watts is hétpróbás színészek, tudják, mitől olvad a néző.

Sőt, még azt sem mondhatjuk el, hogy nincs mit nézni a vásznon, hiszen Kasper Tuxen operatőr mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legbensőségesebb módon (helyenként lírai expresszionizmussal, ha egyáltalán van ilyesmi) mutassa be az Akoigahara erdő kísérteties világát. A gond az, hogy nemigen történik semmi a vásznon. Pontosabban, az első tíz percet kivéve semmi olyasmi, amire bárki rá ne jönne, még mielőtt megtörténne. Azt is mondhatnánk, a buktáért Chris Sparling a felelős, aki az eredeti forgatókönyvet írta, bár azért Van Sant sem bűntelen, amennyiben nem tudott mit kezdeni a lapos, panelekkel dugig megrakott sztorival.

Arthur (McConaughey), a többre hivatott matektanár elutazik Japánba, ott is egyenesen az Akoigahara nevű erdőbe. A rendező ügyes kézzel vezeti be a nézőt a történet világába. Fokozatosan derengeni kezd, hogy az erdő különleges funkcióval bír: ide járnak azok, akik valamilyen okból öngyilkosságot akarnak elkövetni. A tanár egyre beljebb hatol, kényelmesen elhelyezkedik egy sziklán és előszed egy doboznyi gyógyszert, hogy lejátssza saját végjátékát. Eddig tart a jó film.

Ekkor Arthur útjába kerül egy japán üzletember (Watanabe), aki vérben ázik. A matektanár persze segíteni akar neki. És persze eltévednek az erdőben. És közben szenvednek. És filozofálnak. És unalmas közhelyeket sütögetnek. S hogy az egész még annyira se legyen izgalmas, a rendező flashbackekben tárja fel Arthur öngyilkossági szándékának okát. Hát persze, hogy egy rossz házasságról van szó. A neje (Watts) ivott, ő maga hűtlen volt, aztán jött egy agydaganat, ami helyrebillentette (!) a kapcsolatot, de hiába volt jóindulatú a daganat, a halál mégis elragadta a hölgyet.

És ez így megy egy óra, ötven percen keresztül. A néző idő után joggal érzi úgy, hogy maga is szívesen elmenne az Akoigahara erdőbe. Persze van megoldás. Nem kell megnézni a filmet. Még akkor sem, ha Gus Van Sant rendezte.

Extrák: Semmi.

 

Szántai János


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/09 63-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13353