|
Év
1981/január
|
FILMSZEMLE
Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
N. N.: Játékfilmdíjak 1980
N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről
Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
Schéry András: Forgalmi dugó
Csala Károly: Reggeli vizit után
Kemény György: Kérek egy elefántot
Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
Harmat György: Csapda az erdőben
Zilahi Judit: Lövések holdfényben
Dániel Ferenc: Szakadék szélén
Palugyai István: Vér a síneken
Schéry András: Start két keréken
A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
Karcsai Kulcsár István: Babaház
Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
A szerkesztőség : Az év játéka
|
|
|
|
|
|
|
KrónikaJames Graham Ballard (1930–2009)Varró Attila
Az angol science-fiction irodalom maroknyi klasszikusa közül egyetlen íróval sem bánt olyan mostohán a filmvilág, mint J. G. Ballard-dal: szűk kéttucatnyi regénye közül mindössze kettőből készült filmváltozat (nem számítva az Atrocitások kiállítása című formabontó novella-kollázs ezredfordulós barkács-feldolgozását), ám ezek egyike sem az életmű meghatározó műfajából került ki. A Spielberg-féle A Nap birodalma lágerfilmje és a Karambol techno-pornójának szellemhű Cronenberg-adaptációja alapján pontosan feltérképezhetőek a brit írózseni személyes életét, alkotói világát meghatározó alapélmények (az izolált emberközösségekben eluralkodó [ön]pusztítás, a társadalom és technológia mind szorosabb szimbiózisából kifejlődő modern személyiség, a külső és belső tájképek kettős expozíciójából születő szürreális határvilágok) – ám csupán közvetett képet nyújtanak a hamisítatlan ballard-i disztópiákról. Ballard életműve első felében jobbára a klasszikus science-fiction talaján maradva építette fel különös ökológiai jövőképeit, amelyekben egyetlen környezeti tényező hatványozásából teremt melankolikus szépségű rémálmokat szárazságtól (Az aszály) a vízözönig (Vízbe fúlt világ), hurrikánoktól (Szél a Semmiből) a globális klímaváltozásig (Helló, Amerika!). A pályakép a Karambol 1973-as vízválasztójától fordul egyre inkább a társadalmi drámák felé, amelyekben a szerző fokozatosan felcseréli egzotikus természeti környezeteit a modern nagyváros neonfényes, betonborítású őserdeire, amelyekben homogenizált embercsoportok zárt életterei fordulnak negatív utópiákba, legyen szó újgazdag lakónegyedekről (Toronyház, Super-Cannes, Kokain-éjszakák), vagy lepusztult autópálya-csomópontokról (Betonsziget).
Ballard jobbára viszonzatlan szerelme a Film iránt rendre megnyilvánult a gazdag pálya során – korai filmkritikusi tevékenységétől (A Csillagok háborúját Hobbitok az Űrben című írásában az „első képzelethiányos sci-finek” nevezte) a műveibe előszeretettel beillesztett filmes referenciákig (különös tekintettel az olyan mozisztárok halálára, mint Monroe, Mansfield vagy James Dean). Kisszámú filmadaptációja ellenére közvetett módon számos rendezői életművön felismerhető kéznyoma, többek közt Cronenberg első biohorrorjaiban, Stephen Frears London-filmjeiben vagy Vincenzo Natali hideg, minimalista fantasztikumában. Halálával a Wells és Huxley nevével fémjelzett látomásos sci-fi irodalom utolsó prófétája tűnt el a képből, aki szép új világait rendre Dr. Moreau szigetének technológiai poklába helyezte.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1223 átlag: 5.56 |
|
|
|
|