|
|
Év
 
 
     
      
 
 
1981/január
|
FILMSZEMLE
• Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
• Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
• N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
• N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
• N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
• N. N.: Játékfilmdíjak 1980
• N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről
• Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
• Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
• Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
• Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
• N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
• Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
• Schéry András: Forgalmi dugó
• Csala Károly: Reggeli vizit után
• Kemény György: Kérek egy elefántot
• Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
• Harmat György: Csapda az erdőben
• Zilahi Judit: Lövések holdfényben
• Dániel Ferenc: Szakadék szélén
• Palugyai István: Vér a síneken
• Schéry András: Start két keréken
• A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
• Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
• Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
• Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
• Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
• Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
• Karcsai Kulcsár István: Babaház
• Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
• Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
• Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka
|
 |
|
 |
|
|
|
|
Láttuk mégSzent szívBarkóczi Janka
Cuore Sacro – olasz, 2005. Rendezte és írta: Ferzan Özpetek. Kép: Gianfilippo Corticelli. Zene: Andrea Guerra. Szereplők: Barbara Bobulova (Irene), Andrea di Stefano (Giancarlo), Lisa Gastoni (Eleonora), Massimo Poggio (Carras). Gyártó: R&C Produczioni. Forgalmazó: SPI Feliratos. 120 perc.
Ferzan Özpetek szerzői pályája a Szent szív elkészítésével az egyszerű, de kifinomult technikával felrajzolt személyes tragédiák korábbi vázlataitól egyenesen az ökumenikus létszemlélet transzcendens magasságaiba jut el. A rendező nem kevesebbet vállal a modern Itália Holdnővérének meséjében, mint hogy minden idők legendagyűjteményeinek évezredes bölcsességeit és kliséit sűrítse két órába.
Irene (Barbora Bobulova), az év vállalkozója visszatér a romos családi villába, hogy jól jövedelmező bérházzá alakítsa azt. Számításait természetesen a váratlanul feltörő emlékek és a még váratlanabb találkozások írják felül. A nő szó szerint csodák csodájára döbben rá a nagy igazságra: a pénz nem minden. Pártfogásába vesz egy bájos utcakölyköt, ételt hord a szegényeknek, a helyi plébánossal szövetségben teszi ingyenkonyhává örökségét, még a püspök úrral is találkozik – hogy csak a legalapvetőbb dolgokat említsük.
A történet első egyharmadát jellemző izgalmasan delejes és rideg atmoszféra sajnos teljesen feloldódik a második egység emberbaráti érzelmektől túlfűtött, mégis jellegtelen légkörében. A Szent szív cseppet sem árnyalt társadalomkritikája és a folyamatosan lebegtetett szürreális misztikum végül tökéletesen kioltja egymást, és az egész művet minimum hiteltelenné teszi. Bobulova, aki a kemény üzletasszonyt még ijesztően jól játssza, mint kertjében vonagló könnyes szemű szent inkább csak megmosolyogtat. A film legtöbb eleme a hősnő karakterével párhuzamosan deformálódik, de a kicsikart összhang egyedül a tökéletes giccs létrehozásához elég. Különösen elhibázott választás Andrea Guerra meghatónak szánt zenéje, amely ráadásul következetesen a lehető legrosszabb pillanatokban csendül fel.
Bár a Szent szív világmegváltó hangulata különböző vallási fórumok félelmetes fanatizmusát idézi, a didaktikus dialógusok elejtett megjegyzési között akad egyetlenegy, a túlzásra vonatkozó, amely jó esetben talán öniróniát sejtet.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1510 átlag: 5.61 |
 |
|
|
|
