|
Év
1981/január
|
FILMSZEMLE
Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
N. N.: Játékfilmdíjak 1980
N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről
Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
Schéry András: Forgalmi dugó
Csala Károly: Reggeli vizit után
Kemény György: Kérek egy elefántot
Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
Harmat György: Csapda az erdőben
Zilahi Judit: Lövések holdfényben
Dániel Ferenc: Szakadék szélén
Palugyai István: Vér a síneken
Schéry András: Start két keréken
A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
Karcsai Kulcsár István: Babaház
Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
A szerkesztőség : Az év játéka
|
|
|
|
|
|
|
KrónikaGillo Pontecorvo (1919–2006)Bikácsy Gergely
Október közepén, a Római Filmünnep kezdete előtt egy nappal halt meg. A nekrológok és az emlékvetítések után némi csodálkozással fedezhettük fel, hogy bár elfeledett rendezőnek látszott, mégsem egészen a múlthoz tartozik. Néhány dokumentum-kísérlet után az 1960-as Kápó teszi ismertté a nevét. Az egyik első új szemléletű, az addigiaknál keserűbb, kevésbé patetikus, kevésbé egyszínű film a koncentrációs táborok világáról. Volt benne valami közös Andrzej Munk Nő a hajón című befejezetlen remeklésével. (Hosszú évek múltán a nagyon távoli rokon, Angi Vera története juthatott párhuzamként a tágabb képzeletű néző eszébe...)
1965/66-ban Franciaországban betiltják Az algíri csata című, friss sebeket feltépő, dokumentáris eszközöket használó két órás filmjét. Az esetnek hatalmas politikai és kritikai visszhangja van, végül a velencei fesztivál Arany Oroszlánját kapja meg. Máig ez a legemlékezetesebb filmje: művészileg megkophat, de dokumentatív ereje és feszültsége máig hitelessé, gazdag történelmi vitákra alkalmassá teszi. Művei mindig „bizonyítani” akartak valamit, és ugyancsak erős tehetség kell, ha a rendező nem akar már leforgatásakor avulttá, sok esetben iskolás-nevetségessé (viszolyogtatóvá) válni. Pontecorvo Algíri csatája ma ugyanúgy megosztaná a nézőket, mint születésekor, sodró erejétől ellenzői sem szabadulhatnának. Pályájának csúcsára érkezett. A hetvenes évek végén az ETA utolsó nagy Franco-korszakbeli merénylete hátterét próbálta fikcióval átvilágítani – sikertelennek ítélték, s később sem keltett új figyelmet.
Hadd idézzem most 1970-es Queimada című filmjét. Valahol az Antillák szigetén hatalmas népi felkelés söpör el egy zsarnoki rendszert. Az amerikai kormány az új, felszabadító népvezér mellé áll (Marlon Brando játssza a tanácsadót). A naiv népfi zsarnok lesz: óriási felkelés körvonalai sejlenek fel rezsimje ellen... Átlátszó történelmi parabola? Ördög tudja: én többféle parabolát és „üzenetet” láttam benne, többféle politikai tanulságot. Erre is visszarévedve Pontecorvo életművét meglehetősen nyitottnak érzem.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1044 átlag: 5.48 |
|
|
|
|