Könyv

Veress József: Kovács András

Varga András

Veress József jóvoltából most (először) magyarul is olvashatunk kismonográfiát Kovács András filmrendezőről. A tizennégy fejezetből álló kötet lehetőség arra, hogy hézagos tudásunkat valódi ismeretekre cseréljük. Szigorú időrendiség lesz kalauzunk a megismerésben.

A precizitás és a vélemények ütköztetésének elve vezérelhette Veress Józsefet, amikor – az „egy fejezet egyenlő egy film” tagolásban – a művek egyenkénti vizsgálatánál a rendezői nyilatkozatot és a szakkritika megállapításait saját véleményével szembesíti. Ez a módszer következetesen végigvonul a könyvön. (Egyes fejezeteinél azonban a szerző rovására, hiszen a megjegyzések, ellenérvek nélküli terjedelmesebb rendezői interjúk, sajtókritikai idézetek esetében puszta közvetítői szerepre kárhoztatja magát. Az idézetek halmozása talán éppen a Kovács András-i életművet megalapozó filmnél, a Nehéz emberek bemutatásánál a legszembetűnőbb.)

Kovács András az új magyar film első generációs elitjének tagjaként a kultúrpolitika felől közelít a filmhez – a gyár dramaturgiáját vezeti; „…azt képviselte, amit előírtak számára” – olvashatjuk a pályakezdés időszakáról szóló, hízelgőnek aligha nevezhető tudósítást. De változtak az idők – és változtak a jelzők. Eljönnek a hatvanas évek, és Kovács András rendezőként debütál. A késő indulást aktív „közéletiség” ellensúlyozza e kismonográfiában. Hogy mi az átalakulás oka-titka? Nos, a kismonográfia a szellemi gyökerek történeti megidézésével adósunk marad. Aztán a Nehéz emberek kapcsán, bár fölemlíttetik a „tradicionális dokumentumfilm kereteinek szétfeszítése”, annak elemzése azonban elmarad, hogy milyen gátakat is tört át a magyar filmgyártás egészében az új szemlélet. S talán ezért is olyan kurta Veress könyvének XI. fejezete, szinte afféle lomtárnak tekinti a Dokumentumok, portrék, interjúk, riportok, tévéfilmek: A valóság faggatása, 1965–1975 címet viselő három oldalt. Pedig ez a tíz esztendő minőségi változásokban bővelkedő időszak mind az ország, mind a magyar film történetében. Éppen itt lehetett volna megrajzolni a rendező valóságos portréját; s talán itt kaphatta volna meg méltó indoklását a Kovács Andrásnak állandó jelzőként kijáró „közéleti” cím. Fogódzók nélkül szemléljük a pálya fő fordulópontjait; például azt, hogy a hatvanas években oly mai, oly polemikus vénájú Kovács András a hetvenes években miért készít „történelmi” vagy történelmi kosztümökbe bújtatott (?) filmeket. Nem talált mai-mostani, hús-vér aktualitású témákat? Vagy rendezői pályáját a mai magyar értelmiség általánosabb sorsképén keresztül kellene szemlélni?

Így aztán Veress olvasójában hiányérzet támad: nem lel összefoglaló-értékelő tanulmányra, a részletek kritikájából viszont nem áll össze az eddigi életmű összetartását és ellentmondásait fölmutató monografikus összkép. Mindazonáltal a kötet fejezeteinek lépcsőzetes egymásra épülése könnyen és jól forgatható kislexikon jelleget kölcsönöz a könyvnek: az alapvető információkat gyorsan megtaláljuk. A könyv szerzője ismereteinket új és eleven impressziókkal bővíti – a megismerő randevú a következő monográfia idejére halasztódik.

Veress József: Kovács András. Bp. 1981. MFI – N. P. I. 105 o.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1982/07 64. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7051

Cikk értékelése:

szavazat: 1186 átlag: 5.57