|
Év
1981/január
|
FILMSZEMLE
Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
N. N.: Játékfilmdíjak 1980
N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről
Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
Schéry András: Forgalmi dugó
Csala Károly: Reggeli vizit után
Kemény György: Kérek egy elefántot
Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
Harmat György: Csapda az erdőben
Zilahi Judit: Lövések holdfényben
Dániel Ferenc: Szakadék szélén
Palugyai István: Vér a síneken
Schéry András: Start két keréken
A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
Karcsai Kulcsár István: Babaház
Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
A szerkesztőség : Az év játéka
|
|
|
|
|
|
|
TelevízóDeme Gábor (1934–1984)Mihályfi Imre
Miért ilyen korán? Miért erejének teljében? Miért, hogy csak ilyen rövid életút adatott számára? Hiszen csak most töltötte be 50. életévét. A tragikus dilemmát, hogy mit és mennyit tudott volna még tenni, alkotni, adni, nem tudjuk megválaszolni. Csak azt tudjuk, hogy ő mindig sokat adott. Ez volt az élete, a hivatása. Dramaturg volt, és azok között is a legkiválóbb. Hálátlan missziót teljesített, szerzőknek és rendezőknek bábáskodott alkotásaik létrejötténél. Szívét és lelkét adta hozzá, hogy azután a siker kapujában visszaforduljon és átengedje sokszor a maga részét is, másoknak. Ezt olyan természetesen tette, s mi olyan természetesen tudtuk elfogadni...
Voltak-e saját álmai, vágyai? Lehet, hogy igen. De ő megkötötte a maga külön egyezségét az élettel. Önmaga jelölte ki a helyét.
Nagyon sokat dolgozott, majdnem minden műfajban. A világ- és a magyar irodalom klasszikusainak tolmácsolásában éppúgy otthon volt, mint korunk problémáinak megfogalmazásában. Művek sora került ki a keze alól, féltéssel kísérte azokat a megvalósulás utolsó pillanatáig. Így tette szebbé, értelmesebbé, talán boldogabbá pályánkat.
Küzdött a kór ellen. Mi pedig tehetetlenül néztük és reménykedtünk a csodában. A sors nem volt hozzá irgalmas, kemény próba alá vetette.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1458 átlag: 5.45 |
|
|
|
|