Láttuk még

Mona Lisa

Kabai József

„A szerepek ki vannak osztva” – jegyzi meg a filmbeli George tán nem túl eredetien, de az adott esetben igen helytállóan. Azt már csak gondolja, hogy a szerepek adta határokat átlepve az ember nagy veszélyekbe sodródhat. A magafajta kisstílű bűnöző ilyet persze nem tesz. London fél- és alvilágának életében ugyanis – mint a világvárosok szféráiban általában – a farkastörvények kiváltképp érvényesülnek. A köpcös, kopaszodó, negyvenes George (a Gengszterek Klubjából ismerős korpulens sztár, Bob Hoskins játssza) a börtönből frissen szabadulva munkát kap régi főnökétől, s egy fiatal manöken külsejű néger prostituált sofőrje lesz. A főszereplő-kettős megválasztása remek kezdés, és nem volna világ a világ, a film igazi film, ha – természetesen kellő indokkal – nem kezdenének saját akcióba, fittyet hányva mozgásterük korlátainak.

Neil Jordan, a rendező nem akar olcsón megvenni minket. Úgy készít el egy mindvégig feszült és hatásos filmet, hogy nem tesz engedményeket a kommersznek és nem szépít vagy ront egy olyan (film-)valóság képén, mely önmagában is „minden pénzt megér”. A konvencionális megoldásokhoz-feloldásokhoz szokott néző talán kissé idegenkedve fogadja majd, pedig ez a nem kis mértékben szociografikus igényű játékfilm nagyon is jól fogyasztható. De hogy kerül ide Mona Lisa? Nat King Cole híres régi slágere a film kísérő és aláfestő zenéje, és habár a befejezés nem hepiend, Jordan kesernyés humora mégis furcsa kis mosolyt csal a néző szája szögletébe.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1988/02 57. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5104

Cikk értékelése:

szavazat: 1365 átlag: 5.39