|
Év
1981/január
|
FILMSZEMLE
Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
N. N.: Játékfilmdíjak 1980
N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről
Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
Schéry András: Forgalmi dugó
Csala Károly: Reggeli vizit után
Kemény György: Kérek egy elefántot
Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
Harmat György: Csapda az erdőben
Zilahi Judit: Lövések holdfényben
Dániel Ferenc: Szakadék szélén
Palugyai István: Vér a síneken
Schéry András: Start két keréken
A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
Karcsai Kulcsár István: Babaház
Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
A szerkesztőség : Az év játéka
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA Keresztapa III.Kövesdy Gábor
Törvényes céggé kell tenni a családot – foglalta össze az ifjú Michael Corleone még A Keresztapa I. végén a maga követendő stratégiáját. S itt, a harmadik részben, az immár élemedett öregúr valóban üzletemberként jelenik meg, aki megpróbálja tisztára mosni a családi tőkét, és rendben hátrahagyni a birodalom pénzügyeit. De ekkor már feltűnik ellenpárja is, a harmadik generációhoz tartozó utód-jelölt (potenciális családfő) személyében. Ő tudatosítja a szakma alaptörvényeit, melyeket röviden úgy foglalhatnánk össze, hogy a nagy hal megeszi a kis halat, valamint, hogy a gyengeség jelét mutató óriás törvényszerűen törpévé válik. S minthogy ez a szicíliai eredetű maffiózóság nem mesterség, hanem meghatározott kulturális gyökerekhez kötődő életforma, eképp nem lehet nyugdíjba menni belőle. És éppen ez, a szakma életforma-volta akadályozza a Corleone-dinasztiát, a piszkos mesterség vágyott feladásában és a megszerzett gazdasági és politikai hatalom nyugodt élvezetében. A gengszter-tematika ilyen olvasatban nem elsősorban bűnügyi kérdéseket vet fel, hanem azt a problémát, hogyan illeszkedik az államok-fölötti modern kapitalizmusba egy patriarchális-feudális jellegű gazdasági szisztéma és társadalmi értékrendszer. A kettő közti közvetítésre a film a legerősebb továbbélő hagyományos struktúrát, az egyházat, a Vatikánt szemeli ki, ami telitalálat, bár nem hiszem, hogy ezt a dramaturgiai leleményt a Szentszék a kellő megértéssel fogadná. A Keresztapa III. tehát nem klasszikus bűnügyi gengszterfilm, de közvetlen előzményeitől. Itt ugyanis a maffiózók gazdasági ügyekkel foglalkoznak, nem pedig védtelen személyek vagy közösségek terrorizálásával. Üzletemberek üzletemberként nyírják egymást a politikai és gazdasági huncutságok zárt világában, melyhez az amerikai átlagnézőnek nincs semmi köze, következésképp ezektől a gengszterektől félnivalója sincsen. Igaz, Coppola mesterien alkalmazza a Hitchcocktól származó suspense-technikát, a „lebegtetett” feszültséget, amely a néző beavatása helyett a bizonytalan többértelműség és az események késleltetése révén hat. (Az előző két rész kulcsjelenetei is ezzel a módszerrel készültek, de most nem csupán egy-egy jelenet felépítését, hanem a film egész cselekményvezetését ez hatja át.)
A klasszikus családregények az emberi–társadalmi, történelmi képződmények életútját modellálják, vagyis óhatatlanul az elmúlás felé mutatnak. A Keresztapa első részében a Brando-alakította Don Corleone még szörnyként is éppoly méltósággal és ünnepélyességgel távozik az árnyékvilágból, mint villámlás és mennydörgés közepette a dinasztia-alapító öreg Buddenbrook. Michael Corleone már egyszerűen csak lefordul a székről, mint a „fogfájásba” belehaló Thomas Buddenbrook szenátor. Vajon a 90-es évek kényelmes biztonságérzetű Amerikája domesztikálja-e a Gengsztert? Ha igen, – vagyis folytatódik A Keresztapa III. által megfogalmazott trend – ezzel a maffiózókat multinacionális cégek ügyvezető igazgatóivá fokozná le, akiknek (családi vagy egyéni) hanyatlása vagy sikertörténete éppoly kevés izgalmat kelt majd, mint a Dallas-család vagy a Guldenburgok kalandjai.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2863 átlag: 5.5 |
|
|
|
|