|
|
Év
 
 
     
      
 
 
1981/január
|
FILMSZEMLE
• Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
• Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
• N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
• N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
• N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
• N. N.: Játékfilmdíjak 1980
• N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről
• Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
• Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
• Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
• Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
• N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
• Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
• Schéry András: Forgalmi dugó
• Csala Károly: Reggeli vizit után
• Kemény György: Kérek egy elefántot
• Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
• Harmat György: Csapda az erdőben
• Zilahi Judit: Lövések holdfényben
• Dániel Ferenc: Szakadék szélén
• Palugyai István: Vér a síneken
• Schéry András: Start két keréken
• A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
• Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
• Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
• Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
• Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
• Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
• Karcsai Kulcsár István: Babaház
• Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
• Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
• Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka
|
 |
|
 |
|
|
|
|
Láttuk mégMiss Daisy sofőrjeArdai Zoltán
A hetvenes évek „ausztrál új filmjének” kiválóságai többnyire amerikaiakká lettek azóta: Peter Weir, Nicholas Roeg, meg a (Kanadából elindult) Ted Kotcheff után Bruce Beresford is, Hollywoodban rendez. A világfilm szegényedett ezzel, ők maguk azonban mégiscsak jól jártak. Otthon, ki tudja, talán már mindegyikük némán gubbasztana, így viszont akár csupán Beresford lágyan akadémikus idei munkája (egy 1985-ös, tartós sikerű színdarab moziváltozata), egész halomnyi Oscart vont magára. A címszereplők: miss Daisy, egy idős, tündérszerű zsidó úrhölgy – egykoriban még nélkülöznie kellett majd újgazdaggá lett, mígnem az évek valódi arisztokratikus bájt hívtak elő belőle –, valamint sírig hű barátja, Hoke, ez a sokat kuncogó, ősz néger sofőr, aki összezárt ajkait gyakran csüccsentgeti előre, valamelyest Clark Gable-t idéző módon. (Hoke-t szemlélgetve afelől hamar megnyugodhatunk, hogy lénye az úr–szolga-viszony dolgában nem rejt Édes Anna-i mélységeket.) A színhely: a Dél, rasszizmus-terhes levegőjével. Daisy háza Atlantában áll, de az öreg pár, negyedszázados (1948-ban induló) kapcsolata során átautózgat Alabama államba is. A környezetrajzra – kezdve az inggallérformák és autótípusok történetén – Beresford és gárdája aprólékos gondot fordított. Túlságosan nagyot is ahhoz képest, hogy a film, hű maradván az eredeti darab jellegzetesen középszerű szemléletmódjához, úgy sem kerülhette el a nagymérvű hasonlóságot a forintkeretből készült, kedvesen kongó Tolnay–Páger-féle tévéjátékokkal – Packard- és Hudson- karosszériafazonok idevagy oda.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 4237 átlag: 5.39 |
 |
|
|
|
