|
Év
1981/január
|
FILMSZEMLE
Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
N. N.: Játékfilmdíjak 1980
N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről
Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
Schéry András: Forgalmi dugó
Csala Károly: Reggeli vizit után
Kemény György: Kérek egy elefántot
Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
Harmat György: Csapda az erdőben
Zilahi Judit: Lövések holdfényben
Dániel Ferenc: Szakadék szélén
Palugyai István: Vér a síneken
Schéry András: Start két keréken
A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
Karcsai Kulcsár István: Babaház
Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
A szerkesztőség : Az év játéka
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégHáz a Kísértet-hegyenVarró Attila
Az Eisenhower-éra kifulladását hozó 1958-as év az amerikai gótika kísértetház-szubzsánerének tündöklő esztendeje volt, amelynek egét egy ikercsillag fénye ragyogta be: Shirley Jackson San Francisco-i írónő papírra vetette Haunting of te Hill House című kitűnő horror-regényét, William Castle peremhollywoodi rémrendező-producer pedig a matiné-közönség nagy örömére bemutatta a kétes értékű pályafutásának egyik csúcspontját jelentő House on the Haunted Hillt. A két alapművet nemcsak a műfaj, a téma és gyanúsan összecsengő címük rokonítja egymással: negyven évvel később gyakorlatilag egyszerre porolták le őket a stúdiórendszer anyagbeszerzői, hogy a digitális effekt-virtuózok egy újabb játszótéren is kipróbálhassák tudásukat. Jan de Bont CGI-bolhacirkusza, az Átok csupán tűnő árnyéka lett Jackson klausztrofób klasszikusának, amelyből Robert Wise pixeldémonok nélkül is szokatlanul nyomasztó, eredeti filmverziót forgatott még 1964-ben, szóval duplán kár volt a visszatapsolásért. A zsáner iránt sokkal fogékonyabb William Malone, aki inaséveit a Mesék a kriptából tévésorozatnál töltötte, eddigi mozifilm-pályaképét pedig főként az Alien-sztori változatos verziói alkotják (Scared to Death, Creature), szerencsére több invencióval és háttérismerettel vágott neki a Castle-remake-nek, és a hajmeresztő kompjutertrükkökkel szemben inkább az ódivatú borzongatás módszereit részesítette előnyben.
Az új változat kontúrjaiban híven követi az eredeti forgatókönyvet, csupán a méretek változnak: Castle elhagyatott szellemtanyájából Malone-nál zord kőszirten magasodó kihalt elmegyógyintézet lesz, ahol néhány legyilkolt rokon-lélek helyett kegyetlen emberkísérletek áldozatainak bosszúszomjas kísértetei lesnek az egyéjszakás túlélőtúra résztvevőire, akik jutalma tízezer dollárról kerek egymillióra gyarapodott. Bár a szereplők többsége a tinihorror-szabványt követi, a két főhős bőven kárpótolja a nézőt: Geoffrey Rush könnyed, szellemes Vincent Price-játéka láttán még Tim Burton is sírva fakadna a meghatottságtól („Ez a ház ÉL!”), Famke Janssen pedig biztos éremesélyes lenne a filmtörténet Fekete Özvegy-figurái közt megrendezett karizma-versenyen. Az érdemek tetemes része azonban mindenképp a rendezőé: míg Castle annak idején a közönségét lelkiismeretlenül manipuláló házigazdával azonosult (a vetítéseken például adott jelre egy foszforeszkáló óriáscsontváz repült át a nézők felett), Malone az alanyaiból szakavatott kézzel részeket kimetsző Wannacut („Vágnivágy”) doktor szerepét osztotta magára. A gátlástalan mennyiségben leforgatott jelenetek közül utólag remek érzékkel vágta ki a felesleges hajszákat, erőltetett humoros közjátékokat, sőt a drága digitális effektek jelentős hányadát is. A boncasztalon maradt végeredmény egy önfeledt videoklip-gore hibrid, ideális éjszakai kikapcsolódás így Halloween idején.
Amelynek végén új nap virrad az óceánból Hollywoodra.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1152 átlag: 5.66 |
|
|
|
|