|
|
Év
 
 
     
      
 
 
1981/január
|
FILMSZEMLE
• Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
• Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
• N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
• N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
• N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
• N. N.: Játékfilmdíjak 1980
• N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről
• Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
• Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
• Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
• Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
• N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
• Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
• Schéry András: Forgalmi dugó
• Csala Károly: Reggeli vizit után
• Kemény György: Kérek egy elefántot
• Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
• Harmat György: Csapda az erdőben
• Zilahi Judit: Lövések holdfényben
• Dániel Ferenc: Szakadék szélén
• Palugyai István: Vér a síneken
• Schéry András: Start két keréken
• A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
• Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
• Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
• Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
• Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
• Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
• Karcsai Kulcsár István: Babaház
• Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
• Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
• Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka
|
 |
|
 |
|
|
|
|
Láttuk mégA múzsa csókjaHungler Tímea
Albert Brooks új filmjében a szakterületekre specializálódott kilenc mitológiai istennő tevékenységét most egyetlen olümposzi szülött, Sharon Stone vállalja fel (végül is elemi tény, hogy ínséges időkben minden kreatív elme egy szexbomba csókjára vágyik). Elnézve rubensi gyarapodását, ki is teszi a kilencet. Elfojthatatlannak tetsző rosszmájúságom ellenére megjegyzendő, hogy Stone kisasszony fajsúlyosabban is nagyon szép, ráadásul alakítása rendkívül meggyőző, végigkomédiázza a művet, és még láthatóan élvezi is.
A vígjáték a humor fő forrását a posztmodern egyik alapelvéből, a metapozícióból meríti. A hollywoodi álomgyárnak csak a végtermékeit ismerő néző előtt lehull a lepel; részese lehet az ötlet(hiányok) gyötrelmes megszületésének. A film legjobb pillanatai a mozgóképes és a mitológiai allúziók: James Cameron a Titanic 2-n, Martin Scorsese a Dühöngő bika remake-jén töri a fejét, s ehhez attól a Sharontól várnak segítséget, akinek apja, Zeusz, alkoholista volt.
Amikor azonban a néző már beleélte magát az anakronisztikus, misztikus filmnyelvbe, egy hirtelen fordulatnak köszönhetően elszáll a vígjátéki varázs: Stone kisasszonyról kiderül, hogy pszichiátriai ápolt, személyiségzavarban szenved, betegségének csak újabb fázisa, amikor múzsának képzeli magát. És bár a mű végén az ápolók elől kereket oldó isteni nő barnára festve ismét felbukkan az egyik filmgyár vezetőjeként (valószínű, hogy e fordulatot is önironikus metanyelvként kell értelmeznünk: a hollywoodi álomgyárat – rémálom – diliflepnisek irányítják), a film realista fordulatával nem csupán a lendületét veszíti el, el is laposodik.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 987 átlag: 5.57 |
 |
|
|
|
