|
Év
1981/január
|
FILMSZEMLE
Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
N. N.: Játékfilmdíjak 1980
N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről
Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
Schéry András: Forgalmi dugó
Csala Károly: Reggeli vizit után
Kemény György: Kérek egy elefántot
Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
Harmat György: Csapda az erdőben
Zilahi Judit: Lövések holdfényben
Dániel Ferenc: Szakadék szélén
Palugyai István: Vér a síneken
Schéry András: Start két keréken
A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
Karcsai Kulcsár István: Babaház
Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
A szerkesztőség : Az év játéka
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégHatodik érzékVörös András Csaba
Bruce Willisnek elege lehetett már a skatulyaszerepekből, és minden bizonnyal nagyon meg akarta mutatni, milyen nagy színész is ő. Most pszichológusként tündököl, és ehhez az új feladathoz megfelelő eszközt is talál. A film elejétől a végéig (az eseményektől teljesen függetlenül) jelentőségteljesen néz le a vászonról. Mást nem is nagyon csinál. A nagy színésznek utánzói is vannak: ők alakítják a többi szerepet. így tehát a néző több mint másfél órán keresztül jó néhány, világfájdalmát jelentőségteljes tekintettel közlő figurával nézhet farkasszemet. No persze, a lélek mélységei megkövetelik az ilyesfajta hozzáállást. Főként, ha gyermekről van szó. A gyermeket Cole-nak hívják, hatéves, és rémálmok gyötrik. Látja a halottakat, fél tőlük, és nem beszél róluk senkinek. Csak Malcolm Crowe-nak, a pszichológusnak, aki túl van már egy haslövésen, amit az azóta felnőtt, nem túlságosan eredményesen kezelt páciensétől kapott ajándékba. Crowe eleinte nem hisz a srácnak. Csupa klisé jut az eszébe, mint például a válás okozta trauma vagy az apa hiánya. Aztán némi töprengés után rádöbben, hogy a lövöldözős fiú és Cole esete meglepően hasonlít egymásra. Többet már nem hibázhat, ezért rábeszéli a gyereket, hallgassa meg a hozzá látogató szellemeket. Így láthatunk néhány egészen jól sikerült maszkot, borzonghatunk kedvünkre, és hüledezhetünk a befejezésen. Ugyanis a történet jó nagyot csattan. Ennek oka valószínűleg a marketing-szempontokban keresendő. A fogás egyszerű, de zseniális: a végső poén ismeretében az egyszeri néző már másképpen tekint a cselekményre, így hát könnyen meglehet, hogy újból jegyet vált a filmre. Aki viszont nem túlzottan kíváncsi a nagy színész kopaszodó homlokára, próbálja meg jól emlékezetébe vésni az egyes jeleneteket.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1184 átlag: 5.48 |
|
|
|
|