Láttuk még

Traffic

Pápai Zsolt

Minden rossz érzés mellett is örömteli eseménynek számít, hogy a nálunk jó időre parkolópályára szorított, elérhetetlensége miatt a legendák világába besorolt Traffic most végre zöld jelzést kapott, és a film kizárólagos forgalmazói jogát Kelet-Európában másfél éve megszerző külhoni cég hazai képviselői elérkezettnek látták az időt a mű bemutatására.

Mert fontos moziról van szó (a Filmvilág tavaly júniusban hosszabb cikkben számolt be róla). Steven Soderbergh napjaink Hollywoodjának talán egyetlen értelmiségije, mindenesetre egyik legintelligensebb alkotója, akinek általában sikerül kiverekednie, hogy filmjeiben a történetet leginkább szolgáló képi világgal kísérletezhessen, és aki csak akkor dolgozik a maga vagy mások által leamortizált ötletekkel, ha megkötik a kezét. Bár érték már kudarcok (Pusztító szenvedélyek) és haknizott is (Erin Brockovich; Tripla vagy semmi), legjobb munkái – a Szex, hazugság, videó, a Mint a kámfor vagy az Amerikai vérbosszú – azt bizonyítják, hogy képes rendre megújulni, és többé-kevésbé sikerül megvalósítania elképzeléseit.

A Traffic Soderbergh eddig vizuális kísérleteinek csúcspontját jelenti. A film három szálon futó cselekménye az amerikai drogháborúba kalauzol. A meseszövés bravúrjai – melyek nyomán a lehető legtermészetesebb módon zárulnak egymásra a különböző történetrétegek – oly erőteljes kiállítású epizódokkal párosulnak, hogy a képi világ a dramaturgia egyik pillérévé lesz, és a helyszínek „főszereplőkké” lépnek elő. A tavalyi rendezői Oscar persze nem csupán a pazar képkezelés miatt tűnik megszolgáltnak, hiszen nem hiányzik a filmből egyfajta népnevelői póz, illetve a narráció néhány kevéssé motivált megoldása – különösen a happy endbe taszajtott zárlat – is azt jelzi, hogy Soderbergh főszerepre készült a díjkiosztón. Ahogy halad előre a történet, úgy válik mind nyilvánvalóbbá, hogy a direktor a vizualitás feletti teljes kontroll megszerzéséért cserébe a cselekményvezetés részbeni ellenőrzésének jogát átadta producereinek: a végig kézikamerával operáló és dokumentarista „ellesettséget” imitáló anyagmegmunkálás, valamint az elbeszélt eseményekkel szembeni hűvös távolságtartás attitűdje ekképpen sajátos feszültségbe kerül a film utolsó harmadában előretolakodó moralizáló gesztusokkal, és ez – a mű erényeinek elismerése mellett is – némi csalódást kelt.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2002/06 58. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2586

Cikk értékelése:

szavazat: 1048 átlag: 5.47