KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/január
FILMSZEMLE
• Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
• Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
• N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
• N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
• N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
• N. N.: Játékfilmdíjak 1980
• N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről

• Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
• Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
• Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
• Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
• N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
• Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
• Schéry András: Forgalmi dugó
• Csala Károly: Reggeli vizit után
• Kemény György: Kérek egy elefántot
• Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
• Harmat György: Csapda az erdőben
• Zilahi Judit: Lövések holdfényben
• Dániel Ferenc: Szakadék szélén
• Palugyai István: Vér a síneken
• Schéry András: Start két keréken
• A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
• Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
• Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
• Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
• Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
• Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
• Karcsai Kulcsár István: Babaház
• Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
• Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
• Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Chihiro

Szellem a fürdőházban

Schubert Gusztáv

Alice a felkelő nap országában. Kísértet-anime Miyazakitól.

 

A kereskedelmi televíziók jól álcázott hiánygazdálkodása nyomán a japán rajzfilm a negéd vagy a brutalitás szinonimája nálunk is, épérzékű felnőttnek, s még nem pokémonizált gyereknek eszébe sem jut beülni egy japán mozgóképregényre. Nem tudja miről marad le, mert magyar képernyőn Miyazaki filmet még soha nem láthatott, a mozikba ugyan eljutott kettő e mesterművekből, A szél harcosai (1984) és A vadon hercegnője (1998), de reklám és kritikák híján nyomtalanul eltűntek a hollywoodi kommersz-özönben.

Pedig Miyazaki – zseni. Miből lehet tudni? Ától cettig ismeri a szakmát, azon nagy mesterek közé tartozik, akik még minden fázisrajzot maguk ellenőriznek; a Chihiróhoz 40 %-kal több cell készült, mint egy átlagos, mai Disney-produkcióhoz, vagyis minden rajz egyedi, a figyelmünkre számítanak, nem a renyheségünkre. Ez nem használat után, vagy inkább már használat közben eldobható rajzfilm-bóvli, hanem újra és újra elővehető, és előveendő kirakós játék, amelyben gyerek és felnőtt egyaránt boldogan téved el. A mesterségbeli tudás persze csak alapja a teremtő géniusznak, Miyazaki mindenekelőtt demiurgoszi képességének köszönheti népszerűségét (a 20 millió dollárból forgatott Chihiro 230 millió dolláros hazai bevételével minden japán rekordot megdöntött, s ebből tényleg nem a profit az érdekes, hanem a közönség lelkesedése), minden filmjében fantasztikus univerzumokat teremt. Ha nem is a semmiből, mert a japán manga és a francia képregény, a honi folklór és a viktoriánus mesevilág (mindenekelőtt az Alice Csodaországban) mind nyomot hagyott a Miyazaki rajzfilmeken, az eklektikából azonban összetéveszthetetlen Miyazaki-stílus kerekedik ki, amelyet nem kevésbé átgondolt világkép animál. Miyazaki monomániásan öko-disztópiákat rajzol, a világ romlik, silányul, meg kell védeni a természetet a terjeszkedő nagyipartól, meg kell védeni a kultúrát az uniformizálástól, mert hagyományok nélkül nincs jövő sem. De szabad akarat nélkül sincs, teszi hozzá szerencsére minden egyes filmje. Chihiro is ennek a helytállásnak a filmje, egyetlen ember – Chihiro személyében egy szüleit elvesztő tízéves csitri – is képes változtatni a dolgok állásán, nem utolsó sorban azért, mert a küzdelmek mindenekelőtt odabenn, a személyiség mélyén dőlnek el: a Chihiro fantasztikus nevelődésregény, Miyazaki nem gügyög a gyereknézőkhöz, komolyan gondolja, hogy egy tízéves gyerek is ura lehet a sorsának, jó vagy rossz gazdája lehet a személyiségének. A Chihiro ugyanakkor nem tézisdráma, Aburaya, a fantasztikus, szellemektől nyüzsgő fürdőház gazdagon megrajzolt, hol rémisztő, hol mulatságos világa minket is elvarázsol, magába szippant, s egy percre nem ereszt, pedig nem az Akira robbanékony, hipergyors technovilágában járunk, Miyazaki filmjében rengeteg fantasztikus tájkép, csendes és melankolikus pillanat ellenpontozza a drámai összecsapásokat.

Chihiro, az elkényeztetett és önfejű kislány, szüleivel együtt nagy, sötétlő erdőbe téved, majd egy csodavárosba jut, ahol a sültgalamb az ember szájába röppen. Csakhogy az ingyen lakoma csapda, az istenek eledelét fölzabáló szülők disznóvá változnak. (A disznó Miyazaki világában az ember karikatúrája, okos, de önző, makacs, mohó, agresszív állat.) Ha Chihiro vissza akarja kapni szüleit, saját kezébe kell vennie a sorsát. Miyazaki életművében kitüntetett szerepet kap a gyermekkor: a Kiki egy 13 éves boszorkánytanonc, a Szomszédaim a Totorók két leánytestvér, a Laputa egy levitációra képes kislány varázslatos kalandjainak története. Miyazakinál a gyerekek tanítanak bennünket. S az ő meséjük homlokegyenest másról szól, mint a kommersz-anime, vagy a Disney-cartoon. Ott a mágia arra szolgál, hogy megússzuk a valóságot, Miyazaki hőseinek, épp ellenkezőleg, a helytállás adja a varázserejét. A Miyazaki-univerzum tükörkép: a mesevilágban normális törvények uralkodnak, az illúzió ideát van, a hétköznapi realitás forgat ki emberi mivoltunkból. A mese, a varázslat helyreráz, a hétköznapian földhözragadt, anyagias (felnőtt?) gondolkodás disznóvá varázsol. Chihiro iskolája is iskola a határon, álom és valóság határán, az elvarázsolt fürdőházban kell kemény munkával, nagy lelkierővel és sok-sok leleménnyel helytállnia, a kapzsiság és a mohóság csábításának éppúgy ellen kell állnia, mint az önfeladásnak.

A jutalom itt nem hepiend: a hősök megdolgoznak érte – például amikor a fürdőházba érkező ormótlan és bűzölgő Szennyszörnyet Chihiro kivakarja, kimosdatja a koszból, s a biciklironcsból, kibelezett fridzsiderből és ki tudja még miféle vízbe dobált ócskavasból egybeállt uszadékból kiszabadít egy ősöreg folyamistent. A sintó szerint „van a tárgyaknak lelkük”, Miyazaki szerint az embereknek is, csak ha lehet, még a Szennyszörnyénél is rémesebb állapotban. Miyazaki nem kérlelhetetlen inkvizítor: Aburaya, az ódon, elvarázsolt fürdőház – purgatórium, a megtisztulás helye. A Chihiro nemkülönben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/03 37. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2112