|
Év
1981/január
|
FILMSZEMLE
Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
N. N.: Játékfilmdíjak 1980
N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről
Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
Schéry András: Forgalmi dugó
Csala Károly: Reggeli vizit után
Kemény György: Kérek egy elefántot
Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
Harmat György: Csapda az erdőben
Zilahi Judit: Lövések holdfényben
Dániel Ferenc: Szakadék szélén
Palugyai István: Vér a síneken
Schéry András: Start két keréken
A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
Karcsai Kulcsár István: Babaház
Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
A szerkesztőség : Az év játéka
|
|
|
|
|
|
|
MoziWind River – Gyilkos nyomonKránicz Bence
Wind River – amerikai, 2017.
Rendezte és írta: Taylor Sheridan. Kép: Ben Richardson. Zene: Nick Cave és
Warren Ellis. Szereplők: Elisabeth Olsen (Banner), Jeremy Renner (Lambert),
Julia Jones (Wilma), Kelsey Asbille (Natalie), Graham Greene (Ben). Gyártó:
Acacia / Film 44 / Thunder Road Pictures. Forgalmazó: Vertigo Média. Szinkronizált. 107 perc.
Két éve a Sicario bemutatása a hollywoodi bűnfilm
ünnepi eseményét jelentette: Denis Villeneuve rendezése az akcióthriller és a „gyilkosok
gyilkosa” típusú gengszterfilm zsáneréhez is eredeti módon nyúlt, sötét
színekkel átfestve e két egyébként sem habkönnyű műfaj világát. Pápai Zsolt
helyi értékén méltatta a filmet tanulmányában (Filmvilág 2016/04), ám ő sem szentelt figyelmet Taylor Sheridan
forgatókönyvíró érdemeinek. Sheridant egyébként is zavarhatta, hogy a Sicarióra Villeneuve remekléseként
hivatkoztak a kritikusok, mert a Wind
River a korábbi film párdarabjának, variációjának tűnik. És bár a Sicarióval való összevetésben
óhatatlanul alulmarad, Sheridan személyében a bűnügyi műfajok új, markáns hangú
kismesterét üdvözölhetjük.
A régóta Hollywoodban
sertepertélő, főként színészként dolgozó Sheridan már rendezett egy Fűrész-típusú túlélőhorrort (Vile), amikor a kétezertízes évek
derekán új fejezetet nyitott karrierjében. A
préri urai és a Sicario
forgatókönyve, illetve a Wind River
alapján a thriller, a krimi és a gengszterfilm határvidékén érzi otthon magát,
szikáran brutális bűnügyi történetei szerzőjük kiábrándult
társadalomszemléletét tükrözik, valamint elmossák és részlegesen
érvénytelenítik a tradicionális hőstípusok (védelmező, nyomozó, bandita)
kategóriáit. A Wind River vadásza a
wyomingi indiánrezervátum lakója, ám az öntudatos FBI-ügynöknő oldalára állva
önbíráskodóvá válik, akár sajátjai ellen fordulva. Egy helyi indián lány halála
indítja be a nyomozást, és a cammogó második harmadot leszámítva Sheridan
magabiztosan tartja kézben a szálakat, a főszereplővé előlépő, fenséges téli
táj képei pedig kisegítik ott, ahol alább hagy a feszültség. A kétlépcsős
finálé – előbb a bűnügyet megmagyarázó flashback, majd a Sicarióhoz hasonlóan rendhagyó végső leszámolás – pedig túlzás
nélkül a Villeneuve-film nagyjeleneteihez mérhető. Kár, hogy az epilógusban
Sheridan disszonánsnak ható engedményt tesz a happy endre szomjazó
plázaközönségnek, ám a lúdbőrőztető záróképpel visszatalál saját ösvényére.
Halott gyermekeiket sirató apákat látunk: nézik a lenyűgöző és vigasztalan
wyomingi hegyeket, amely között olyan könnyen utat tévesztenek azok a szépséges
és törékeny indián lányok.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2 átlag: 7.5 |
|
|
|
|