|
Év
1981/január
|
FILMSZEMLE
Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
N. N.: Játékfilmdíjak 1980
N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről
Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
Schéry András: Forgalmi dugó
Csala Károly: Reggeli vizit után
Kemény György: Kérek egy elefántot
Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
Harmat György: Csapda az erdőben
Zilahi Judit: Lövések holdfényben
Dániel Ferenc: Szakadék szélén
Palugyai István: Vér a síneken
Schéry András: Start két keréken
A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
Karcsai Kulcsár István: Babaház
Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
A szerkesztőség : Az év játéka
|
|
|
|
|
|
|
KönyvLichter Péter: A láthatatlan birodalomA menekülő testNagy V. Gergő
Lichter
Péter kísérleti filmes könyve informatív és olvasmányos.
Egy békebeli
szemléletű, vaskos filmtörténet (Nemes Károly: A filmművészeti avantgarde története), kettő darab kötet a Balázs
Béla Stúdió tevékenységéről (Kádár Anna: „Körberajzolni
a tűz árnyékát”; BBS 50), meg
Peternák Miklós máig friss szellemű szöveggyűjteménye (F.I.L.M.) – nagyjából ezek (továbbá Bódy és Erdély kötetei) jelentik
a kísérleti filmről szóló diskurzust a magyar antikváriumok dohszagú polcain.
Ehhez a megindítóan apró csoportosuláshoz csatlakozik most a fiatal Lichter
Péter könyve, aki a filmkészítői munkája mellett már majd’ tíz éve hősies háborút
folytat az avantgárd filmek népszerűsítéséért – és ennek a cinefil harcnak az eddigi
eredményeit (jobbára a Filmvilágban és a Prizmában publikált cikkeket) gyűjti
egybe ez a karcsú, elegáns küllemű könyv.
A láthatatlan birodalom szövegei makulátlanul közérthető modorban vezetnek be az
experimentális film felettébb egzotikus világába, amelynek – mint kiderül – éppúgy
megvannak a maga visszatérő témái és neuralgikus kérdései (mindenekelőtt az,
hogy miként is kellene elnevezni az efféle „történetnélküli” filmeket), mint a
megkerülhetetlen klasszikusai és aktuális sztárjai Stan Brakhage-től Peter
Tscherkasskyig.
Lichter
nem csupán az ismeretterjesztés célját teljesíti, hanem – már a témaválasztások
önkényessége révén is – afféle személyes kánont kínál elénk, amelyben egymás
mellé kerül Hans Richter és OJOBOCA, kiemelt figyelmet kap a found footage film, de a horizont
egészen Terrence Malickig és a hollywoodi tömegfilmig terjed (a fantasztikum és
a kísérleti film kapcsolatát vizsgáló fejezet a kötet csúcspontja). És éppen Malick
jelenléte mutatja, hogy ez a láthatatlan birodalom korántsem annyira
elszigetelt gettó a kortárs filmkultúrában, mint amelynek elsőre tűnik.
Már
csak azért sem, merthogy – ahogy Lichter többször is kiemeli – az avantgárdot nagyban
definiáló jelentésnélküliség és öncélú érzékiség nem csak erre a jól
körülhatárolható hagyományra és filmtípusra jellemző, hanem lényegében minden
film egyik aspektusát jelenti. Hiszen minden filmben van „valami megragadhatatlan
attrakciós jelleg, amely az ősfilm naiv csecsemőkorához vezet vissza”; „minden
film (…) legmélyebben azokkal az eszközökkel hat ránk leginkább, amelyeket a
nyelvvel csak sután lehet körbeírni” – tehát minden filmnek van egy nem-narratív,
pusztán érzéki és ekként verbalizálhatatlan rétege, és a mozgókép különleges
hatása alighanem éppen ezzel függ össze. Ez a láthatatlan és verbalizálhatatlan
izgatja Lichtert, és ebben a könyvében ehhez próbál megfelelő nyelvet találni –
méghozzá a filmszakírói köznyelvből kiindulva. Az ELTÉ-n doktoráló szerző
mindenekelőtt a filmtörténet szempontrendszerével közelít a tárgyához,
ugyanakkor a filmelemzések során légies metaforákkal és költői hasonlatokkal írja
körül a mozgóképek hatását – így a prózája modalitását leginkább a mintha határozza meg. A láthatatlan birodalom tehát a tárgya
révén (és annak önreflektív logikájához igazodva) magára a kritikai nyelvre is ráirányítja
a figyelmet – és legkivált arra, hogy filmek érzéki aspektusát milyen
korlátozottan tudja megragadni a konvencionális szakírói eszköztár, jóllehet
éppen ez volna a filmkritika egyik eminens feladata.
Lichter
könyve tehát nem csak a filmkultúra ismeretlen vidékéről tudósít olvasmányos
modorban, hanem valamiféle esszenciálisan filmszerűről mesél az avantgárd
filmen keresztül – és ez a kötet (amire egyébként az ismétlések és a lapszusok
miatt ráfért volna a gondosabb szerkesztés) ezért mutat túl a kísérleti
filmkultúra népszerűsítésén. A
láthatatlan birodalmat olvasva világosnak tűnik, hogy a filmélmény
illékonysága és megragadhatatlansága nem csupán az avantgárd egyik sajátos
minősége (lásd Stan Brakhage és Bruce Baillie lírai filmjeit), hanem mindenféle
filmtapasztalat jellegadó tulajdonsága is: a film teste, ahogy Raymond Bellour fogalmazott,
„egy menekülő test”, és erről az eltűnésében, megfoghatatlanságában erotikus
testről mesélnek Lichter lelkesült mondatai.
Scolar Kiadó, 2016.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 3 átlag: 5.33 |
|
|
|
|