|
Év
1981/január
|
FILMSZEMLE
Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
N. N.: Játékfilmdíjak 1980
N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről
Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
Schéry András: Forgalmi dugó
Csala Károly: Reggeli vizit után
Kemény György: Kérek egy elefántot
Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
Harmat György: Csapda az erdőben
Zilahi Judit: Lövések holdfényben
Dániel Ferenc: Szakadék szélén
Palugyai István: Vér a síneken
Schéry András: Start két keréken
A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
Karcsai Kulcsár István: Babaház
Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
A szerkesztőség : Az év játéka
|
|
|
|
|
|
|
DVDMaggieSoós Tamás Dénes
Maggie – amerikai, 2015.
Rendezte: Henry Hobson. Szereplők: Arnold Schwarzenegger, Abigail Breslin,
Joely Richardson. Forgalmazó: Bontonfilm. 95 perc.
A nyolcvanas években
vérre menő fanboy-vitákat generáló kérdést – Stallone vagy Schwarzenegger? –
maguk az érintettek zárták le egy baráti iksszel, mikor a Szupercellában filmtörténeti pofonváltásba keveredtek, A feláldozhatókban pedig vállvetve
lőtték gépfegyverrel és poénnal az ellent. De ha nem az előre lepapírozott
bunyót, hanem a visszatéréseket szemlézzük, kitűnik: bár nyugdíjasként Stallone
teljesít jobban a pénztáraknál, szórakoztatni igazán Schwarzenegger tud, aki
már az önironikus retrózás divatja előtt is sikeresebben vette poénra magát és
színészi kvalitásait. Ezért is érthetetlen, hogy a filmezéshez mindig egy
üzletember következetességével álló showman miért döntött úgy, hogy 68 évesen
végre komolyan veszi magát – méghozzá egy zombimelodrámában. A
Schwarzenegger-filológus persze rávághatja erre, hogy Arnie a kilencvenes
években népszerű családi akcióvígjátékainak (Terminátor 2, Az utolsó
akcióhős, Két tűz között)
gondoskodó apafiguráját akarja visszahozni a zombilányát védelmező farmer
szerepével, de még az elvetemültebb rajongó is hamar belátja: nincs az a
zombiapokalipszis, ami előcsalogatná Schwarzeneggerből a drámai színészt.
A pályáját
reklámfilmesként kezdő, majd a Walking
Dead főcím-rendezőjévé előlépő Henry Hobson legnagyobbat mégsem a
szereposztással téved, hanem azzal, hogy nem hozza felszínre a zombimetaforában
lappangó tartalmakat. Hiszen végső soron minden zombifilm elmélkedés a
halálról, csak a szerzők néha egy szociológus (George Romero), máskor egy
nyelvfilozófus (Tony Burgess: Pontypool),
leggyakrabban pedig egy kórboncnok (bármely gore-rendező) érdeklődésével viszik
végig a gondolatmenetet. Hobson filmje viszont nem szól elidegenedésről,
tömegember-létről, de még csak a fiatalok hormonháztartásának felborulásáról
sem – a zombi nála csupán divatos körítés, behelyettesíthető betegség az
elmúlás melodrámájához. Az átváltozás szürke hétköznapjaira koncentráló,
feszültség és dráma helyett pusztán merő unalmat kínáló Maggie így közelebb áll az előbb halálos ágyba, majd szerelembe eső
fiatalok trendi szubzsáneréhez, de minden szempontból alulteljesít ahhoz, hogy
szívtépő Vérünkben a hiba vagy
szarkasztikus Én, Zombi, és a csaj, aki
meg fog halni legyen.
Extrák: Semmi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 25 átlag: 6.48 |
|
|
|
|