KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/január
FILMSZEMLE
• Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
• Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
• N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
• N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
• N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
• N. N.: Játékfilmdíjak 1980
• N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről

• Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
• Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
• Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
• Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
• N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
• Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
• Schéry András: Forgalmi dugó
• Csala Károly: Reggeli vizit után
• Kemény György: Kérek egy elefántot
• Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
• Harmat György: Csapda az erdőben
• Zilahi Judit: Lövések holdfényben
• Dániel Ferenc: Szakadék szélén
• Palugyai István: Vér a síneken
• Schéry András: Start két keréken
• A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
• Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
• Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
• Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
• Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
• Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
• Karcsai Kulcsár István: Babaház
• Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
• Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
• Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Utolsó órák

Örökmécses?

Schubert Gusztáv

Tragikus hungarikumunk, a „megtorlásfilm” újabb remekművel bővült.

Ha a történelem az élet tanítómestere, a magyaroknak az utóbbi ötszáz tanévben a legpocsékabb tanerő jutott. Ha valaki bátran kimagaslott a nemzetből, annak a fejét rendre lecsapták a mindenkori elnyomók (ha épp nem tartózkodott itt „ideiglenesen” tatár, török, labanc vagy muszka, mindig akadt magyar hazaffy, aki a megszálló helyébe lépve buzgón akasztott és sanyargatott). A pavlovi reflex ennél sokkal kevesebb lecke után is beindul. A deres, a bilincs, a bitó, a megtorlások szinte szakadatlan láncolata megtette a magáét. A magyar már régóta nem virtusból, hanem csak végső elkeseredésében lázad. Megtört nemzet lettünk, gyávák, megalkuvók, talpnyalók. A huszadik században – 56 két hetét kivéve – egy percre sem voltunk szabadok. A politikusainkkal pedig jobb nem példálózni.

Nem volt ez mindig így. Vecsernyés János filmje olyan emberrel szembesít, akit az utókor nem csak, hogy elfelejtett, hanem már példáját sem érti. Az első magyar felelős kormány (1848) miniszterelnökéről, Batthyány Lajosról a nevén és a kőnyomatos rajzon kívül, melyen fél térdre ereszkedve néz farkasszemet a kivégzőosztaggal, szinte semmit sem tudunk, pedig a forradalom talán legnagyobb formátumú vezetője volt. Persze Kossuthról, Széchenyiről, a politikus Petőfiről sem tud sokkal többet az utca embere, de valamennyi közhely azért megragadt róluk mindenki fejében. A lelkesítő néptribun és a magyar szabadság szikráját őrző emigráns; Segesvár hősi halottja, akinek sohasem találták meg a holttestét; a reformkor lelke, a Lánchíd építtetője, aki végül beleőrült az elszabadult forradalom miatti lelkiismeretfurdalásba... – csupa regényes élet. De ugyan mivel csigázná föl a képzeletet egy mérsékelt és pragmatikus reálpolitikus. Az aggodalmasan mérsékelt Széchenyi és a túlzásokba eső Kossuth között ő volt a célratörő és rendíthetetlen pragmatista. Elment a lehetőségek határáig, de lépéssel sem tovább. Prosperáló és szabad magyar köztársaságot akart, de a Monarchia keretei közt. Lényegében a dualizmus szükségességét ismeri fel, majd húsz évvel a kiegyezés előtt. Realizmusával magára maradt. Kossuth megalkuvónak látta, a Habsburg udvar fékevesztett rebellisnek. Batthyány-t realizmusa épp ez utóbbi ellenfél megítélésénél hagyta cserben, a legutolsó pillanatig bízott Ferenc József igazságos ítéletében.

Vecsernyés és Hegedűs Bálint jó érzékkel ezeket az utolsó órákat választotta e nagyformátumú ember megidézésére. A politikus Batthyány igazságának részletező kifejtéséhez a tévéjáték 55 perce nem elég. Szőts István a nyolcvanas években Batthyányról tervezett játékfilmjét még széles, nagyepikai formában gondolta el. (A magyar filmtörténet fájdalmas hiánya, hogy a G.B.L Gróf Batthyány Lajos főbenjáró pere és vértanúsága végül csak az irodalmi forgatókönyvig jutott.) Az Utolsó órák az emberi drámára összpontosít, a politikai konfliktus okaira csak röviden utal vissza. A cellájában királyi kegyelemre/halálra váró Batthyány emberi, lelki helytállása a makulátlan politikust is megidézi.

Mind a forgatókönyv, mind a rendezés minimalista, a lehető legfontosabb tényekre, gesztusokra csupaszítja a drámát, miközben a csapda, amibe hősét helyezi nagyon is rafinált. A kalitka ajtaja nyitva, csak kicsit kellene alázatosnak, megalkuvónak lenni, s fejet hajtani. Vecsernyés előző három játékfilmjét is ez a tágra zárt kelepce tette izgalmassá. És persze az erős színészi jelenlét. László Zsolt, aki színpadon épp könyörtelen hatalmasokat játszik hideglelősen (Mefisztó, Danton halála), az erkölcsi nagyságnak is képes hasonló súlyt adni.

Az Utolsó órák lidércnyomását azonban mindenekfelett az adja, hogy érezzük az idő iszonyatos messzeségét: ilyen emberek (kivált a politikában) már nincsenek, csak csupa túlélőművész, dörzsölt simlis, akiknek a szemében a tisztességes, meg nem alkuvó miniszterelnök gróf nem hős, csak lúzer.

„Valahol utat tévesztettünk”. Az a jobb, nemesebb, tisztább Magyarország, ha volt is, nincs már.


Utolsó órák – magyar tévéjáték, 2014. Rendezte: Vecsernyés János. Írta: Hegedűs Bálint és Vecsernyés János. Kép: Lajos Tamás. Zene: Parádi Gergely. Szereplők: László Zsolt (gróf Batthyány Lajos), Sipos Vera (A felesége), Kovács Zsolt (Konrád), Szabó Kimmel Tamás (A látogató), Fekete Ernő (A fotográfus). Producer: Lajos Tamás, Mink Tamás. Gyártó: Film Service Positive. Támogató: Médiatanács. Az MTVA bemutatója. 55 perc.



A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/06 41-41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11864