|
Év
1981/január
|
FILMSZEMLE
Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
N. N.: Játékfilmdíjak 1980
N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről
Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
Schéry András: Forgalmi dugó
Csala Károly: Reggeli vizit után
Kemény György: Kérek egy elefántot
Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
Harmat György: Csapda az erdőben
Zilahi Judit: Lövések holdfényben
Dániel Ferenc: Szakadék szélén
Palugyai István: Vér a síneken
Schéry András: Start két keréken
A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
Karcsai Kulcsár István: Babaház
Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
A szerkesztőség : Az év játéka
|
|
|
|
|
|
|
MoziRómának szeretettelVarró Attila
To Rome with Love – amerikai, 2012. Rendezte és írta: Woody Allen. Kép: Darius Khondji. Szereplők: Woody Allen (Jerry), Alec Baldwin (John), Jesse Eisenberg (Jack), Roberto Benigni (Leopoldo), Penelope Cruz (Anna). Gyártó: Medusa Film / Perdida Productions. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 112 perc. Woody Allen korai életművére többek közt az olasz filmművészet is futó hatást gyakorolt, különösen fajsúlyos szerzői alkotói, mint ezt a Csillagporos emlékek kínos 8 és fél parafrázisa vagy az Amit tudni akarsz a szexről frigiditásról szóló szkeccsének Antonioni-paródiája is jelzi. Az ezredfordulós európai városnéző körút következő állomását jelentő Róma-film esetében azonban a visszatekintés fókusza a könnyedebb itáliai művekre irányult, amit már a hajdani Cinecitta-komédiákra olyannyira jellemző epizódfilm-jelleg is mutat. A négy külön szálon futó történet olasz párosában a rendező újrahasznosítja Fellini Fehér sejkjét (nászutas vidéki házasok a vatikáni túra helyett frivol különutakra tévednek), és eljátszat Begninivel egy újabb „botcsinálta sztárt” az életműben (az izgága kisemberből ezúttal gengszterek, rendőrök helyett a média farag minden ok nélkül celebritást) – a két amerikai sztorival pedig megidézi korai novellái bájos abszurdját (egy amerikai operarendező által felfedezett isteni tehetség csak a zuhany alatt képes bizonyítani énektudását) és a Játszd újra Sam! párkapcsolati tanácsokat osztogató képzeletbeli szuperegóját (akit Bogart helyett ezúttal befutott középkorú énje alakít a szerelmi háromszögbe szorult ifjú építész számára).
Vérbeli nosztalgia-filmről van tehát szó, akár az Éjfélkor Párizsban többszörös múltidézése esetében: Allen ismét végiglátogatja szépemlékű ifjúságának pár kedves állomását, miközben önmaga szerepében folyamatosan a halálközelségről és a feledésről gyárt jobb-rosszabb gegeket (pályája egyik legmeghatóbb szerzői alteregóját alakítva a sikeréhes rendezőkontár bőrében). A London-trilógia ridegebb, sötétebb darabjaihoz képest érezhetően egyfajta megnyugvással tekint már saját életművére, elhagyva az utolsó kétségbeesett erőfeszítéseket, hogy valami nagyszabásút, jelentőset hagyjon maga után – inkább a fantáziák melegebb éghajlatú vidékére költözik. Az eredmény talán csalódást jelent a Match Point rajongóinak, de azok számára, akik fénykorában is idegennek érezték Bergman és Antonioni komor jelmezét a Manhattan szerzőjén, most szívből örülhetnek a Kairó bíbor rózsája és a Broadway Danny Rose kissé megfáradt, kései utódjának.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1123 átlag: 5.61 |
|
|
|
|