KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/január
FILMSZEMLE
• Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
• Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
• N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
• N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
• N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
• N. N.: Játékfilmdíjak 1980
• N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről

• Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
• Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
• Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
• Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
• N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
• Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
• Schéry András: Forgalmi dugó
• Csala Károly: Reggeli vizit után
• Kemény György: Kérek egy elefántot
• Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
• Harmat György: Csapda az erdőben
• Zilahi Judit: Lövések holdfényben
• Dániel Ferenc: Szakadék szélén
• Palugyai István: Vér a síneken
• Schéry András: Start két keréken
• A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
• Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
• Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
• Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
• Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
• Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
• Karcsai Kulcsár István: Babaház
• Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
• Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
• Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Szalmakutyák

Pápai Zsolt

Straw Dogs – amerikai, 2011. Rendezte: Rod Lurie. Szereplők: James Marsden, Kate Bosworth, Alexander Skarsgard. Forgalmazó: InterCom. 110 perc.

A hixploitation olyan – különböző műfajú – amerikai filmek gyűjtőneve, amelyekben déli, tahó fehérek lidércesen agresszív vagy mosolyogtatóan furkó cselekményeikkel hoznak frászt vagy rekeszizomgörcsöt a nézőre. A hixploitation gyökerei a harmincas évekig nyúlnak vissza, de a virágkora a hetvenes–nyolcvanas évekre esik, többek között olyan emblematikus darabokkal, mint Coorman Bloody Mamája, Boorman Gyilkos túrája, vagy Hooper Texasi láncfűrészese. Sam Peckinpah klasszikusa, az 1971-ben készült Szalmakutyák ugyan nem tartozik a hixploitation-hullámhoz (már azért sem, mert Angliában játszódik), viszont minden megvan benne ahhoz, hogy ékes hixploitation váljék belőle. Talán ez a gondolat motiválhatta Rod Lurie (A manipulátor; Az utolsó erőd; Láncra vert igazság) rendezőt abban, hogy a cselekményt az Államok déli részére helyezve remake-et faragjon belőle. A Peckinpah által adaptált – Gordon Williams által jegyzett – regény friss értelmezésének elkészítése helyett bevallottan újraforgatta az eredeti filmet, keveset változtatva annak forgatókönyvén, de ezzel a kevéssel is alaposan összekuszálva a szálakat. Mindennek tetejébe Lurie formaérzékenysége a közelébe nem ér Peckinpah mesterének: mindössze néhány sokatmondó tengelysértésre, illetve a végjáték hangsúlyos kézből vett felvételeire telt tőle.

A cselekmény hasonló a két filmben: a kikapós asszonyka frissen beszerzett mafla férjével az oldalán visszatér gyerekkora színterére, hogy itt építsen családi fészket, az alattomos – és nem mellesleg: fickós – bennszülöttek azonban akadályok sorát gördítik a jövevények útjába. Peckinpah filmjének egyik erőssége az volt, ahogy a rendező a szereplők motivációinak hálóját megszőtte, Lurie azonban pontosan ezen a téren vét nagy hibákat: leegyszerűsítve tálalja az asszonyka ellentmondásos vonzalmait a kisváros bikái iránt, továbbá az egyik jelenetben odáig megy, hogy a nő direkt felajánlkozását is megmutatja, amivel érthetetlenné teszi későbbi viselkedésének indítékait a megerőszakoláskor. Művészi–stiláris szempontból az eredeti film éke éppen ezen utóbbi szekvencia: Peckinpah a feleség megerőszakolásának képeit a tett helyszínétől vadászat örvén messzire elcsalt és ostobán ténfergő férjről készült felvételekkel keresztbe vágva mutatja meg, amely megoldást Lurie is követi ugyan, de kevésbé elegánsan, ráadásul egyszerre prűd módon és ízléstelenül (lásd az erőszaktevő férfi orgazmusának és a férj által megeresztett lövésnek egymás után vágását). Utóbbi szcéna dramaturgiai előkészítésének és kivitelezésének különbözősége önmagában sokat elmond Peckinpah és Lurie képességeiről, egyúttal filmjeik minőségéről. Mindent egybevéve Lurie munkájának egyetlen nóvuma, hogy kiderül belőle a cím jelentése, aminek magyarázatát Peckinpah megspórolta.

Extrák: audiókommentár a rendezővel és négy rövid doku a film hátteréről.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/02 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10966