KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/december
PRO ÉS KONTRA
• Almási Miklós: Mesék az értékválságról Psyché
• Szigethy Gábor: Bódy Gábor Psychéje Psyché
• Császár István: Jegyzet a kritikáról A Psyché ürügyén
ESZMECSERE
• Nemes György: Egy néző dohogása
• Báron György: Védői talárban

• Spiró György: Legyünk őszinték! Pofonok völgye avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni...
• Faragó Vilmos: Vissza a nagymamához Töredék az életről
• Pörös Géza: Kibírják-e az emberi kapcsolatok a rájuk nehezedő terheket? Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Zalán Vince: Radikális „mérsékeltség” Beszélgetés a nicaraguai filmről
• Simor András: Sémák és ellensémák Túlélők
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Mikrofonpróba Gdańsk
• Létay Vera: „Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás” San Sebastian
• Zalán Vince: Mintha Mannheim

• Fáber András: Őrültek-e az őrült nők? Hasonneműek szerelme a filmvásznon
• Kelecsényi László: Bűntudatunk természete A Latinovits-szindróma
LÁTTUK MÉG
• Iván Gábor: A pap, a kurtizán és a magányos hős
• Veress József: A kis postáslány
• Báron György: A naplopó
• Dávid Tibor: A világ rendje és biztonsága
• Loránd Gábor: Az Acélváros titka
• Schéry András: Idegenben
• Schéry András: Hölgyem, Isten áldja!
• Dávid Tibor: Árnyékbokszoló
• Palugyai István: Ékszerrablás fényes nappal
• Józsa György Gábor: Keresztül a Nagy Vízválasztón
TELEVÍZÓ
• Veress József: „Mert be vagyunk zárva...” Kulcskeresők
• Ökrös László: Ami után nem marad nyom Enyhítő körülmény
• Hollós Máté: Bűn és bűnhődés Petrovics Emil operája tévéfilmen
• Morvay Judit: Domaházi hegyek között... A néprajzkutató szemével
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 2.
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Stan és Pan; Jutalomutazás; Papírhold
KÖNYV
• Megyeri Lili: Két svájci filmtükör
• Gellért Gyöngyi: Ötszáz oldal a belga filmről
POSTA
• Tamás Krisztina: Forgatókönyv vagy filmszalag? Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: A másodhegedűs Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Danis Tanovic: Pokol

Médea öröksége

Muhi Klára

Kie¶lowski túlvilági trilógiája Tanovic filmjében folytatódik. Ezúttal a szenvedélyek alvilágába szállunk alá.

A „morális nyugtalanság” rendezője, Krzysztof Kie¶lowski mondja utolsó interjújában, négy nappal halála előtt, 1996 márciusában: „Három filmnovellát írunk. Ha kiderül, hogy lehet velük valamit kezdeni, talán elkészülnek belőlük a forgatókönyvek, és valaki megcsinálja a filmeket. Én mindenesetre holnap kórházba megyek. Meg fognak operálni.” A Pokol, Purgatórium és Paradicsom alcímeket viselő trilógia filmötletéről beszélt: a terv, úgy tűnik hordozott annyi drámai intenciót, hogy – ha lassan is –, de megvalósuljon. (A Paradicsom filmnovelláját a Filmvilág 1997/10. számában közöltük. – A szerk.)

Elsőnek a „véletlen-specialista” Tom Tykwer rendezésében a Mennyország készült el, (A gyilkosok is a mennyországba mennek, 2002), melyben Tykwer igen invenciózusan bánt a Kie¶lowski-hagyatékkal. A kétségbeesésében merénylővé váló szolid tanárnő, akit a vak véletlen megfoszt a jogos bosszútól, s ártatlan gyerekek gyilkosává tesz, s a szerelmes, önfeláldozó kisrendőr történetében hatásosan ütnek át a románc, s a Bonny és Clyde típusú ámokfutós filmek műfaji kliséin Kie¶lowski morális szorongásai, a determináció és a szabad akarat viszáját vizsgáló filozofikus problémafelvetései. A Mennyországban végül az erkölcsi kényszerből gyilkoló hősök – bár áldozatuk mit sem ért – megigazulva jutnak az égbe.

A Pokolban – melyet a Senkiföldje bosnyák rendezőjére, Danis Tanovicra bíztak – három gyönyörű lánytestvér senyved ártatlanul egy-egy családi pokolbugyorban, mígnem kiderül, hogy a büntetést, melyet elszenvednek, valójában anyjuk bűnéért kapják, aki egy rettenetes tévedést mártíriummá növesztve börtönbe, majd öngyilkosságba kergette apjukat.

A posztumusz Kie¶lowskiPiesiewicz-trilógia szerint ebben az ezredfordulós ember-vadonban nyilvánvalóan nem ott a büntetés, ahol a bűn. S még az isteni hatóság ítéleteit is a véletlen és a káosz uralja. A konfliktus a Pokolban is egy véletlenből fakad. Anya – és egyik gyermeke – a múltban tanúi lesznek egy jelenetnek, ami az apa pedofiliáját bizonyítja. Az anya beleőrül, s a gyűlölet mérgével tönkreteszi lányait.

Ám a Pokol visszafelé íródik, késve ismerjük fel a sorstragédiát, a rendező ugyanis az első órában nem informál bennünket a családi összefüggésekről, csak elmesél három nő életéből három epizódot. A szerelemféltés szenvedélyétől sújtott érzéki Sophie-ét, akit férje ócskán megcsal, az apa-komplexusos Anne-ét, aki halálosan szerelmes az irodalomprofesszorába (a professzor azonban gyáván visszasomfordál a családi fészekbe,) s a betegesen gátlásos Céline-ét, akinek a legnagyobb megaláztatás jut, mert a férfi, aki már jó ideje kitartóan követi őt, s akinek végül felkínálja magát, bevallja, hogy homoszexuális.

Ám ezen a ponton az igazságra is fény derül, s a mitikus átok váratlanul lehull a lányokról. Feltárulnak a szörnyű Médeia-történet igazi összefüggései, a szerelmi csalódásában gyermekeit széttépő Médeia-mítosz párhuzamát sajnos a film bizonyos pontjain alaposan a szánkba is rágják, miként a filozófiai tézist is, mikor egy didaktikus jelenetben a gyáva professzor épp sorsszerű és véletlen bonyolult összefüggéseiről tartja előadását.

A Pokol producerei valószínűleg arra gondoltak, hogy a kelet-európai Tanovic – aki a Senkiföldjében a délszláv fronton nagy tehetséggel épített fel egy tényleg infernális jelenkori háborús csapdahelyzetet – könnyen ráhangolódik majd a szerelmi, családi széttépettség magánéleti tébolydájára. Szerintem nem így történt. Tom Tykwer filmje például sokkal őszintébb, átélhetőbb. (Pedig az a forgatókönyv sokkal több műfaji klisével terhelt.) Itt meg hiába a perfektül összesodort négy cselekményszál, a jó helyen, jókor megnyíló titok, a lányokat alakító Emmanuelle Béart, Marie Gillain s főként Karin Viard erős színészi jelenléte, sőt, a Médeia-történet mítosz-támasztéka – a Pokol sajnos nem lett több jól kivitelezett mid-cult terméknél.

A vállalkozás vesztére tán túl sokszor eszünkbe jutnak Bergman elátkozott nővérei (Csend, Suttogások és sikolyok) róluk pedig, hogy mennyire hiányzik ebből a filmből a cím által meghívott metafizikai dimenzió, amire sajnos csak akkor nyílik rá egy mű, ha alkotója legszemélyesebb, legmélyebb kétségeihez is odaenged. Apropó kétségek. Épp tíz éve, hogy Kie¶lowski belehalt abba a másnapi műtétbe. Nem sokkal korábban az is mondta: „Több filmet nem rendezek.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/06 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8632