KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/december
PRO ÉS KONTRA
• Almási Miklós: Mesék az értékválságról Psyché
• Szigethy Gábor: Bódy Gábor Psychéje Psyché
• Császár István: Jegyzet a kritikáról A Psyché ürügyén
ESZMECSERE
• Nemes György: Egy néző dohogása
• Báron György: Védői talárban

• Spiró György: Legyünk őszinték! Pofonok völgye avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni...
• Faragó Vilmos: Vissza a nagymamához Töredék az életről
• Pörös Géza: Kibírják-e az emberi kapcsolatok a rájuk nehezedő terheket? Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Zalán Vince: Radikális „mérsékeltség” Beszélgetés a nicaraguai filmről
• Simor András: Sémák és ellensémák Túlélők
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Mikrofonpróba Gdańsk
• Létay Vera: „Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás” San Sebastian
• Zalán Vince: Mintha Mannheim

• Fáber András: Őrültek-e az őrült nők? Hasonneműek szerelme a filmvásznon
• Kelecsényi László: Bűntudatunk természete A Latinovits-szindróma
LÁTTUK MÉG
• Iván Gábor: A pap, a kurtizán és a magányos hős
• Veress József: A kis postáslány
• Báron György: A naplopó
• Dávid Tibor: A világ rendje és biztonsága
• Loránd Gábor: Az Acélváros titka
• Schéry András: Idegenben
• Schéry András: Hölgyem, Isten áldja!
• Dávid Tibor: Árnyékbokszoló
• Palugyai István: Ékszerrablás fényes nappal
• Józsa György Gábor: Keresztül a Nagy Vízválasztón
TELEVÍZÓ
• Veress József: „Mert be vagyunk zárva...” Kulcskeresők
• Ökrös László: Ami után nem marad nyom Enyhítő körülmény
• Hollós Máté: Bűn és bűnhődés Petrovics Emil operája tévéfilmen
• Morvay Judit: Domaházi hegyek között... A néprajzkutató szemével
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 2.
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Stan és Pan; Jutalomutazás; Papírhold
KÖNYV
• Megyeri Lili: Két svájci filmtükör
• Gellért Gyöngyi: Ötszáz oldal a belga filmről
POSTA
• Tamás Krisztina: Forgatókönyv vagy filmszalag? Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: A másodhegedűs Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Izland

Madárkák

Vergődik, majd messze száll

Kránicz Bence

Rúnarsson második nagyjátékfilmje elszomorító társadalomrajz és megható kamaszportré egyszerre.

 

A kamaszokról szóló nevelődési történetek töretlen népszerűségét jelzi, hogy a múlt évi filmtermés minden területén találni kiugró sikereket a vonatkozó munkák közül, disztópiába ágyazott tömegfilmes variációtól (A beavatott-sorozat: A lázadó) Sundance-kedvenc indie-változaton (Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni) át az európai fesztiválmezőny éldarabjaiig (lásd az idei Berlinalén bemutatott 17-nek lenni Téchiné-rendezését). Ám amilyen könnyen felkelthető a néző együttérzése a gyerek- és felnőttlét határán álló, tiszta szívű és dúlt lelkű tinihősök iránt, olyan egyszerű megrekedni a jellegzetes fordulópontok – szembefordulás a szülőkkel, a szüzesség elvesztése – köré épülő klisédramaturgia unalmában.

Rúnar Rúnarsson viszont ügyelt rá, hogy második nagyjátékfilmjével túllépjen a felnőtté válás témakörének sablonjain. A negyven körüli izlandi rendező már számos díjjal, többek között Oscar-jelöléssel elismert rövidfilmjei révén a szigetország komoly reménységének számított. Öt évvel ezelőtti nagyfilmes bemutatkozása, a Vulkán igazolta a várakozásokat: a Michael Haneke Szerelmét előlegező, naturalista időskori megváltástörténet nemcsak az egyre jobban erőre kapó izlandi filmekkel, hanem általában a skandináv szerzői produkciókkal összevetve is szép sikereket ért el. A szélütést kapott feleségét ápoló, mogorva nyugdíjas történeténél szívderítőbb Madárkák (Prestir) óvatos nyitást jelent a szélesebb közönség felé, noha a proliközeg mindennapjainak szociografikus igényű ábrázolása és a váratlanul komor fordulatok miatt aligha válik belőle a 101 Reykjavíkhoz hasonló nemzedéki kultfilm.

Ari (Atli Oskar Fjalarsson) édesanyja külföldi útja miatt kényszerül ritkán látott apjához költözni. Az okos és jóindulatú, de kamaszdühtől feszülő kóristafiú épp olyan magányosnak érzi magát, mint a Vulkán főhőse. Csak a templomban nincs egyedül: miközben angyali hangon énekel, maga mögött hagyhatja lecsúszott apja és sörissza haverjai nyomasztó világát. A Sigur Rós egykori tagja, Kjartan Sveinsson éteri zenéje néha szinte másvilági jelenségként állítja elénk a fiút. A kívülálló, figyelmes Ari az éneklésmotívum miatt egyértelműen művészalteregónak tűnik, konfliktusa az apával így Rúnarsson helykeresésének is tekinthető. Ráadásul a generációs ellentét, a családi béklyó mindig különös jelentőséggel bír abban a szigetországban, ahol az utóbbi 20-30 évben bevándorló lakosokat leszámítva szegről-végről mindenki rokona a másiknak.

Amíg Ari apja a halfeldolgozó üzemben végzett robotmunka után naplopókból álló baráti körével részegedik le minden fényes éjszakán, a fiú az első pillanattól kezdve távol tartja magát az otromba macsóktól. Inkább elindul fölfedezni a környéket: Sophia Olsson operatőr tágas óriástotálokon mutatja a változatos tájakkal ismerkedő főhőst, a nyugodt, kiegyensúlyozott kompozíciók egyszerre jelzik Ari szabadságát és elszigeteltségét. Nem csoda, hogy a fiú ezen az ellenséges vidéken abba kapaszkodik (akár szó szerint), akiről úgy érzi, kicsit is kíváncsi rá. Jóakarói közé számíthatja a gyárban megismert külföldi munkást – a hollywoodi thrillerben, macedón sportdrámában és izlandi művészfilmben egyformán otthonosan forgolódó Rade ©erbedľija alakításában –, ahogy rég látott, kisgyerekkori barátját, Lárát is.

A lány kedvéért Ari a film végjátékában váratlan, a nézőt valósággal arcul ütő hazugságot vállal. Bár a főhős szexuális érdeklődésén, Lárához való közeledésén vagy az apa számára szinte felfoghatatlan zenei tehetség motívumán keresztül az író-rendező eddig a pontig is figyelemre méltóan játssza ki az Ari és környezete elhallgatásokkal, nehezteléssel és értetlenséggel terhes kapcsolatában rejlő feszültségeket, Rúnarsson a nagyszerű záró fordulattal fordít hátat a szívmelengető coming-of-age paneleknek, miközben Ari valóban életre szóló leckét kap. A Madárkákban így maradéktalanul sikerül összebékíteni a nevelődési történetek sarokpontjait a társadalomkritikus, kisrealista európai művészfilm hagyományaival.

 

MADÁRKÁK (Prestir) – izlandi, 2015. Rendezte és írta: Rúnar Rúnarsson. Kép: Sophia Olsson. Zene: Kjartan Sveinsson. Szereplők: Atli Oskar Fjalarsson (Ari), Ingvar Eggert Sigurdsson (Gunnar), Kristbörg Kjeld (Nagyi), Rakel Björk Björnsdóttir (Lara). Gyártó: Nimbus Film. Forgalmazó: CinefilCo Kft. Feliratos. 100 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/04 29-30. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12662