KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/december
PRO ÉS KONTRA
• Almási Miklós: Mesék az értékválságról Psyché
• Szigethy Gábor: Bódy Gábor Psychéje Psyché
• Császár István: Jegyzet a kritikáról A Psyché ürügyén
ESZMECSERE
• Nemes György: Egy néző dohogása
• Báron György: Védői talárban

• Spiró György: Legyünk őszinték! Pofonok völgye avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni...
• Faragó Vilmos: Vissza a nagymamához Töredék az életről
• Pörös Géza: Kibírják-e az emberi kapcsolatok a rájuk nehezedő terheket? Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Zalán Vince: Radikális „mérsékeltség” Beszélgetés a nicaraguai filmről
• Simor András: Sémák és ellensémák Túlélők
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Mikrofonpróba Gdańsk
• Létay Vera: „Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás” San Sebastian
• Zalán Vince: Mintha Mannheim

• Fáber András: Őrültek-e az őrült nők? Hasonneműek szerelme a filmvásznon
• Kelecsényi László: Bűntudatunk természete A Latinovits-szindróma
LÁTTUK MÉG
• Iván Gábor: A pap, a kurtizán és a magányos hős
• Veress József: A kis postáslány
• Báron György: A naplopó
• Dávid Tibor: A világ rendje és biztonsága
• Loránd Gábor: Az Acélváros titka
• Schéry András: Idegenben
• Schéry András: Hölgyem, Isten áldja!
• Dávid Tibor: Árnyékbokszoló
• Palugyai István: Ékszerrablás fényes nappal
• Józsa György Gábor: Keresztül a Nagy Vízválasztón
TELEVÍZÓ
• Veress József: „Mert be vagyunk zárva...” Kulcskeresők
• Ökrös László: Ami után nem marad nyom Enyhítő körülmény
• Hollós Máté: Bűn és bűnhődés Petrovics Emil operája tévéfilmen
• Morvay Judit: Domaházi hegyek között... A néprajzkutató szemével
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 2.
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Stan és Pan; Jutalomutazás; Papírhold
KÖNYV
• Megyeri Lili: Két svájci filmtükör
• Gellért Gyöngyi: Ötszáz oldal a belga filmről
POSTA
• Tamás Krisztina: Forgatókönyv vagy filmszalag? Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: A másodhegedűs Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Foxcatcher

A vesztesek dühe

Kránicz Bence

Az elviselhetetlen kudarc tragédiába fordítja a sportdrámát.

A birkózók nem tartoznak a sportvilág héroszai közé. Mokány termetükkel, furcsa karfiolfüleikkel, a mérkőzések közben hallatott morgásaikkal inkább hasonlítanak valamilyen agresszív ragadozóra, mint a millió dolláros mozdulataikat gyűjthető kártyákon és különféle termékreklámokban is bemutató kosárlabda- vagy baseball-sztárokra. A Foxcatcher nemcsak a már címében is jelzett, gondosan kimunkált állatszimbolikával érezteti hőseinek ösztönös, zsigeri lényét, az alkotók az elkerülhetetlen tragédia felé haladó történetet a primitív érzelmek sorsfordító játszmájaként láttatják.

Mark Schultz olimpiai bajnokként, 1987-ben érkezett John Du Pont Philadelphiától nem messze található birtokára, ahol a milliárdos anyagi támogatásával, profi körülmények között készülhetett a szöuli játékokra. Nem sokkal később szintén olimpikon bátyja, Dave is csatlakozott hozzá a Foxcatcher Farmon, mecénásukkal, Du Pont-nal viszont fokozatosan elmérgesedett a viszonyuk. A költséges stúdiófilmek mezőnyében szokatlanul hiteles életrajzi filmekkel befutott Bennett Miller (Capote, Pénzcsináló) valós eseményeket rekonstruáló rendezése csak színleg sportdráma, true crime sztorija felépítésével, feszültségteremtő eszközeivel thrillerbe hajlik. Miközben nagyrészt elkerüli a sportfilmek szokásos, meccsekre tartogatott dramaturgiai csúcspontjait, hasonlóan a profi baseball üzleti oldalára fókuszáló Pénzcsinálóhoz, Miller kellő időt és teret hagy a három főszereplő szavakban ritkán megfogalmazott, de világosan érzékeltetett érzelmi hálójának, viszonyrendszerének megteremtésére.

Mark Schultz leszállóágban lévő, az újabb olimpiai aranyra alig esélyes sportolóként érkezik John Du Pont birtokára, ahol a mérhetetlen anyagi jólétbe és hideg anyjának szóló bizonyítási vágyába félig beletébolyodott házigazda módszeresen vesztest farag belőle, miközben állítása szerint másra sem törekszik, mint hogy birkózóbajnokok kinevelésével dicsőséget hozzon Amerikának. Mindketten szomjazzák a sikert és az elismerést: Schultz egész életében küzdött, Du Pont-nak soha semmiért nem kellett megküzdenie. Schultz nem tudja megbocsátani nála technikásabb és tehetségesebb bátyjának, hogy feleségét és kisgyerekeit választotta helyette, Du Pont nem tudja megbocsátani az anyjának, hogy gyönyörű, telivér lovait jobban szereti, mint sasorrú, csúf gyermekét. Ahogy a Capotéban Philip Seymour Hoffmann, most a komikus szerepeiről ismert Steve Carell kap lehetőséget Millertől, hogy egy megjelenésében is különc, excentrikus figura megformálásával végigtarolja a díjkiosztókat, de a Foxcatcher a néhány éve még unalmas szépfiúként számon tartott Channing Tatum számára is nagy lehetőséget jelent: jelenlétével tragikus súlyt ad Mark gyermeki naivitásának, állati dühkitöréseinek, még robosztus termetének, mozgásának is. A vesztesek játszmájában a Mark Ruffalo által megformált, bölcs és emberséges testvér győzhetne csak, éppen ezért fordul ellene Du Pont őrült haragja.

Miller lefojtott színekkel, komor képekkel operáló, sallangmentes filmje megelégszik azzal, hogy kimért tempóban, de a néző balsejtelmeit egyre erősítve mesélje el a három kulcsfigura kálváriáját. Ugyanakkor a dúsgazdag, ám önnön kisszerűségét elviselni képtelen Du Pont alakján keresztül az amerikai arisztokrácia aberrációit is boncolgatja. A kiváltságokat osztogató kegyúr, évszázados történelmű dinasztia tagjaként, annak az erőpolitikának és fensőbbségtudatnak a jelszavait hangoztatva válik szörnyeteggé, amelyet országa fundamentumainak hisz. Ha pedig a Foxcatcher történetét a filmes hatalmi harc tükörképének látjuk – ezt az olvasatot Du Pont öntetszelgő portréfilmjei is támogatják –, akkor újabb hollywoodi tanulságát kapjuk a tételnek, miszerint a rossz mecénási-produceri kezekbe kerülő alkotói kontroll nemcsak a vágyott sikert lehetetleníti el, de végső soron a szerző halálát is okozhatja.

 

Foxcatcher (Foxcatcher) – amerikai, 2014. Rendezte: Bennett Miller. Írta: Mark Schultz önéletrajza alapján E. Max Frye és Dan Futterman. Kép: Greig Fraser. Zene: Mychael Danna. Szereplők: Channing Tatum (Mark), Steve Carrell (Du Pont), Mark Ruffalo (David), Sienna Miller (Nancy), Vanessa Redgrave (Jean du Pont). Gyártó: Annapurna Pictures / Likely Story. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 134 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 52-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12167