KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/december
PRO ÉS KONTRA
• Almási Miklós: Mesék az értékválságról Psyché
• Szigethy Gábor: Bódy Gábor Psychéje Psyché
• Császár István: Jegyzet a kritikáról A Psyché ürügyén
ESZMECSERE
• Nemes György: Egy néző dohogása
• Báron György: Védői talárban

• Spiró György: Legyünk őszinték! Pofonok völgye avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni...
• Faragó Vilmos: Vissza a nagymamához Töredék az életről
• Pörös Géza: Kibírják-e az emberi kapcsolatok a rájuk nehezedő terheket? Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Zalán Vince: Radikális „mérsékeltség” Beszélgetés a nicaraguai filmről
• Simor András: Sémák és ellensémák Túlélők
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Mikrofonpróba Gdańsk
• Létay Vera: „Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás” San Sebastian
• Zalán Vince: Mintha Mannheim

• Fáber András: Őrültek-e az őrült nők? Hasonneműek szerelme a filmvásznon
• Kelecsényi László: Bűntudatunk természete A Latinovits-szindróma
LÁTTUK MÉG
• Iván Gábor: A pap, a kurtizán és a magányos hős
• Veress József: A kis postáslány
• Báron György: A naplopó
• Dávid Tibor: A világ rendje és biztonsága
• Loránd Gábor: Az Acélváros titka
• Schéry András: Idegenben
• Schéry András: Hölgyem, Isten áldja!
• Dávid Tibor: Árnyékbokszoló
• Palugyai István: Ékszerrablás fényes nappal
• Józsa György Gábor: Keresztül a Nagy Vízválasztón
TELEVÍZÓ
• Veress József: „Mert be vagyunk zárva...” Kulcskeresők
• Ökrös László: Ami után nem marad nyom Enyhítő körülmény
• Hollós Máté: Bűn és bűnhődés Petrovics Emil operája tévéfilmen
• Morvay Judit: Domaházi hegyek között... A néprajzkutató szemével
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 2.
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Stan és Pan; Jutalomutazás; Papírhold
KÖNYV
• Megyeri Lili: Két svájci filmtükör
• Gellért Gyöngyi: Ötszáz oldal a belga filmről
POSTA
• Tamás Krisztina: Forgatókönyv vagy filmszalag? Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: A másodhegedűs Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Zsenimozi

Einstein moziba megy

Az évszázad embere

Huber Zoltán

Einstein már életében bekerült a popkultúrába és a XX. század közismert szimbólumaként önálló életre kelt.

A teremtő zseni romantikus mítosza a mai napig meghatározza, miként gondolkodunk a művészetről és tudományról. Az ókori rómaiak személyes védőszelleme, az egyéni sorsért és termékenységért felelős genius az évszázadok során a tehetség és a kreativitás szimbólumává vált. Égi adománnyá, mellyel csak néhány kiválasztott rendelkezhet. Az öntörvényű, magányos zseni alakja, a hozzá tapadó jellemvonások olyan mélyen rögzültek a köztudatba, hogy az ellentmondó információkat az emberek egyszerűen figyelmen kívül hagyják. Mégiscsak megnyugtatóbb abban a hitben élni, hogy Napóleon vagy Darwin zseninek született. Nagyon kényelmetlen lenne belátni, hogy az isteni szikra birtoklása helyett ők inkább a lehetőségeik felismerésében és kiaknázásában voltak ügyesebbek nálunk.

A szabályokat újraalkotó lángelme Hume és Kant óta az esztétika egyik sokat emlegetett figurája. A filozófusok elképzelései a német romantikára is nagy hatással voltak, sőt, az őrület határán egyensúlyozó, elviselhetetlenül önfejű, szenvedélyétől fűtött látnok-géniusz az irányzat egyik központi ideája lett. Ekkor rakódtak rá azok a jellegzetes külső és belső ismertetőjegyek, melyek alapvetően azóta sem változtak sokat. Hosszú ideje az egyedülálló zseni bűvkörében élünk, rajongunk érte és kitartóan ápoljuk a kultuszát. Szeretnénk megérteni, tetten érni, leleplezni a teremtő erőt, ám hiába tanulmányozzuk az életrajzi adatokat, hiába boncolgatjuk az örökül hagyott agyat, a rejtély mindig sokkal izgalmasabb, mint a valóság.

Az ezredforduló nagy számvetésében a Time magazin nem véletlenül választotta éppen Albert Einsteint a huszadik század emberének. Az univerzum titkait fürkésző, a világot a „minden relatív” jelmondatával felforgató fizikus a korszakot jellemző archetípus, az E=mc2 mögött ott a század arculatát meghatározó találmányok egész sora, az atombombától egészen a végtelenbe tartó űrszondákig. A művészetekben a pimasz csodagyerek (Mozart), a kiállhatatlan úttörő (Picasso), az őrült megszállott (Van Gogh) fémjelzik a géniuszt, a tudományban Einstein a „szórakozott professzor”, aki elméletben megfejti az tér és az idő titkait, majd szemtelenül kiölti a nyelvét a világra.

Einstein a huszadik század egyik legmarkánsabb popkulturális ikonja. a bozontos ősz haj, a hegedű és a pipa hasonló védjeggyé vált, mint Chaplin sétapálcája, James Dean nyakig húzott kabátja. Einstein a megtestesült bölcsesség és zsenialitás, a képzeletbeli alakjában egy komplett világnézet sűrűsödik össze. Figurája már életében átszivárgott a popkultúrába és önálló életre kelt: a borzas hajú különc „doki” karakterében a romantikus zseni és a jóságos tudós ideái egyesülnek. A gonosz tudós elegáns, rendszeretete és kifinomult ízlése veszélyesen szűk látókörrel és fanatizmussal párosul. Ellentéte a szétszórt, trehány lángész, az elvarázsolt elme, aki a képleteivel saját nyelvet ír és közben szinte véletlenül fedez fel fontos dolgokat. Ha ezt a kedvelt típusfigurát ábrázolják, az alkotók mintaként a legtöbbször Einstein legendás karakterjegyeit használják.

Az A.I. Mesterséges értelem mindent tudó számítógépe hologramként a német tudós fizimiskáját ölti magára és a komikus Robin Williams hangján szól a szereplőkhöz. Az Einsteinként testet öltő virtuális tudás korántsem fantazmagória, a Microsoft Office súgóját sokáig megkérhettük arra, hogy a Zseni, azaz a híres fizikus alakjában legyen a segítségünkre. A bölcsesség olyannyira összekapcsolódott a megjelenésével, hogy George Lucas stábja Einstein tekintetét tanulmányozva alkotta meg Yoda mester szemeit. A Rocketeer becsületes mérnöke, a Vissza a jövőbe hóbortos feltalálója a megszólalásig hasonlítanak rá, és nemcsak külsőleg. Bár a szórakozott professzorok belső és külső vonásait gyakran kölcsönzik tőle, a saját nevén Einstein csak igen ritkán jelenik meg a vásznon, és akkor is inkább a saját karikatúrájaként lép elénk.

Az Ifjú Einstein gyermeteg bohóckodása a relitiváselméletet kidolgozó tudós legendáriumát zsákmányolja ki. A slapstick-mutatványokkal, groteszk túlzásokkal és vaskosan elrajzolt figurákkal operáló komédia alapötlete, hogy az elméleti fizikus az ausztrál vadonba születik. Albert mókás különc, aki a családi almatermesztés helyett a nagy képleten dolgozik és közben mintegy mellékesen felfedezi a buborékos sört, a szörfözést és az elektromos gitárt. Naiv hősünket nemcsak a gyerekek imádják, de a hihetetlen eszébe és kedves infantilizmusába a gyönyörű Marie Curie is belehabarodik. Einstein a fináléban végül rocksztárként áll előttünk és a létező legfantasztikusabb találmánnyal, a rock and roll csodájával ajándékozza meg az emberiséget.

Yahoo Serious író-rendező-főszereplő a különc pacifistának és szabad szellemű lázadónak ajánlja filmjét. Olvastában Einstein afféle proto-hippi, a szabályokra fittyet hányó bohém, aki semmit nem vesz komolyan és éppen ezért lehet zseniális. A tudós ikonikus fényképei nem véletlenül köszönnek vissza pólókon és plakátokon, a kialakult sztereotípia rendkívül népszerű. A szabadság szeretete és az élet élvezete elválaszthatatlan a géniusz alakjától. A fizika és a matematika fémjelezte tudás elvont és rideg racionalitását a tekintély elutasítása, a lét titkait kutató kérdések súlyát a közvetlen, különc stílus ellensúlyozzák. Aki kimagasló eredményeket ér el az absztrakt tudományokban, az bizonyára nem a mi világunkban él – mondogatjuk magunknak.

A fizika világában otthonosan mozgó figura a való életben törvényszerűen kétbalkezes. Az I. Q. - A szerelem relatív négy szupertudósa nem tud kicserélni egy izzót sem, a műveletre az egyszerű autószerelőt kérik meg. A Disney-filmek aranyos kis állatkáit idéző tréfás öregurak tollaslabdáznak, egymást ugratják és megpróbálják összehozni a tétova szerelmeseket. Einstein, Podolsky, Gödel és a fiktív Nathan Liebknecht nem a megszerzett tudást vagy az elért társadalmi státuszt nézik, az igaz érzelmeket, a tiszta, őszinte szívet díjazzák. Az igaz emberek jutalma a boldogság, amiért hajlandóak csatasorba állni és bevetni az intelligenciájukat.

„Ne hagyd, hogy az agyad összezavarja a szívedet” – tanácsolja az Einsteinné maszkírozott Walter Matthau a korlátolt pszichológus mellett kitartó unokahúgnak, felállítva ezzel az egyértelmű prioritásokat. A száraz tudománynál fontosabbak az emberek, sugallja hősünk. Ironikus, hogy ezt az elvet a valódi Einstein nem mindig követte. A kedélyesen sztorizgató, életvidám úriember toposza még a hiteles életrajzi dokumentumfilmekben is visszaköszön. Az Einstein napvilágra kerül ismeretterjesztő sorozatában a tudóst ezúttal is egy komikus alakítja. Az itthon a Waczak szálló spanyol inasaként ismert Andrew Sachs egy napsütötte békés szobában pipázgat, miközben elmeséli, a túlzott munka hogyan tette tönkre a házasságát, miként üldözték származása vagy állampolgársága miatt. A nehézségek és áldozatok emléke, az életút árnyoldalai és az öregkori magány mégsem rendítik meg a mesélőt, a jóságos bölcs alakjával nem fér össze a kétkedés vagy a szomorúság.

 

Nicolas Roeg sajátos gondolatkísérlete, A színésznő és a relativitás szintén a bevett Einstein-ábrázolást követi, de tudatosan rájátszik a köztudatban élő kép nyilvánvaló ellentmondásait. Egy fülledt nyári éjszakán egy hotelszobában fut össze az ötvenes évek Amerikájának négy meghatározó ikonja, Marilyn Monroe, Joe DiMaggio a baseball bajnok, a mindent vörösben látó Joseph McCarthy szenátor, és Einstein. Roeg a hírnév nyomasztó súlyát, a tudás relativitását boncolgatja, hőseit egytől-egyik a múltbeli döntéseik kísértik. A mezítlábas professzor gyermeki örömmel fogadja a színésznő érdeklődését, miközben szörnyű bűntudatot érez az atombomba felfoghatatlan pusztítása miatt. Einstein képtelen feldolgozni a szörnyűséget és az összes számítását kidobja az ablakon, ami végül felszabadítóan hat rá. Nem a végeredmény, az oda vezető út a fontos, mondja nevetve, miközben hosszú évek munkáját kavarja a szél.

A közvélemény nem a szívós tanulással és gyakorlással megszerzett tudást, a személyiséget az alkotásnak alárendelő attitűdöt díjazza, inkább az ösztönös zsenire szavaz. A keleti gondolkodáshoz közelebb álló tudós- és művész-felfogás felénk az unalmas, stílustalan, profi mesterember képzetét kelti – szemben az öntörvényű, markáns egyéniségű zsenivel, akiből szikraként pattannak ki a felfedezések. Newton fejére csak almának kellett pottyanni, Einstein pedig az egyik nap rádöbben, az energia egyenlő a tömeg szorozva a fénysebesség négyzetével. Hiába cáfolják rendszeresen, nem véletlenül tartja magát az a városi legenda sem, hogy a kis Albert az iskolában megbukott matekból. Szeretjük azt hinni, hogy a géniusznak nincs szüksége megfeszített munkára vagy inspiráló társakra, a megváltó ötlet könnyedén jön, hisz égi adományként hull az ölükbe.

A BBC izgalmas produkciója, az Einstein és Eddington jótékonyan árnyalja a német tudósról kialakult képet. Hősünk megszállottan dolgozik a problémán, miközben az egészségét és a családját is elhanyagolja, kirekesztve őket az életéből. A hozott áldozatok mellett az alkotók rámutatnak a magányos géniusz és az isteni szikra romantikus koncepciójában rejlő ellentmondásokra is. Einstein kitartó munkával sem ér célba egészen addig, míg az angol Eddington fel nem teszi a megfelelő kérdéseket, illetve Plank nem segít neki a számításokban. Az eredményeket egyetlen kitüntetett pillanathoz és névhez kötjük, holott a valóság ennél sokkal összetettebb.

 

*

 

A teremtő zseni romantikus mítosza lassan eltűnőben van, amit mi sem mutat jobban, hogy egy adott műalkotás vagy felfedezés kizárólagos szerzőisége egyre kevésbé értelmezhető. Felhasználni, beépíteni, újjá alakítani – manapság a kreatív hálózatok, a termékeny közösségek kiépítése a cél. Nem semmiből pattannak ki az ötletek, hanem a megfelelő viszony- és kapcsolatrendszerekből. A magányos lángelme ideája helyett olyan párosok együttműködése jelent inspirációt, mint Lennon és McCarthy vagy Jobs és Wozniak. A szórakozott professzor ideája mégsem veszít a népszerűségéből, a más úton járó tudósfilmek ritka kivételnek számítanak. Az Einstein és Eddington fináléjában a nagy felfedezés hírére fotósok hada várakozik a fizikus lakása előtt. Az izgatott Einstein összeborzolja a haját és összekuszálja az öltözékét, majd úgy lép a reflektorfénybe, ahogyan az ikonikus fényképekről ismerjük. Nem csoda, hisz ezt várjuk tőle, így szeretnénk látni. A mítosz felülvizsgálatára mintha még nem állnánk készen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/01 27-29. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12044