KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/december
PRO ÉS KONTRA
• Almási Miklós: Mesék az értékválságról Psyché
• Szigethy Gábor: Bódy Gábor Psychéje Psyché
• Császár István: Jegyzet a kritikáról A Psyché ürügyén
ESZMECSERE
• Nemes György: Egy néző dohogása
• Báron György: Védői talárban

• Spiró György: Legyünk őszinték! Pofonok völgye avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni...
• Faragó Vilmos: Vissza a nagymamához Töredék az életről
• Pörös Géza: Kibírják-e az emberi kapcsolatok a rájuk nehezedő terheket? Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Zalán Vince: Radikális „mérsékeltség” Beszélgetés a nicaraguai filmről
• Simor András: Sémák és ellensémák Túlélők
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Mikrofonpróba Gdańsk
• Létay Vera: „Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás” San Sebastian
• Zalán Vince: Mintha Mannheim

• Fáber András: Őrültek-e az őrült nők? Hasonneműek szerelme a filmvásznon
• Kelecsényi László: Bűntudatunk természete A Latinovits-szindróma
LÁTTUK MÉG
• Iván Gábor: A pap, a kurtizán és a magányos hős
• Veress József: A kis postáslány
• Báron György: A naplopó
• Dávid Tibor: A világ rendje és biztonsága
• Loránd Gábor: Az Acélváros titka
• Schéry András: Idegenben
• Schéry András: Hölgyem, Isten áldja!
• Dávid Tibor: Árnyékbokszoló
• Palugyai István: Ékszerrablás fényes nappal
• Józsa György Gábor: Keresztül a Nagy Vízválasztón
TELEVÍZÓ
• Veress József: „Mert be vagyunk zárva...” Kulcskeresők
• Ökrös László: Ami után nem marad nyom Enyhítő körülmény
• Hollós Máté: Bűn és bűnhődés Petrovics Emil operája tévéfilmen
• Morvay Judit: Domaházi hegyek között... A néprajzkutató szemével
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 2.
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Stan és Pan; Jutalomutazás; Papírhold
KÖNYV
• Megyeri Lili: Két svájci filmtükör
• Gellért Gyöngyi: Ötszáz oldal a belga filmről
POSTA
• Tamás Krisztina: Forgatókönyv vagy filmszalag? Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: A másodhegedűs Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Lopott idő

Sepsi László

In Time – amerikai, 2011. Rendezte és írta: Andrew Niccol. Kép: Roger Deakins. Zene: Craig Armstrong. Szereplők: Justin Timberlake (Will), Amanda Seyfried (Sylvia), Cillian Murphy (Leon), Alex Pettyfer (Fortis). Gyártó: Regency Enterprises / Strike Entertainment. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 110 perc.

A Gattacával indult Andrew Niccol újra a társadalmi determináció és az áttörhetetlen osztályhatárok mindig vonzó témájára építi legfrissebb disztópiáját, de melankolikus meditáció helyett a Lopott idő inkább vágybeteljesítő B-film, amelynek örökké fiatal szerelmespárja Robin és Marianként leckézteti az időbankokat. Hasonlóan a tavalyi Végrehajtók testrész-hitelcsapdájához, a Lopott idő is egy szimpla és közérthető metaforára húzza fel banális rendszerkritikáját: a jövő fizetőeszköze az idő, a lenullázott számlálók gazdái a népességszabályozás jegyében holtan zuhannak össze, és míg az időmilliomosok luxusnegyedekből manipulálják az árfolyamokat, a legszegényebbek soha nem látnak előrébb néhány napnál.

Niccol távol tartja magát a hajszathrillerbe oltott sci-fik buktatóitól: üdítő módon szembemegy a látványfilmes tendenciákkal és minimumra redukálja az akciójeleneteket, így az alapkonfliktus mindvégig több marad a kergetőzésre adott ürügynél. A Lopott idő példaértékű másodvonalbeli zsánerfilmként aknázza ki a válság éveinek közhangulatát: univerzálissá növeli az egzisztenciális bizonytalanság és kiszolgáltatottság élményét, majd ennek minden frusztrációját egy Bonnie és Clyde-párosba sűrítve megadja közönségének a rendszer bomlasztásának illúzióját. Ezért ugyan óhatatlanul egyszerűbb darab akár Niccol korábbi filmjeinél, akár a lázadás lehetetlenségét vaskos csattanóval hangsúlyozó Végrehajtóknál, de az antagonista vulgár-darwinista okfejtései vagy a hirtelen jött gazdagságba egy nap alatt belepusztuló gettólakó epizódja visz sötétebb árnyalatokat a tőkeellenes rablóhadjárat történetébe. Míg a filmbeli társadalom feloldódik a kollektív egyenlőség kegyelmi állapotában, a vámpírszerű arisztokrata szavai ott lebegnek minden porig rombolt bank fölött – az extázis csak átmeneti stáció, jelen esetben 110 perces.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/12 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10905